Vissza a tartalomjegyzékhez


Kémek a kirakatban

Kémmúzeum nyílt Washingtonban az FBI székhelyének közvetlen közelségében. Az International Spy Museum látogatói betekintést nyerhetnek a kémvilág trükkös eszköztárába. Látható régi szovjet cipő sarkába ültetett lehallgatókészülékkel, és rúzsba épített pisztoly is (képünkön). Rekonstruáltak egy kelet-berlini búvóhelyet, amelyben mosó- és szárítógépet is elhelyeztek egykor, hogy az amerikai hírszerzők tiszta öltözékben, feltűnés nélkül kerülhessenek elő az alagútból. 

A mérget fecskendező esernyő, és a karórába rejtett kamera mellett még sok minden árulkodik a kémek titokzatos történelméről. Többek között az üzenetkódológépek, és a „kémiskola”, ahol az idelátogatók részletes magyarázatot kaphatnak a beszervezésről és a kiképzésről. Az egyik teremben az ügynökök mozifilmekben és popkultúrában való megjelenítésével foglalkozik. Egyedül azt a rosszhírű szivart nem állították ki, amelyet a CIA azért tervezett, hogy Fidel Castrót eltegye láb alól. Egyesek szerint ugyanis még mindig dolgoznak rajta. (Newsweek)