Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VI. évfolyam, 35. szám, 2002. augusztus 29

Belpolitika

Munkatársunktól
Patthelyzet ügynökügyben

Mádl Ferenc köztársasági elnök és az ellenzék által delegált tagok bojkottja után Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal háromra duzzadt azon tényezők száma, akik a szabaddemokrata Mécs Imre szerint megpróbálják ellehetetleníteni az egykori kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság munkáját. Ám az sincs kizárva, hogy negyedikként olyan sajtóorgánumok is szóba jöhetnek, melyek fiktív listáik publikálásával ködösítik az amúgy sem tiszta képet. 


Major Nóra
Leminősített Magyarország

Romlott a korrupciós indexünk, a magyar CPI - derül ki a Transparency International (TI) éves jelentéséből. Bár hazánk még így is a rangsor első harmadában foglal helyet, ez nem ad okot se optimizmusra, se pesszimizmusra - állítja Berki Zolna, az alapítvány magyarországi elnöke.


Koroknai Zsófia
Védelemre szoruló fogyasztók

Elkészült a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség első félévi beszámolója. Huszay Gábor, az FVF főigazgatója szerint kívánatos lenne, ha a hazai cégek számára is világossá válna, hogy a bölcs gyártó és szolgáltató a hosszú távú előnyöket tartja szem előtt, ezért kellő hangsúlyt helyez a fogyasztó érdekeinek figyelembevételére. A magyarországi gyártók hozzáállásán tényleg van még mit változtatni. Ezt bizonyítja az idei jelentés, mely arról számol be, hogy a szabálysértések száma és a kifogásolt üzletek negyvenkilenc százalékos aránya nem csökkent a tavalyi évhez képest.


Szobota Zoltán
Polgári gospel Solymáron

Időpont: augusztus 24. Helyszín: Solymár, II. országos ökumenikus gospel zenei fesztivál. Hogy honnan tudtam? Onnan, hogy augusztus 20-án kimentem Budaörsre meghallgatni a „polgári miniszterelnököt”, és az egész város tele volt plakátolva a rendezvénnyel, plusz minden kocsi szélvédőjére került egy szórólap a nemzetféltés ideje alatt.


Munkatársunktól
Hiányos vallási térkép

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a 2001-es népszámlálás eredményeit, melynek messze a legvitatottabb pontja a vallási hovatartozás kérdését feszegette. Mint emlékezetes, több egyház és neves közéleti szereplő fejezte ki fenntartásait, a MAZSIHISZ és az egyszázalékos felajánlások alapján negyedik legnagyobb egyház, a Hit Gyülekezete pedig országos felhívásban kérte tagjait, hogy tagadják meg a válaszadást. Nem így a tradicionális felekezetek, akik közül például a Római Katolikus Egyház az akkor éppen aktuális népszerűsítő plakátkampányával egybekötve, minden honpolgár postaládájába eljuttatott egy szóróanyagot, melyben a válaszadást sürgette. 


Kihelyezett ülés a Balaton medrében

Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere javaslatára a település képviselőtestülete kihelyezett ülést tartott a Balaton medrében 2002. augusztus 27-én, a parttól 50-100 méterre kialakult homokdűnén, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a meder kotrásának halaszthatatlanságára. Fotó: MTI


Életmód

Szűcs Emese
Változatok sértettségre

Sokan vélik ma úgy, hogy a mögöttünk álló kemény kampányidőszakban felkorbácsolt indulatok még huzamos ideig nem múlhatnak el nyomtalanul, hanem hosszú időre és tudatos „terápiára” lesz szükség, amíg a kedélyek, az emberi kapcsolatok újra helyreállnak. A társadalom kettéosztottsága elkerülhetetlenné tette, hogy az ország fele megsértődjön a számára nem kedvező végeredmény láttán. Fel kell hát tennünk a kérdést, hogy mit kezdjünk sértődött családtagjainkkal, munkatársainkkal vagy akár saját keserűségünkkel. 


