Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Véget ért a brazil szappanoperája

Happy enddel zárult a világbajnok Ronaldo nyári kálváriája. A brazil csatárt már a héten bemutatták új csapata, a Real Madrid szurkolóinak. Igaz, a Real 11-es mezét viselő „Fenomén” első szereplésére körübelül három hetet kell várnia a madridi közönségnek.


A brazil Ronaldo 45 millió euróért igazolt az Interből a Real Madridba, amit a szurkolók már a 21. század álomcsapatának tartanak
Fotó: Reuters

„Már kezdtem úgy érezni, hogy ez az egyezség soha nem köttetik meg az Inter és a Real között. Voltak nehéz pillanataim, de végig kitartottam amellett, hogy a Real Madridba szerződjek. Újra élvezni akarom a játékot, és biztos vagyok abban, hogy nagyszerű évünk lesz” - nyilatkozta Ronaldo.
Madrid tehát Ronaldo-lázban ég, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a csapat boltjában 400 darab Ronaldo-mezt adtak el az első órában.
Milánóban korántsem fogadták hasonló lelkesedéssel a brazil csillag döntését. Igaz, az elnök Masimmo Moratti gondoskodott a pótlásról, Hernan Crespo személyében. Az Inter-játékosok próbálnak jó képet vágni a fejleményekhez annak ellenére is, hogy a holland Clarence Seedorf után Ronaldo a második, aki Hector Cuper edző miatt (is) hagyta el az Inter csapatát. (Cuper szerint ez elképzelhetetlen.)
„Muszáj volt eladni Ronaldót, mert mindenképpen menni akart. A szurkolók se fogadták volna vissza, ha marad. Szerintem Hernan Crespo pótolni tudja majd, és jobbak leszünk Ronaldo nélkül, mint vele” - vélekedett Moratti elnök a Gazzetta dello Sportnak. A másik új Inter-szerzemény, Fabio Cannavaro is osztja elnöke véleményét: „Fizikálisan megbízhatóbb Crespo. Egészséges, és képes negyvennél is több mérkőzést lejátszani egy évben, amit Ronaldo nem biztos, hogy bírt volna.”
Az Inter - az erősítések ellenére is - 1-0-ás vereséget szenvedett egy jótékonysági mérkőzésen az AC Milan csapatától. Attól a Milantól, amely nyáron rengeteget költött új játékosokra. Érkezett Rivaldo, Nesta, Seedorf, Simics vagy a vébén remekül játszó dán Tomasson. Igaz, a távozók között is komoly nevek akadnak, például Albertini vagy Contra, akik az Atletico Madridba szerződtek. 
A nyári mozgásokat figyelembe véve tehát nem lenne meglepő, ha az olasz bajnoki címet valamelyik milánói csapat nyerné meg. Milánóban a szurkolók bizakodóak, ám a fővárosban, Rómában már kongatják a vészharangokat.
A Lazio-drukkerek két sztárjuk, Crespo és Nesta elvesztése fölött nem tudnak napirendre térni, emiatt a Lazio-Juventus barátságos mérkőzésen nekiálltak stadionjuk szétverésének; a kár 200 ezer euróra tehető.
Az AS Románál se biztatóbb a hangulat. Fabio Capello edző elégedetlen, mert úgy érzi, a vezetőség nem tett meg mindent Edgar Davids megszerzése érdekében. Mérgében kijelentette: „Ez a keret a negyedik helyre lehet elég.” 
Franco Sensi válasza se váratott magára sokáig: „Ha Capello a negyedik helyben gondolkodik, valószínűleg nem ő fog ülni a csapat kispadján a szezon végén.” Ennek ellenére Sensiék tettek egy utolsó ajánlatot Davids megvételére.
A héten elkészítették a Bajnokok Ligája sorsolását is. Első ránézésre a G csoport tűnik a legnehezebbnek, de az A, a D és az E se sokkal könnyebb kvartett. A Zalaegerszeget búcsúztató Manchester Unitednak elméletileg könnyű dolga lehet a meggyengült Leverkusen, a görög Olimpiakosz Pireusz és a hazai találkozóit semleges pályán játszó Maccabi Haifa ellen.


A csoport: 
Arsenal
Borussia Dortmund
PSV Eindhoven
Auxerre

B csoport: 
Valencia
Liverpool
Szpartak Moszkva
Basel

C csoport:
Real Madrid
AS Roma
AEK Athen
Genk

D csoport: 
Internazionale
Olympique Lyon
Ajax Amsterdam
Rosenborg

E csoport: 
Juventus
Feyenoord
Dinamo Kijev
Newcastle United 

F csoport: 
Manchester United
Bayer Leverkusen
Olimpiakosz Pireusz
Maccabi Haifa 

G csoport: 
Bayern München
Deportivo La Coruna
AC Milan
Lens

H csoport: 
FC Barcelona
Galatasaray
Lokomotiv Moszkva
FC Brugge