Vissza a tartalomjegyzékhez

Bugár Árpád, Pozsony
Duray nem a Felvidék

Duray Miklósnak, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) alelnökének, a szlovák parlament képviselőjének felszólalása a hétvégi Fidesz-kampánygyűlésen komoly negatív visszhangot váltott ki Szlovákiában. Elsősorban a „Felvidék veletek van, a Felvidék téged támogat, Viktor” kijelentést emelték ki a hírügynökségek. A Szlovák Nemzeti Pártnak, valamint a kormánykoalícióban is jelen levő Demokratikus Baloldal Pártjának vezetése Duray mandátumának a megvonását és az MKP hivatalos elhatárolódását követeli. Peter Weiss, a törvényhozás külügyi bizottságának elnöke is elítélően szólt: Duray kijelentései szerinte a közép-európai régió destabilizálását segítik elő; úgy véli, az Orbán-féle nacionalizmus és ennek támogatása tovább rontja a két ország kapcsolatát. Bugár Béla MKP-elnök az eset kapcsán elmondta, a Duray-beszéd csak az érintett egyéni álláspontjaként értelmezhető, részvétele a nagygyűlésen is egyéni akció volt, ő maga nem tudott róla. Más MKP- vezetők is hasonlóan nyilatkoztak, hozzátéve, az alelnöknek jobban meg kellett volna gondolnia a szavait.

A Sme című mértékadó napilap kommentátora kiemeli: a szlovákiai parlamenti képviselő részvétele a magyarországi kampányban még akkor is ellentmondásos, ha ez csak Duray egyéni fellépésének és véleménnyilvánításának tekinthető. Rámutat ugyanakkor, hogy szavaival azt a látszatot keltette, mintha az egész Felvidék (azaz tágabb értelemben Szlovákia, szűkebb értelemben a szlovákiai magyarság) nevében szólna. Erre pedig semmilyen legitim felhatalmazása nem volt. A cikkíró úgy véli, Orbánnak nem nagyon segített Duray beszéde, viszont ártott a szlovákiai magyarságnak, mivel elősegítheti a nacionalista pártok megerősödését és a kisebbség többségi nemzetben való elszigetelődésének tendenciáját.
A Fidesz két forduló közötti kampánya kapcsán egyébként a szlovák lapok elsősorban a nemkívánatos radikalizálódást emelik ki, megemlítve a kormányzó pártnak a közszolgálati televízióban való túlsúlyát. Elemzők ezenkívül szóvá teszik a Fidesz-retorika ellentmondásait is, amely egyfelől kommunista viszszarendeződésről, másfelől a nagytőke hatalomra jutásáról beszél. Ez utóbbi elég furcsán hat vádként egy magát jobboldalinak tartó párt megfogalmazásában.


A magyarországi kampány a német és az osztrák sajtó tükrében

Bohács Krisztina
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Orbán Viktornak inkább csak elméleti esélye van a választások második fordulójának megnyerésére. „A miniszterelnök és pártja (...) csaknem egyedül van, ráadásul foglya saját stratégiájának” - véli a német konzervatív lap. A magyar kormányfő kilépett államférfiúi szerepéből, és foggal-körömmel küzd a jelenlegi eredmények megváltoztatásáért. 
A német tudósító idézi Orbánt, aki arra figyelmeztette az állampolgárokat, hogy ha a szocialisták jutnának hatalomra, minden elveszne, amiért az elmúlt négy évben dolgoztak. A szocialisták győzelme esetén „a nagytőke és a pénztőke alakít kormányt, ezek azonban nem a polgárok érdekeit képviselik majd, hanem a saját hasznukat” - idézte a magyar miniszterelnök szavait a szerző. S egyben emlékeztetett arra, hogy csaknem ugyanezekkel a szavakkal kampányolt az antiszemita, szélsőjobboldali MIÉP is, csak éppen odatéve a „zsidó” szócskát is, pontosabban megjelölvén a finánctőke eredetét. A magyar államfő mimikájában vasárnap este óta nem nehéz felismerni az egy hete még győzelmében bizonyos matador mély megrökönyödését - jellemzi a magyar miniszterelnököt a szerző.
A Der Standard című liberális bécsi lap tudósítója tömören fogalmaz: a magyar választások meglepő eredménnyel záruló első fordulója után Orbán Viktor neokonzervatív kormányfő sárdobálásba kezdett. A német üzleti és pénzügyi körök vezető lapja, a Handelsblatt A magyar szocialisták visszatérnek című kommentárjában közölte a hazai választások eredményét. Reinhold Vetter, a lap tudósítója szerint óriási megkönnyebbülést okozott - mind a külföld, mind hazánk számára - hogy a radikális és antiszemita MIÉP nem jutott be az Országgyűlésbe. A Handelsblatt kommentárja szerint a hatalmon lévő konzervatívok bukásához pökhendi stílusuk és önteltségük is hozzájárult.
A bécsi Die Presse a térség lehetséges stabilitási tényezőjét látja Medgyessy Péter szocialista jelöltben. A lap az MSZP által tervezett 5-6 százalékos gazdasági növekedést ambíciózusnak nevezi, de a tartalékok teljes kihasználása és a világgazdaság újbóli fellendülése esetén nem tartja lehetetlennek.