Ciprusi saláta

A salátanév elég megtévesztő, igazából mediterrán zöldségek és tojás keverékéről van szó. Cukkini, padlizsán, gomba, paradicsom és hagyma. A hagymát pirítsuk meg - nem kell apróra vágni, mint ahogy a többi zöldséget sem, mert a lényeg, hogy a hozzávalók még a sütés után is felismerhetőek legyenek -, a dinsztelt hagymadarabokra rá kell tenni a kisebb, de nem vékonyra szeletelt zöldségeket, s mindezt addig sütni, amíg a padlizsán elkezd puhulni - nem kell teljesen megsütni, kicsit ropoghat (a padlizsánt mindig előre le kell sózni). Közben friss oregáno, kevés fehérbors, só és bazsalikom kerüljön rájuk. Egy adaghoz egy tojás kell. Kicsi, magas falú tepsikben készül, egy ilyen edény egy adagot tartalmaz. Mivel a zöldségeket előre el lehet készíteni, így nagy láng fölött két-három perc alatt megvan. Azon melegében, meleg pitával szolgáljuk fel. (mlg)


Fókusz

Kenyeres Zoltán
Városképválasztás

Újból választásokra készül az ország. Ezúttal a szavazópolgárok a polgármesteri hivatalokba delegálhatnak képviselőket. A pártok számára különösen a nagyobb települések vezetésének megszerzése fontos feladat. Különösen igaz ez Budapestre, ahol a héten, igaz, még csak szórványosan, de megkezdték kampányukat a jelöltek.  A korábbi olimpiai bajnok és világbajnok párbajtőröző a Magyar Köztársaság nagyköveti posztját cserélte el a bizonytalan kimenetelű főpolgármester- jelöltségért. Programjáról igazán sokat még nem tudhatunk meg, ugyanis ez az oldal Schmitt Pál honlapján még nem készült el. Teljesen üres. De nyilatkozataiban annyit kifejtett, hogy elsősorban a közlekedés fejlesztésére tenné a hangsúlyt, méghozzá olyan módon, hogy az utakat a föld alá vinné. Hozzáteszi továbbá, hogy „fogy a zöld körülöttünk, szennyezett a környezetünk, a szervezetlen közlekedés miatt értékes órákat veszítünk, a biztonság sem kísér a mindennapokban, s gyermekeink kezét nem szívesen engedjük el”. A független Fidesz- MDF jelölt biztosan elfelejtette, hogy annak idején éppen az Orbán-kormány volt az, mely felbontotta az érvényes szerződést a főváros és a magyar állam között. 


Morvay Péter
Akcióhős élőben

„Egyike a legnagyobb személyiségeknek a Moszad történetében” - írta Peter Z. Malkinról 1989-ben a Maariv című napilap. Malkin huszonhét évet szolgált az izraeli titkosszolgálatban, akciói túlnyomó többségéről ma sem beszél. Kivétel a végső megoldás náci programja első számú végrehajtójának, Adolf Eichmann-nak elfogása. Peter Z. Malkin, az a Moszad-ügynök, aki 1960-ban egy félreeső Buenos Aires-i utcán elfogta Eichmannt, a héten Budapesten adott interjút lapunknak.


Hajdú Sándor
Méz és epe

Mind a négy nagy közvélemény-kutató cég szerint jelentős előnyre tett szert az MSZP a Fidesszel szemben az elmúlt hónapokban. 


Gazdaság

Munkatársunktól
Szünetel a Mikrohitel Program

A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) a héten bejelentette, átmenetileg kénytelen szüneteltetni újabb hitelkihelyezések elbírálását. Valkay Emőke, az MVA kommunikációs tanácsadója lapunknak elmondta, hogy újabb szerződések megkötésére addig nem kerülhet sor, amíg a hitelprogram megnövekedett népszerűsége miatt máig beérkezett nagyszámú hiteligénylés kielégítését nem teljesítik maradéktalanul. Számításai szerint ez körülbelül három hónapot vesz igénybe. Tehát legalább ennyit kell várniuk azoknak, akik az MVA-tól terveztek hitelt fölvenni. 


Ignácz Valéria
Utazás a csőd körül

Az utasok biztonságban érezhetik magukat, hiszen a tavaly bevezetett vagyonbiztosíték-rendszer jóvoltából a turisták nem maradhatnak külföldi nyaralás helyszínén, és nem veszítik el az utazásra befizetett összeget - mondta kérdésünkre Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke. Molnár a West Travel Kft. Utazási Iroda váratlan bezárása kapcsán kifejtette, a kárvallott utasokat az Allianz Hungária Biztosító fizeti ki. 


