Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Belemásztak a lelkekbe

Dr. Veér András pszichiáter szerint a fiatalok megnyerése érdekében a jobboldal egy nagy focimeccset kreált a választásokból, s az elkövetkező évek egyik nagy kérdése, hogy ki tudja maga mellé állítani a következő nemzedék választópolgárait. 




Alacsony képesítés 

- Az elmúlt hetekben pszichiáterek arról számoltak be, hogy egyetlen korábbi parlamenti választásnál sem tapasztaltak olyasmit, mint az ideinél. Nevezetesen, hogy a politikai közélet feszültségei ennyire hatással legyenek az emberek közérzetére, hétköznapi életére. Páciensek fokozott stresszélményről, mindennapi konfliktusaik megszaporodásáról, kezelhetetlenségéről panaszkodtak, és mindezt az elmérgesedett politikai légkörrel hozták összefüggésbe. Ön miként látja ezt a jelenséget?
- Nézze, most egy nagyon felfokozott kampány zajlott le, komoly félelemkeltéssel, és ez természetesen az emberek többségét nagyon megviselte. Mint ahogy általában megviseli az, ha a közélet feszült. Az sem véletlen, hogy heten haltak meg a választások napján, ez azt mutatja, hogy itt egy mesterségesen felfokozott szorongás, félelem képződött az emberekben. 
- Szakemberként mivel magyarázza azt, hogy ennyi embert képes volt megszólítani a teljesen irracionális szinten zajló, populáris retorika? Mert azért önmagában az értékválság, a rendszerváltás évtizedét követő csalódottság vagy a globalizáció okozta kultúrsokk még nem elegendő magyarázat arra, hogy emberek tömegei veszítsék el józanságukat, és menjenek alá egy újabb népvezér-eszmének.
- Én úgy gondolom, hogy itt nagymértékben fanatizálták az embereket, s mindenekelőtt a kevesebb élettapasztalattal rendelkező, fogékonyabb fiatalságot voltak képesek megszólítani. Azok a túlnyomórészt fiatal emberek, akik ott kiabáltak, éljeneztek a Millenáris Parkban vagy előtte a Testnevelési Egyetemen, Orbánt gyakorlatilag mint popsztárt vagy mint futballistát ünnepelték, akinek a részéről úgy is zajlott le ez az egész küzdelem, mint egy nagy focimeccs - pont olyan szinten és stílusban. Ezzel tudták fanatizálni a fiatalokat, akik nem olyan politikus lények okvetlen, hogy különben odamentek volna hajrázni. A fideszes kampányban teljesen eluralkodott a stadionok hangulata, megtoldva azzal, hogy a magyarok állnak vesztésre. Tipikus médiapolitizálásról van szó, ezt lehet a médián keresztül elérni és felturbósítani egészen az eksztázisig. 
- Hogyan tovább? Sokan úgy vélik, hogy a Fidesz a két választási forduló közti rövid két hét alatt túllépett egy olyan kritikus lélektani határt, ahonnan nehéz lesz a visszaút, különösen akkor, ha ők nem is akarnak visszafordulni. Kulin Ferenc - jobboldali értelmiségi - nemrégiben egy tévés vitában egyenesen demagógiával vádolta a szocialistákat, amiért társadalmi megbékélést, az indulatok lecsillapítását ígérték. Márpedig - szerinte - a társadalmi reformfolyamatokat, forradalmi változásokat mindig is szükségképpen kísérték a hasonló érzelmi megnyilvánulások, ezek természetes velejárói a pozitív társadalmi folyamatoknak.
- Ez is a jobboldal sajátos retorikájának a része, hogy a választásokat kisajátító jelleggel, nemzetvédő szabadságharcként tüntették föl. Ténylegesen azon múlik a megbékélés, hogy a Fidesz visszafogja-e magát, illetve visszagyömöszöli-e ezt a szellemet a palackba. Az eksztatikus ünnepségek után újból jönnek a szürke, dolgos hétköznapok. Kérdés, hogy békén hagyják-e az embereket, vagy tovább fújják a harci kürtöt. Ha fenntartják a hadiállapotot - márpedig nagyon úgy néz ki, sajnos -, azt az emberek mindenképpen megsínylik, mert a gyűlölködő légkör megmérgezi az életet, a személyiséget, a kapcsolatokat egyaránt. 
- Sok múlik a leendő kormánypárton is?
- Ha egyrészt képes az ígéreteihez hű maradni, másrészt élből elutasít mindenfajta kirekesztő mentalitást, és normális hangnemben, demokratikus módon tevékenykedik, akkor valóban képes lesz mederben tartani az indulatokat. A megbékélés leghatékonyabb módja az lenne szerintem, hogy el kellene kezdeni minél előbb dolgozni, és tisztességes, kiszámítható viszonyokat teremteni mindenhol. Az emberek nem kivont karddal akarják élni a mindennapjaikat. 
- Vajon meddig és milyen következményekkel lehet ezt a lélektani hadjáratot folytatni?
- Ha kellőképpen adagolják, és profi módon csinálják, akkor évekig. Ha nagyon felpörgetik, akkor az emberek hamar belefásulnak, és megunják ezeket a dolgokat. De egyelőre úgy tűnik, hogy az indulatokat a parázs alatt tartva, a tizenhat éveseket célba véve akarnak kiépíteni 2006-ra egy olyan bázist, amiből aztán tulajdonképpen bármi elképzelhető. Azt gondolom, hogy nagy felelőssége lesz a leendő kormánynak abban, hogy képes lesz-e ezeket a fiatalokat egy racionális viselkedésre rábírni. Például az iskolai nevelés keretein belül sokat tehetnénk a tizenévesek megfelelő vitakultúrájának, objektív szemléletmódjának a kialakításáért.


