Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
Korrumpált polgárország

A korrupció fogalma kis túlzással az „ügyintézés” kifejezés szinonimájává izmosodott az elmúlt évek során. Persze a korrupció nem e ciklus találmánya, a ma élő generációk részesei vagy személői voltak a szocializmus ideje alatt a párthoz hűségesek állami előnyben részesítésének. A szokás nem vész el, csak átalakul. 


Határidő: április 7. Fotó: Somorjai L.

A rendszerváltást követő években a korrupció a privatizációhoz volt köthető, manapság inkább a közbeszerzésekkel, illetve a hivatali „ügyintézéssel” rokonítható. Az Orbán-éra számos sajátságos oldalát mutatta meg e tekintetben. A Fidesz-közelinek nevezett cégek különleges életútja, az autópálya-építés egyedi megoldása, az MFB mint állami pénzelnyelő automata funkció feltalálása, az ország imázsának különleges kivitelezése stb. tovább mélyítette a közpénzek törvényen kívüli felhasználásának módjait. A Világbank egy tanulmányában így írt erről a jelenségről: Magyarországon a korrupció egy különleges fajtája található, amely az állami hatalommal való viszszaélésnek nevezhető. 
Bár az elmúlt négy évben egyik korrupciós botrány a másikat érte, a kampány során körülbelül a huszadik programpontként emlegetik a politikusok e témát, mégsem érezni megfelelő politikai akaratot, egyfajta igényt a „megtisztulásra”. 

Kampányolás Tocsiktól Tocsikig 

Úgy tűnik, a politikusok, a pártok csupán fegyvertényként kezelik a korrupciógyanús ügyeket. Manapság sikk mindkét oldalon előhozakodni hasonló üggyel, de ez inkább csak ürügy, eszköz. Így volt ez Torgyán miniszter esetében is, amikor az ellene indított kampány nyitányaként felszínre került a Tállya utcai villaügy, majd Székely Zoltán megvesztegetésének megrendezett tettenérése, később Szabadi Béla nyilvános láncra fűzése. Ezt a fegyvernemet vették elő - több ízben - az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, Medgyessy Péternek a lejáratására is. Emlékezetes, hogy a Fidesz négy évvel ezelőtt is ezzel az eszközzel szerzett előnyt a kampány „előestéjén”, amikor bedobta a Tocsik-ügyet. S most - négy évvel később -, a választási kampányban mint „beérett gyümölcs” hullott a közélet porondjára. Nem túlságosan meglepő az időzítés. Erre a ciklusra jellemző az is, hogy ebben a négy évben szinte minden párt „bepiszkolódott”. A legnagyobb viharok a Fidesz háza táját érték. A kormányra kerülésük első hónapjaiban nyilvánosságra került az úgynevezett Fidesz-közelinek mondott cégek ügye, majd ezután az Orbán-család bányavállalkozásának alapja, Várhegyi Attila volt szolnoki polgármester hűtlenkezelési botránya. Az FKgP az előbb említett három ügy révén híresült el, az SZDSZ a To-
csik-ügy kapcsán merült fel, míg az MDF Postabank „macis” korszakából - többek között Lezsák Sándor részesült VIP-eljárásban. Csurka István MIÉP-vezért pedig egyik volt párttársa mártotta be a feketelevesbe pártpénzek nem megfelelő kezelésének gyanújával. 