Debera Szilvia, Szeged
Kulcs: a bűvös négyszög

„Borítékban kell gondolkodnunk” - mondta a keresetek emelkedésének szükségességére utalva Medgyessy Péter kormányfő Szegeden. A 40. vándorgyűlését tartó Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján tizenegy korábbi és jelenlegi miniszter vendégeskedett és vitatta meg a következő évek kihívásait és teendőit. 


Debera Szilvia, Göndör Ottó, Szeged
Közel a távmunka
Interjú Kiss Péter munkaügyi miniszterrel

„Nem kellene a munkanélkülieket kocsmapultot támasztó kannás borivóknak tekinteni!” - mondta Kiss Péter munkaügyi miniszter a közgazdász vándorgyűlésen. A miniszter az egyének szuverenitásának visszanyerését a távmunka lehetőségében látja, ami szerinte az uniós csatlakozás utáni „agyelszívást” is csökkentheti. A Heteknek adott interjúban elmondta, a távmunkaprogram elsősorban a 45-50 év felettiek, a gyesről visszatérők, a romák és a fogyatékosok számára nyílna meg. 


Pálinkás Csilla
Kibicnek nem drága

A hónapok óta tartó adok-kapok legújabb epizódjaként a Pénzügyminisztérium a honlapján nyilvánosságra hozott egy olyan adatsort, amelyből kiderül, hogy a tárca előző vezetése az 1,2 milliárdos állami beruházási keretet „érdekes” körülmények között szinte teljesen felhasználta. A pénz jelentős része Varga Mihály volt pénzügyminiszter és Tállai András politikai államtitkár választási körzeteiben lett szétosztva, mégpedig az első választási forduló és az új kormány megalakulása közötti időszakban. Az adatsor nyilvánosságra hozatala valószínűleg revans arra, hogy Varga Mihály pár héttel ezelőtt egy áremelésre vonatkozó titkos tervezetet tárt a nyilvánosság elé. A kölcsönös leleplezések az eddigi kormányváltások történetében példátlan folyamatnak a részei, ugyanis még soha nem fordult elő, hogy a leváltott miniszter kritikáival és sziporkázó ötleteivel ilyen mértékben nehezítse utódja munkáját.


Danka Ildikó
Startol a Széchenyi-kártya

„Az idő több, mint pénz” mottóval indult útjára a sokak által várt Széchenyi-kártya, amely egyszerűbb és gyorsabb hitelfelvételi eljárást biztosít a banki hitellel szemben. A vállalkozókat segítő program elsősorban a működő, már bizonyított vállalkozások további erősödését, és átmeneti pénzügyi zavarok esetén segítését tűzte zászlajára. 


Acsai Anikó
Újra gyógyszeripari boom a BÉT-en

Amerikában valamelyest gyengültek, Európában emelkedtek a tőzsdeindexek az elmúlt kereskedési héten. Az Egyesült Államokban több pozitív makrogazdasági adat is napvilágot látott: a vártnál jobban növekedett a tartós fogyasztási cikkek megrendelésállománya, és a lakáseladási adatok is kedvezően alakultak. Tovább csökkent viszont a fogyasztói bizalmi index értéke augusztusban. Jelentős erősödést könyvelhettek el az olajpiacon érdekelt cégek, miután az amerikai alelnök elkerülhetetlennek nevezte az Irak elleni katonai akciót. 


Háttér

Sebestyén István
Ki veszélyezteti a sajtószabadságot?

Jobboldali közéleti személyiségek várakozása szerint „második Kossuth teret” sikerül megszerveznie az Orbán Viktor vezette Szövetségben a Nemzetért Polgári Körnek - lapunk megjelenésével egy időben - a Szabadság térre. A politikai nagygyűlésen a „sajtószabadság védelmében, a Magyar Televízióban megkezdődött politikai tisztogatás ellen” emelik majd fel szavukat a tüntetők, főszónok pedig a volt miniszterelnök lesz.


