Antiszemita merénylethullám söpört végig húsvétkor Franciaországon és Belgiumon. Lyonban, Marseille-ben és Strasbourgban zsinagógákat gyújtottak fel, míg Toulouse-ban egy kóser hentesüzletre lőttek rá.
A vezető francia és európai politikusok elítélték a támadásokat, ugyanakkor nem tudtak magyarázatot adni a gyűlöletáradatra.
A francia kormány külpolitikáját kritizálták franciaországi zsidó vezetők, túlzottan palesztinpártinak tartva azt.
A zsidóság képviselői a kormány szemére hányták, hogy az „elhallgatás politikájával” bátorítja a Franciaországban élő arabokat a zsidó célpontok elleni támadásra. Lionel Jospin francia miniszterelnök a hétvégén történt antiszemita megnyilvánulásokra reagálva kijelentette: „A Közel-Keleten lángra lobbant indulatok nem gerjedhetnek fel nálunk is… Ha itt él Európában a legnagyobb lélekszámú zsidó közösség és az egyik legnagyobb arab-muzulmán közösség, akkor sem importálhatjuk az erőszakot.”
Egy francia rasszizmusellenes csoport és zsidó egyetemisták által megjelentetett könyv szerint a közelmúltban mintegy 400 támadás ért franciaországi zsidó célpontokat. A Simon Wiesenthal Központ párizsi irodája 2001-ben összesen 320 antiszemita incidenst dokumentált. A támadók zsinagógákat gyújtottak fel, zsidó személyeket támadtak meg nem egyszer fegyverrel, és temetőket rongáltak meg.
Franciaországban a második világháború óta nem gyújtogattak zsinagógákat, az elmúlt két évben pedig 18 esetben történt ez meg - jegyzi meg Haim Musicant, a Franciaországi Zsidó Szervezetek Képviselőtanácsának (CRIF) vezetője. A Jerusalem Post című izraeli lap szerint az ilyen, zsidó intézmények, épületek és személyek elleni támadásokat Franciaországban szinte kivétel nélkül szegény sorban élő fiatal arabok követik el, akiket nem egy esetben a palesztin intifáda képsorait bemutató tévé ingerel erőszakra.
Mialatt a franciaországi zsidó közösség vezetői az antiszemita megnyilvánulások ijesztő mértékű növekedésére figyelmeztetnek, a francia kormány továbbra is fenntartja a véleményét, miszerint nem nőtt az antiszemita cselekmények száma, és az eseteket inkább a vandalizmus kategóriájába sorolja. Izraeli, francia és franciaországi zsidó vezetők között éles vitákat váltott ki a helyzet értékelése. Ariel Saron miniszterelnök a múlt hónapban Európa legantiszemitább államának nevezte Franciaországot, mire Hubert Vedrine külügyminiszter visszataszítónak és megvetendőnek nyilvánította Saron megjegyzését, hozzátéve, hogy Franciaországban nincs antiszemitizmus. Simon Peresz izraeli külügyminiszter igyekezett elsimítani a konfliktust, amikor Jacques Chirac francia elnökkel találkozva kifejtette, hogy „Franciaország sem a történelem során nem volt antiszemita, sem jelenleg nem tekinthető annak”. A kijelentés meglehetősen felháborította Simon Samuelst, a Wiesenthal Központ európai igazgatóját, aki szerint az „bátorítást nyújtott mindazoknak, akik tagadni szeretnék, hogy Franciaországban van antiszemitizmus”. A CRIF igazgatója, Haim Musicant úgy véli, az igazság valahol középen van: Franciaország nem tekinthető antiszemita országnak, ám a növekvő számú antiszemita cselekmény jelentőségét a hatóságok lebecsülik.
