Vissza a tartalomjegyzékhez


Kétórányi szocreál

A rendszerváltást mindenki másképp élte meg. Én például serdülőkorom közepén csak annyit tapasztaltam, hogy országszerte Elvtársak vége! (Tovarisi konyec!) feliratú plakátokon egy katonasapkás tarkó virított, majd a szovjet csapatok elhagyták az országot. Mindenki egy emberként énekelte a Pa-Dö-Dö Báj Báj Szása! című dalát, és a szüleim fennhangon magyarázták, hogy mekkora esemény Nagy Imre újratemetése a 301-es parcellában, akiről persze fogalmam sem volt, hogy kicsoda. A lényeg az volt, hogy nem kellett többé oroszt tanulni, megszűnt a rémes kék és piros (kisdobos és úttörő) nyakkendő, és hirtelen eltörölték az 1945 utáni történelem tételeket az érettségiken. 

A fővárosban a Lenin körútból rövid idő alatt Erzsébet körút lett, a Dimitrov térből Fővám tér, a Szakasits Árpád útból Etele út. A monstrum Lenin-szobrok, Kun Bélák és társaik az utcanevekkel együtt eltűntek. A rendszerváltást követő első felindulás nem kegyelmezett a legfrekventáltabb helyeken található szocreál műremekeknek. Viszont néhányuk, mintegy torzóként emlékeztetve a múltra, megmaradt, és egy különleges kiállítás darabjait képezi. Ebből a negyvenkét szoborból hozták létre ugyanis 1993 őszén a Szoborparkot, mely a XXII. kerületi Tétényi-fennsíkon található. 
Az állandó kiállítás sajátos időutazás, amely óhatatlanul megteszi a maga érzelmi hatását, különösen, ha negyven fölött jár az érdeklődő: a bejáratnál gramofonból csendül fel az Internacionálé, a szovjet himnusz, szól az amúri partizánok dala. A bejárati kapura fel van vésve Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse, melyet mintegy illusztrációként Marx, Engels, illetve Lenin egy-egy négyméteres szobra fog szorosan körül. 
Bár a leggigantikusabb alkotások nem maradtak meg a parkban - ez csalódás -, többek között kiállításra került Osztapenko szobra (és végre kiderül, ki is volt a derék szovjet katona), van itt több Dimitrov-szobor is, aztán ott sorakoznak a felszabadulás vagy a szovjet-magyar megbonthatatlan barátság emlékművei, no és rengeteg emléktábla. A változatosságot mindig meghozza egy-egy - esztétikumot kevéssé, monumentalitást annál inkább kifejező - bronzmonstrum, mint amilyen Kun Béla egykor a Vérmezőn álló borzasztó torzója. Ez is a hétköznapi ízlésterror része volt egy olyan korban, amikor a politikai rendszeren kívül nemigen volt mit reklámozni.
Kifelé jövet a bejáratnál a kapcsolódó szuvenírek borsos árai láttán aztán rögtön visszazökkenek a szocreálból a kapreálba. 
(Nyitva mindennap 10 órától sötétedésig. Bővebb információk telefonon: 424-7500 vagy interneten: ) 

(Kárpáti György)