Fecseg a felszín

Számtalan példa mutatja, az Orbán-kormány úgy véli, ő a törvény felett áll. Néhány esetben nyíltan helyezkedett szembe a törvénnyel, például, amikor semmisnek tekintette a közbeszerzési kötelezettséget, és a tízmilliárdos megrendeléseket az általa megfelelőnek tartott vállalatoknak juttatta (lásd autópálya). Más esetben kijátszotta a törvényt, például amikor az MFB-be mint pénzes bugyorba tízmilliárdokat pumpált, amit szintén közbeszerzés - és parlamenti kontroll - nélkül oszt szét. Megint más trükk a Happy End, az Ezüsthajó Kft., az Országimázs Központ esete, amikor közpénzeket meghatározott célra, de ellenőrizhetetlenül, rokoni, illetve baráti kapcsolatok beiktatásával, s az irreálisan magasra beállított költségek leple mögött költ el.
A törvényen felüliségét azonban leginkább a bíróságok szerepének drámai változása példázza. A rendszerváltás óta elsőként a mögöttünk hagyott ciklusban lehetett tetten érni a bíróság, ügyészség „korrumpálódását”. A polgárok szeme láttára születtek olyan - rendszerint a kormányt tisztára mosó - ítéletek, amelyek minden minimális jogérzékkel rendelkező ember hátán felállították a szőrzetet. Mivel nem lehetett négy évig húzni-halasztani az ítéletet a Fidesz-közelinek kikiáltott cégek fantomizálásával kapcsolatban, bűncselekmény hiánya miatt az ügyészség - háromévi gondolkodási idő után - megszüntette a nyomozást Schlecht Csaba ellen. A török vendégmunkásra testált cégek több száz milliós köztartozásaival kapcsolatban az APEH - hogy, hogy nem - nem tett feljelentést a rendőrségen, s erre hivatkozva a rendőrség nem indított nyomozást. Az APEH akkori elnökét Simicska Lajosnak hívták. Szintén háromévi töprengés után - a tárgyalás előtt három nappal - a vád visszavonta a Várhegyi Attila ellen felhozott hűtlen kezelés és hivatali visszaélés vádját, megelégedett a kérdéses 190 millió forint - jóval enyhébben büntetendő - gondatlan kezelésével. 
Bármilyen korrupciógyanús ügy is merült fel a négy év alatt, lepergett a vezető kormánypártról, a bíróság pedig minden esetben „megfelelőképpen” járt el. A polgárok csak lesnek; bénítóan hatnak a bíróság „érdekes”, a józan észt, az igazságérzetet arcul csapó ítéletei. Mi zajlik itt? Lehet adót, áfát, tb-t csalni? Lehet okiratot hamisítani? Lehet hazudni? Ki lehet játszani a parlament ellenőrző szerepét? Le lehet rázni az európai uniós feddéseket? A polgárok mindaddig értetlenül szemlélik ezeket az eseményeket, amíg ők maguk bele nem ütköznek ezekbe az érdekekbe, amíg őket nem fogják perbe, nem kell a bíróságra menniük, amíg nem veszítik el munkahelyüket, vagy nem esnek el üzlettől csak azért, mert nem álltak be - akarva vagy akaratlanul - az aktuális sorba. 

Hallgat a mély

A kormányzati szinten zajló esetek törvényszerűen leképeződnek a hétköznap szintjére is. „Ha nekik lehet, akkor nekem is lehet!” - fogalmazódik meg a felismerés, amely hasonló tettekre bátoríthatja a polgárokat. Így nem véletlen, hogy közeledünk a dél-amerikai nívóhoz: mára a korrupció, a megvesztegetés, a kenőpénz szinte az élet, az ügyintézés velejárójává, a boldogulás eszközévé vált. A „lefejlődés” szembeötlő: hét-nyolc évvel ezelőtt még felháborodtunk, ha egy orvos jatt ellenében végezte el a műtétet, vagy vezette le a szülést, ma már ez nem is téma. Némely kórházban azért is illik fizetni, hogy kicseréljék a piszkos lepedőt. Egy üzlet, egy munka megszerzésénél vagy hivatali ügyintézésnél, engedélyek kiváltásánál, hirdetésszervezésnél sok helyen szóba sem állnak az emberrel, ha 
a megfelelő kapcsolatnak nem szurkolja le a megfelelő részt (tíz-tizenöt százalékot). Bankok ügyintézői tisztes ellenszolgáltatás fejében hozzásegítenek a hitelhez, legyen az vállalakozói vagy lakásvásárlási. Az autóval közlekedők számára közismert tény, hogy mekkora összeg ellenében tekint el a biztos úr a csekk kiosztásától. Az élet velejárói? Abban az esetben, ha a politikai, kormányzati szinten az élet velejárója, az lesz a társadalomban is. S ha az ember azt látja, hogy kenőpénz nélkül nem tud megmozdulni, beletörődik, hozzáidomul, mert élni akar. A belefásulás tetten érhető az elmúlt négy évben: emlékezetes, hogy 1993-ban, amikor a Fidesz-MDF székház-ügy kirobbant, a Fidesz közel negyven százalékos népszerűségéről majdnem harmincöt százalékot veszített néhány hónap alatt, mert a közvélemény megbotránkozott, és ezért elítélte a tisztességtelen haszonszerzést. Néhány éve, amikor a Fidesz-közelinek emlegetett cégek ügye napvilágra került, az ellenzék sűrű ostorcsapkodása ellenére sem billent negatív irányba az érintett párt népszerűségi indexe. A GfK Piackutató Intézet felmérése alapján az emberek kétharmada (!) szerint Magyarország korrupt ország. A megkérdezettek fele úgy látja, hogy a jelenlegi kormánynak nem érdeke a korrupció elleni küzdelem. 

Falra borsót?

A Fidesz-MDF-kormány azt hall, azt lát, amit akar, s amiről nem akar tudomást venni, az nem létezik. Nincsen európai uniós bíráló jelentés, sem világbanki helyzetértékelés, nincsenek állami számvevőszéki javaslatok, és természetesen nincsenek kiábrándult, háttérbe szorított polgárok sem. Viszont van jövő, ami a természetéből adódóan minden másodpercben elkezdődik, és van országunk, ahol élni kellene…