Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Mit tudhatott Antall?

- Ön a múlt héten azt a kérdést tette fel, hogy tagja volt-e Orbán Viktor a III/IV-es csoportfőnökségnek. Orbán Viktor hazaérkezve Japánból azt mondta, hogy semmilyen hírszerzési hálózatnak nem volt a tagja, senkiről semmilyen adatot nem gyűjtött. Elégedett a felelettel?

- Először Várhegyi Attila reagált a kérdésemre: ő azt mondta, hogy ez egy aljas provokáció, és egyébként is, hogyan lehetett volna érintett Orbán, amikor az átvilágító bíróság már megvizsgálta, és érintetlennek találta. Ugyanezt nyilatkozta Áder János is. Én viszont azt mondom, a parlament volt elnökének tudnia kellene, miről is szól ez a törvény. Ugyanis az átvilágító bíróság kizárólag a III/III-asokat vizsgálta. Mivel a III/IV-es tagságot az átvilágító bíróság nem vizsgálta, hivatkozni sem lehet arra, hogy Orbán Viktor mi volt, vagy mi nem volt? Ez az egyik kérdés. A másik: ha Orbán Viktornak tesznek fel egy kérdést - tekintettel arra, hogy nem áll gyámság alatt, és nem is kiskorú -, magának kell nyilatkoznia róla. Annál is inkább, mert ha Pokorni Zoltán nem tudta, hogy mivel foglalkozik az apja, akkor honnan tudná Áder János vagy Várhegyi Attila, hogy 1990 előtt mit tett, vagy mit nem tett Orbán Viktor? A harmadik pedig Orbán Viktor nyilatkozata. Abban a pillanatban neki mindenféleképpen nemet kellett mondania, ha nem érintett, akkor amiatt, ha érintett, akkor meg azért, mert annak idején minden hálózati személynek titoktartási fogadalmat kellett tennie. 
- Ez esetben mit lehetne tenni?
- Orbán Viktornak a Belügyminisztériumhoz kellene fordulnia és kérnie, hogy oldják fel a titoktartási kötelezettség alól, ha tett ilyen fogadalmat. Akkor a belügyminiszter majd nyilatkozik arról, hogy feloldja, vagy nem oldja. Ha feloldja, akkor Orbán nyilatkozhat a múltjáról. Vagy azt mondja a belügyminiszter, hogy nem kell feloldani, mert ilyen fogadalom nincsen a Belügyminisztérium birtokában. Medgyessy Péter esetében pontosan így jártak el. 
- Ön azt mondta, hogy a kérdésében felvetett lehetőséget nem tudja alátámasztani semmiféle okmánnyal, csak azzal, hogy amikor Ön még MDF-es képviselő volt - 1990-től 1993-ig -, egy Ön által megbízhatónak tartott hírforrás azt állította, hogy Orbán Viktort beszervezték. 
- Pontosítanám ezt is, mert ez a megbízható hírforrás maga a miniszterelnök, Antall József volt. 1991-ben, a Horvátországgal kapcsolatos fegyverszállítási botrány idején Orbán Viktor a parlament nyilvánossága előtt lehazugozta Antall Józsefet és kormányát, és ezzel meglehetősen nagy nemzetközi botrányt okozott. Ekkor Antall József azt mondta - és ezt az egész frakció előtt jelentette ki -, hogy ő megfelelő módon fogja tudni kezelni az Orbán-kérdést. Antall József nagyon jól játszott a mézesmadzag és a korbács húrjain: ezt megelőzően merült fel, hogy ügynök volt-e a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, Keresztes Sándor. Keresztesről később kiderült, hogy valóban III/III-as ügynök volt. Ezt Antall már 1990-ben tudta, de a választások után közvetlenül azt mondta Keresztesnek, tudok róla, hogy besúgó voltál, mondjál le. Lemondott, cserébe Vatikánba kiküldte nagykövetnek. Ez volt a mézesmadzag-politika. Csurka és Torgyán esete pedig a korbács: az egész ország Raszputyintól meg Szatmári Lajostól volt hangos. Visszatérve Orbánra, úgy látszik, a vele folytatott négyszemközti megbeszélés eredményes volt, mert ezt követően néhány hét múlva közös székházat kapott az MDF és a Fidesz. 
- Ezek szerint Ön csak anynyit hallott Antalltól, hogy Orbán Viktor sakkban tartható, de azt már nem, hogy mivel. Nem gondolja, hogy ez így komolytalan? 
- Nem egészen így van. Egy akkori kormánytag konkrétan el is mondta, hogy mi volt az az ok, amivel sakkban lehetett tartani Orbán Viktort. 
- Kicsoda?
- Lehetett a belügyminiszter, vagy a honvédelmi miniszter, vagy ezeknek az államtitkárai is lehettek, mert ezek a személyek mind kormánytagok voltak, és illetékesek az ügyben. 
- A Fideszben az MSZP strómanjának nevezték Önt…
- Az országnak érdeke, hogy Medgyessy Péterről is tudjon mindent, de az is, hogy Orbán Viktorról is tudjon mindent. Ebben nincs elfogultság sem a szocialisták, sem a Fidesz felé, csak amit az egyiknek szabad, azt szabad legyen a másiknak is.


Soha semmilyen ügyosztálynak nem voltam tagja - jelentette ki Szabó Lukács felvetésével kapcsolatban Orbán Viktor, majd felidézte, hogy ez a vád 1998-ban is előkerült ellene, de hamvába holt. A volt miniszterelnök kijelentette: amíg bárki nem tud vele kapcsolatos jelentést, nyilatkozatot, beszervezési iratot felmutatni, nem hajlandó foglalkozni a témával.