A média felhangosítja a vitát

Buza Domonkos pszichológus, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke.

- Általános tapasztalat, hogy a politika erőteljesen befolyásolta - traumatizálta - az emberek hétköznapjait az utóbbi időben. Önnek személy szerint mi erről a tapasztalata? 
- Meggyőződésem, hogy ennek a hisztérikus légkörnek az előidézésében és fenntartásában elsősorban a média érdekelt. A társadalmi szembenállás, a politikai nézetkülönbségek felnagyítása alapvetően a médiának köszönhető. Gondoljunk csak arra, milyen előszeretettel használt olyan kifejezéseket, mint gyűlöletbeszéd vagy fanatizálás. Közélet és média nem ugyanaz: nem biztos, hogy a közéletben akkora zajok voltak, mint amekkorákat egyes csatornák rendre kommunikáltak. A média csak felhangosítja ezeket a vitákat, és ebben áll a felelőssége.
- Nem tagadom a média mindenkori felelősségét, bár sokak szerint egyes politikusok is kivették a részüket a hangulatkeltésből. Másként kérdezek: Ön szerint a médián keresztüláradó hiszterizált légkör mennyiben befolyásolta az emberek hétköznapjait, lelkiállapotát, kapcsolatait? Mennyire jelent meg mindez az Önökhöz befutott telefonhívások során?
- Kétségtelen, hogy az eleve érzékenyebb, problémásabb vagy marginálisabb helyzetű emberek jobban ki vannak szolgáltatva mindenfajta érzelmi manipulációnak. Ezért is mondom, hogy óriási felelőssége van a médiának abban, hogy a vitákat miképpen tálalja, interpretálja az emberek felé. Azt azonban nem állítanám, hogy pusztán az elmúlt hetek politikai eseményei miatt újabb kliensek kerültek volna a látókörünkbe. Abban egyébként semmi különlegeset nem látok, ha egy ember pillanatnyi állapotát, életérzését, egy adott problémához való viszonyulását a körülötte lévő világ erősen befolyásolja, és teljesen nyilvánvaló, hogy beszámolójában megjelenik akár szorongás, akár vágy formájában a személyes politikai állásfoglalás is. De ez máskor is jellemző az emberekre, nemcsak úgymond kiélezett társadalmi időszakokban. 
- Akkor mivel magyarázható az a széleskörű benyomás, miszerint az utóbbi időben a politika erőteljesen betört az emberek magánéletébe?
- Én ezt másképp közelíteném meg. Ha belegondolunk, már a régi görögök is úgy tartották: a demokrácia éppen arról szól, hogy a polgárok a polisz ügyeivel aktívan foglalkoznak. Éppen ettől polgárok. Ami őket érinti, arról folyamatosan véleményt nyilvánítanak - ez egy teljesen pozitív folyamat.
- Ha jól értelmezem az Ön szavait, akkor az általunk átélt hetek eseményei, jelenségei - bármennyire is problematikusnak tűntek egyesek számára - végeredményben egy természetes folyamat természetes részeinek tekinthetők, mint a demokrácia kialakulásának szükségszerű kísérőjelenségei.
- Igen, s ha ez a folyamat kissé zörgős, az azért van, mert nem vagyunk még annyira hozzászokva a nézetek megfelelő ütköztetéséhez… Ehhez idő kell. Dániában egy társasházi lakógyűlés érdemi kommunikáció valódi döntésekkel, amelyeket azután meg is valósítanak. De hát mikor voltak Nyugaton a polgári forradalmak? Azért az ilyenfajta társadalmi változások nem zajlanak le néhány év alatt. Helyes irányba akkor mennek a dolgok, ha - bármilyen fájdalmas is eközben a demokratikus mentalitás elsajátítása - a különféle nézetek folyamatosan ütközhetnek egymással, s az emberek megtanulnak egymással normálisan együttműködni akkor is, ha homlokegyenest eltérőek az elképzeléseik. S ebben a tanulási folyamatban, ismét hangsúlyozom, éppen a médiának jutna a kitüntetett szerep.