Somorjai László
Lovasiskola

„Ideje lenne, hogy elővegyük a géppuskákat” - háborgott egy férfi múlt pénteken a MOM Művelődési Ház előtt, mert a Magyar ATV műsoráról lekerült a Lovas István vezette Sajtóklub. Várhatóan új összetétellel folytatódik majd a műsor a szokásos időben, Lovas és élcsapata pedig más fórumot keres.


Tihanyi Péter
Egy éjszaka ára
Hocz Katalin. Szép volt és elegáns. Élt 21 évet

„A hálószobaajtó fölött Love parade felirat volt. Hatalmas franciaágy, a falon körben tükrök, meztelen női portrék bőrből megmintázva. Az ágy fölött reflektorok. Sok lány feküdt ezen az ágyon. Kettő már biztosan nem fog. Ők már a temetőben nyugosznak.” 


Salamon Pál
Ábrahám fiai
A múlt heti számunkban megjelent regényrészlet folytatása

Hamarosan új regénnyel jelentkezik a Sorel-ház és más sikeres regények szerzője, Salamon Pál. Az Ábrahám fiai című, a régmúltban és a jelenben játszódó könyv Ábrahám két fiának, Izsáknak és Ismaelnek a találkozásával kezdődik. 


Hamvay Péter
Millenniumi mesék

A Millenáris Park története, mint cseppben a tenger, mutatja a Fidesz-éra szinte valamennyi szimptómáját. Állami pénzek bőkezű osztása Fidesz-közeli cégeknek, átláthatatlan céghálón keresztül, legtöbbször közbeszerzési eljárás nélkül. Mindezt a millennium mázával nyakon öntve, píár szempontból alaposan kiaknázva. Azt lehetett gondolni, hogy a millenniumi csinnadratta elmúltával az állami pénzből kitatarozott, kistafírozott parkot szépen széthordják a haverok. Időközben azonban a Fidesz és holdudvara spirituális központjává vált - emlékezzünk a választásokon itt csápoló tömegre. Épp időben érkezett a kormányváltás.


Máté József
Én-ek esőben

A ma oly divatos s a fiatalok körében egyre bevettebb partikultúra kialakulásának kezdetén a legkülönbözőbb társadalmi rétegek vegyültek össze az új zenei irányzat zászlaja alatt, akiknek nem volt határozott ideológiájuk, egyszerűen csak táncolni akartak és a zenét élvezni. Tíz-tizenöt éve a house megnevezés még a partizene egészét jelölte. Az akkori rajongók egy új, posztmodern kulturális forma fogyasztóiként voltak leírhatók. Ám három mesterséges valóság: a dominánssá váló gépzene, a számítógép teremtette képi világ és a tudattágító kemikáliák alaposan átrajzolták mára ezt az ifjúsági kultúrát.


Hit és értékek

Bohács Krisztina
Parádés leépülés

Tolerancia. Valóban fontos erény, a kérdés csak az, mire irányul. Hazánkban az utóbbi hónapokban zajló felvonulások (melegfelvonulás, Budapest Parádé), illetve a média bizonyos műsorai (Mónika Show, Claudia, illetve a leendő Big Brother) is mind arra „tanítanak”, toleráljuk embertársaink nézeteit, szexuális beállítottságát, szokásait, hiszen ettől lesz a világ élhetőbb… Írásunk abba ad betekintést, tényleg az ígért paradicsom felé vezet-e mindez. 


Külpolitika

Papp Kornélia
Bemérték egymást

A német választások történetében első alkalommal vállalkozott a két legnagyobb párt kancellárjelöltje, Gerhard Schröder (SPD) és Edmund Stoiber (Unio) élő televíziós vitára. A vasárnapi első forduló után mindkét szereplő elégedetten távozott a volt kelet-berlini tévéstúdióból. 


Márer György, New York
Törvényes önvédelem a támadás

Dick Cheney amerikai alelnök hétfőn Nashville-ben egy veterán nagygyűlésén szinte ellentmondást nem tűrően kifejtette: nem várhat a megelőző támadás Szaddám Huszein ellen, mivel „nem kétséges”, hogy az iraki diktátor tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, amelyeket alkalmazni akar az Egyesült Államok és szövetségesei ellen. 