A világháború utáni antiszemitizmus Franciaországban először a hatvanas évek végén jelent meg, amikor az Új Baloldal anticionizmusa fordult antiszemitizmusba, majd a nyolcvanas években a szélsőjobb zsidógyűlölete és holokauszttagadása által került újra előtérbe, elsősorban a Nemzeti Front vezetője, Jean-Marie Le Pen személyéhez kötődően. A franciaországi antiszemitizmus új, az addiginál több erőszakkal jellemezhető hulláma indult el, amióta megérkezett az országba az a csaknem hatmillió arab vendégmunkás és bevándorló (elsősorban Észak-Afrikából), akik a lakosságnak jelenleg tíz százalékát teszik ki. Az arabok Franciaországban a társadalom alsóbb rétegéhez tartoznak - helyzetük iránti keserűségük pedig könnyen nyer kifejezést az Izrael és a zsidók iránti gyűlöletben.
Franciaországi zsidó vezetők és megfigyelők a kormányt hibáztatják, amiért nem vesz tudomást a problémáról. Musicant arra hivatkozik, hogy egy párizsi zsinagóga felgyújtásával próbálkozó tetteseket mindössze három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, és azonnal elengedtek, amit nevetségesen enyhe ítéletnek tart. Ugyanakkor a szeptember 11-ei terrortámadások után a francia kormány sietett kinyilvánítani: elfogadhatatlannak tartja, hogy a muzulmánokat rasszista megkülönböztetés érje, és az iszlám hitet nem szabad összemosni az iszlám szélsőségesekkel. Az antiszemitizmus ellen azonban egyetlen hasonlóan határozott kijelentés sem hangzott még el Franciaországban - jegyzik meg zsidó vezetők. Vajon mi az oka ennek a nagy különbségnek? A franciaországi zsidók között legelterjedtebb nézet szerint a válasz a „muzulmán szavazatért folyó harcban” keresendő. A körülbelül két hónap múlva esedékes parlamenti és elnökválasztás közeledtével a zsidók nagyon is tisztában vannak létszámbeli hátrányukkal: míg Franciaországban közel hatmillió arab él, a zsidók száma mindössze hétszázezer. A valódi okok persze - bár a választási szempont egyáltalán nem elhanyagolható - ennél némileg bonyolultabbak. Az erőszak terjedése az egyik legfontosabb kérdés ma Franciaországban. A leggyakoribb elkövetők az arab fiatalok, ami annak a ténynek a szomorú bizonyítéka, hogy az országnak ezt a kisebbséget nem sikerült megfelelően integrálnia. Vannak olyan környékek, ahol maguk a rendőrök is félnek. Musicant szerint a helyzet egyes esetekben annyira feszült, hogy a rendőrség és a bűnözők nyílt összeütközése akár tömeges zavargásokhoz is vezethetne, amit a választásokra készülve természetesen senki nem akar megkockáztatni.
Az igazság elismerése - hogy Franciaországban igenis van antiszemitizmus - ugyancsak fájdalmas csapást jelentene egy olyan ország számára, amely a mai napig a „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavával büszkélkedik. Franciaországban a faji és vallási hovatartozás elvileg nem lehet megkülönböztetés tárgya. A francia állampolgárság mindenki számára egyenlőséget jelent, méghozzá olyan mértékben, hogy a francia állami iskolákban még a csador és a kipa viselése is tilos. Az ideál azonban jelen pillanatban csak ideál, hiszen ma folyamatosan vallási és etnikai indíttatású támadások érnek francia állampolgárokat.
A Jerusalem Post bemutatja a tizenkilenc éves Karine Addaouit, aki az elmúlt évet úgy töltötte, hogy zsidó származását titokban kellett tartania. A nizzai lány 2000 őszén új gimnáziumba iratkozott, ahol az első naptól félt bevallani túlnyomórészt arab osztálytársainak, hogy kicsoda is valójában. Osztálytársai kedvenc időtöltése volt ugyanis, hogy a tanárokat és diákokat úgy méregették: „Fogadjunk, hogy zsidó!” „Mindez úgy hangzott, mint egy vád” - meséli Karine, aki azt is felidézi, amikor társai egy zsidók látogatta klubbal kapcsolatban a következőkkel vicceltek: „Öljük meg őket!” Karen azóta már egy izraeli kibucban él, és elmondása szerint sokkal nagyobb biztonságban érzi magát az izraeli helyzet ellenére, mint az azt megelőző év során.