Vissza a tartalomjegyzékhez

Márer György, New York
Ahonnan a szél fúj?

Józan ésszel senki sem hiheti, hogy a közel-keleti viszály könnyen megoldható kérdés. Jimmy Carter és Bill Clinton ugyan azt gondolta, egy-egy kézfogással elintézhető a több ezer éves ellentét, végül azonban kiderült, hogy a dolog nem ilyen egyszerű. A terrorszervezetek, amelyeknek életeleme az erőszak, ahelyett hogy gyengülnének, egyre jobban erősödve behálózzák az egész világot. Az al-Kaida hadat üzent Amerikának és szinte az egész világnak, a Hamasz, az Iszlám Dzsihád és néhány más palesztin terrorcsoport pedig Izraelnek. Jasszer Arafat az elmúlt másfél évben megmutatta igazi arcát, különösen azóta, hogy kiderült: nemcsak tudott a terrorcselekményekről, de fegyvereket is vásárolt elkövetőik számára. 

Az Egyesült Államok meghirdette és megindította a terroristák elleni harcot, és sikerült is összeverbuválnia jó néhány szövetségest. A Közel-Keleten azonban szinte napirenden vannak az öngyilkos merénylők által elkövetett tömeggyilkosságok. Az Egyesült Államok most megkísérelte bevonni a közvetítésbe Mubarak egyiptomi elnököt is, aki szerint azonnal meg kell kezdeni egy palesztin állam alapjainak lefektetését, míg Bush kifejtette, hogy az ügy sürgőssége ellenére Washington egyelőre nem tud időrendet javasolni. A két államfő Arafat ügyében is ellentétes nézeteket vallott. Mubarak lehetőséget akar adni neki ígéretei teljesítésére, Bush viszont levitézlett vezetőnek tartja, aki félrevezette a palesztin népet. Határozat azonban nem születhetett ezen a találkozón, mivel hétfőn Saron izraeli miniszterelnök érkezett a Fehér Házba, hogy tárgyalást folytasson az amerikai államfővel.
Az amerikai államfő meghallgatta Saron nézeteit, és bizonyos fokig visszhangozta is kétkedését abban, hogy az idő megérett volna egy csúcstalálkozó összehívására a közel-keleti béke ügyében. Mint megjegyezte, „Senkinek sincs bizalma a kialakulóban lévő palesztin kormány iránt.” Meglepő volt, milyen közel állt Bush elnök ahhoz, hogy magáévá tegye Saron álláspontját, amely szerint a jelenlegi Palesztin Hatóság Arafat vezetése mellett nem képes bekapcsolódni a biztonsági tárgyalásokkal együtt folyó politikai megbeszélésekbe. 
Sok víz folyt le a Potomac folyón, amióta az amerikai államfő április 4-én elmondta a közel-keleti kérdéssel foglalkozó első beszédét, melyben megkísérelte kiegyensúlyozni követeléseit mindkét fél irányában. Ebben felhívta a palesztinokat a terror megszüntetésére, az izraelieket pedig a behatolások leállítására és a települések létrehozásának félbehagyására. Egyidejűleg jóval aktívabb diplomáciai lépéseket sürgetett az arab államok részéről. Most azonban sokkal nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy kézzelfoghatóbb tervvel álljon elő - ami viszont nincs az ínyére, mivel nem akar Clinton sorsára jutni, aki belemerült a határokról és a biztonsági rendszabályokról szóló részletek ingoványába. Úgy tűnik azonban, hogy Bush elnök is egyre inkább belesodródik ugyanabba a helyzetbe.