Hetek-összeállítás
Mindenki pesszimista

Mintegy húszezer küldött - akik közül nem mindenkit tudnak beengedni a találkozó helyszínére - gyűlt össze a dél-afrikai Johannesburgban, hogy tíz nap alatt öt fő kérdéssel foglalkozzon: a víz és közegészségügy, az energia, az egészség, az élelmiszerbiztonság, a biológiai sokféleség kerülnek terítékre. A világ legalább száz vezetője s hétszáz nagyvállalalatának képviselői fogadták el a meghívást a Fenntartható fejlődésért című, az ENSZ által szervezett csúcskonferenciára, melyet folyamatos tüntetések jellemeznek. A java a hétvégére várható: a szombati nagy tüntetésre várják Mbeki dél-afrikai elnököt, Fidel Castrót és Jasszer Arafatot. Hírügynökségi jelentések szerint a rendőrség rendkívül ideges.


Hetek-összeállítás
Leszámolás az ETA-val

A baszk szeparatista ETA terrorszervezethez fűződő kapcsolatai miatt a spanyol Legfelsőbb Bíróság hétfőn három évre betiltotta a Batasuna Párt működését, és bezáratta a párt irodáit. Az ítélet értelmében a párt tagjai nem tarthatnak politikai gyűléseket, nem hívhatnak össze semmiféle megmozdulást, és nem indulhatnak a jövő májusi helyhatósági választásokon sem. 


Sport

Hetek-összeállítás
Focilecke az álmok színházában

Kedd este véget ért egy rövid álom. A Zalaegerszeg az Old Trafford stadionban elszenvedett kiütéses, 5-0-ás veresége után kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjében, ennek ellenére az UEFA-kupa első fordulójában újra versenybe száll további két magyar csapat, a Ferencváros és az Újpest társaságában.  Amíg Magyarországon a kínos kiütésen keseregnek, Angliában az újságok örömmel nyugtázzák: a Zalaegerszeg budapesti szerencsés győzelme csak pillanatnyi fellángolás volt, az 5-0-ás vereséggel helyreállt a rend az európai, azon belül is az angol labdarúgásban.


Kovács Tamás
Hemzsegnek az esélyesek

Idén 121 éves a világ egyik legjobban fizető nyílt teniszbajnoksága, a US Open. A kemény borításon zajló torna összdíjazása 16,2 millió USD (4 milliárd forint), amiből a férfi és a női bajnok egyaránt 900 ezer dollárral (azaz 225 millió 426 ezer forinttal) részesül. 


Jók voltunk, de nem a legjobbak

A fenti címmondattal öszszegezhetjük a magyar vízilabda-válogatott múlt heti belgrádi világkupa-szereplését. Kemény Dénes legénysége címvédőként érkezett a jugoszláv fővárosba, de csak másodikként távozott. A világkupa két csoportja közül minden bizonnyal a miénk volt a legnehezebb, hiszen itt kapott helyet a korábbi világliga győztese, az orosz válogatott és a házigazdák csapata, akiktől a tavalyi Eb, majd a fukoamai vb során is kikaptunk. 


Szabadidő

Gyöngyösi István
A mozgás örömöt ad

Venyercsán László harmincegy éves fiatalember, világbajnok gyalogló és Európa-bajnok középtávfutó. A Magyar Sportújságíró Szövetség szavazatai alapján a rendszeresen megtartott Év Sportolója rendezvényen 2001 legjobb fogyatékos sportolója kategóriájában az előkelő harmadik helyezést nyerte el. A napi munka és a gyakori edzések mellett fennmaradó időt a családjával tölti, amellett szívesen olvas és zenél. 


Takács Gabriella
Kontraszt minden mennyiségben

Coco Chanel jellegzetes kosztümjei és a 70-80-as évek öltözködési hóbortjai jelentik a tervezők legfőbb inspirációs forrásait a 21. század stílusára interpretálva. A 2002-2003-as őszi-téli divat színei egységes képet alkotnak - legalábbis a Magyar Divat Intézet őszi-téli előrejelzése szerint.


Nem túl Jóbarátok

A Jóbarátok és a Buffy, a vámpírok réme című sorozatokat nevezte meg a legkártékonyabb műsorok között a Szülők Televíziós Tanácsa nevű amerikai civil szervezet. A Los Angelesben székelő társaság az Egyesült Államokban második alkalommal futó Big Brother reality show-t is felsorolja a tíz legrosszabb műsor listáján. A gyermek- és erkölcsvédelmi szempontokat mérlegelő tanács elsősorban erőszakosságuk, szexuális vonatkozásaik, az okkultizmussal való kapcsolataik és durva nyelvezetük alapján vette feketelistára az említett programokat. (index)


Szombat este tűzijáték

Augusztus 31-én este 9 órakor tartják meg az augusztus 20-ára tervezett tűzijátékot - döntött a kormány. A kabinet azért határozott a rendezvény elhalasztása mellett a múlt hét végén, mert akkor érte el tetőpontját a dunai árhullám, sok száz családot ki kellett költöztetni, és közel 20 ezren a gátakon dolgoztak.  A tűzijáték elhalasztása nem okoz pluszköltségeket, mivel a petárdák őrzését és szállítását az elmaradt vízi- és légiparádé miatt felszabaduló pénzből fedezni lehet - magyarázta Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Az augusztus 20-i tűzijátékot a Duna áradása miatt halasztotta el a kormány, részint azért, mert a rakpartokat víz borította, részint azért, mert - mint hangoztatták -, amíg a gátakon dolgoznak, addig nincs ok a fényes ünneplésre. (origo)


Színes

Zamzam Colát vegyenek

Egy iráni üdítőital-gyártó vállalat a Szaúd-Arábiában értékesített amerikai üdítő- italok elleni bojkottba kezdett. A közismert amerikai Coca-Cola és Pepsi-Cola helyett egy „iszlám alternatívát”, a Zamzam Colát népszerűsíti. Az új termék egy Mekka közelében található szent tóról kapta a nevét. A cég szaúdi illetékeseinek állítása szerint a termék piaci bevezetésének hetében az előzetesen becsült mennyiségnek a háromszorosát (több mint négymillió üveg) adták el a királyság keleti részében. 


Hetvenezer Jedi él Ausztráliában

Több tízezer ausztrál vallotta magát Jedinek egy, a vallási hovatartozásra vonatkozó felmérés során. Az állam azonban nem hajlandó az elfogadott vallások közé átsorolni a Jedi-kultuszt. Chris Brennan, az Ausztrál Star Wars Szövetség elnöke úgy reagált a hírre, hogy a hetvenezer Jediből csupán ötezren lehetnek, akik a „kemény maghoz” tartoznak, és elkötelezetten vallják a Jedi-hitet. 


Enni, vagy nem enni...

Több mint 2000, Glasgowban és környékén élő 11, 13 és 15 éves fiatalt kérdeztek meg a Journal of Epidemiology and Community Health című folyóiratban közölt egyik tanulmány elkészítéséhez. A legifjabbakat arról, mennyire aggódnak az esetleges elhízás miatt, s hajlandóak lennének-e akár fogyókúrázni is azért, hogy vékonyabbak legyenek. A kutatók egy testtömegindexet is készítettek, mely segített eligazodni a különböző testmagasságokhoz tartozó ideális testsúlyokat illetően. 


Mi van a képen?

1. Önbizalom-növelő golfpálya kezdőknek. 2. Polgári körök a süllyesztőben. 3. Dundi, az óriásvakond pusztítja a világhírű angol gyepet.


DUMA PLÁZA

Az egyetlen baj az egoistákkal, hogy saját maguk jobban érdekli őket, mint én. (graffiti)


Amerika lelkiállapota

Sajnos a tavaly szeptember 11-én történt terrortámadás mély nyomokat hagyott az amerikai emberek emlékezetében és lelkében. Kutatók egy csoportja azt vizsgálja, hogy ezek a rossz emlékképek milyen mértékben épültek be az érintett személyek életébe. Egy, az Amerikai Orvosi Szövetség folyóiratában (JAMA) megjelent tanulmány szerint, egy-két hónappal a terrortámadást követően a New York-i lakosok 11 százalékánál voltak kimutathatóak a traumát követő stresszes állapot (PTSD) tünetei. Ez az akár egész életen át fennmaradó állapot tényleges közegészségügyi problémához is vezethet.


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>