Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Kornélia
Szociáldemokrata sikerhullám

A Keresztényszociális Unió (CSU) fellegvárának számító Bajorországban a hétvégi tartományi választásokon a szociáldemokraták vitték el a pálmát, s mind a négy bajor nagyvárosban sikeresen szerepeltek. Ugyancsak a hétvégén az általuk kidolgozott új bevándorlási törvényt is elfogadta a parlament. 


Edmund Stoiber a Schalke 04 stadionjában Fotó: Reuters

Ekkora sikerre valószínűleg maga a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) sem számított. Wolfgang Holderlein, az SPD bajorországi tartományi elnöke szerint az eredmények már az őszi országos választás kimenetelét is sejtetik. Nagy fölénnyel nyert az SPD főpolgármester-jelöltje Münchenben (65 százalék) és Fürthben (53 százalék), Nürnbergben és Augsburgban fej fej mellett végzett az SPD és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) jelöltje, az 50 százalékos küszöböt azonban egyikük sem lépte túl, így a két városban március 17-én pótválasztást tartanak. CSU-jelölt mindössze egyetlen nagyobb városban, Erlangenben kapott szavazati többséget. Günter Beckstein, Bajorország belügyminisztere „kellemetlen meglepetésnek” nevezte a főpolgármester-választás eredményét. Az Unió kancellárjelöltje, Edmund Stoiber bajor miniszterelnök szerint nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani a nagyvárosok eredményeinek, az országos választások szempontjából pedig egyáltalán nem mérvadóak. Mint mondta, „egészében véve nagyon elégedett” a választás kimenetelével. Gerhard Schröder kancellár üdvözölte az SPD bajorországi szereplését. Münchenben egyébként - az országos vezetéshez hasonlóan - SPD-Zöld koalíció alakul.
Thomas Goppel, a CSU főtitkára a párt potenciális szavazóinak távolmaradásában látta a vereség okát. A szavazás részvételi aránya egyébként valóban nagyon alacsony, 63,5 százalék volt. Tekintettel Stoiber kancellári jelöltségére, az Unió ráadásul arra számított, hogy támogatóik idén még a szokottnál is nagyobb számban jelennek meg. Stoiber szerint ott követtek el hibát, hogy a jelöltek a helyi választásokon országos szintű problémákkal foglalkoztak. 
Így bizonyára szóba került a kampány során az ugyancsak a hét végére elkészült bevándorlási törvény is. Első változatát még augusztus elején terjesztette a parlament elé Otto Schily (SPD) belügyminiszter. Bár magával a tervezettel már akkor is egyetértettek a pártok, bizonyos pontokban változtatásokat, kiegészítéseket tartottak szükségesnek. Az Unió szerint például a tervezet csak azt tartotta szem előtt, hogy a törvény kibővítésével és különböző „kiskapuk” segítségével „még több bevándorló terhelje meg a szociális hálózatot”. Friedrich Merz, a CDU frakcióvezetője szerint a kormány multikulturális bevándorlóországot csinál Németországból. 
Schily szerint az Unió a törvény megvitatása során obstruktív magatartást tanúsított. Bár az Unió újból és újból emlékeztet a munkanélküliség magas arányára, mégis mind a munkáltatók, mind a szakszervezetek, egyházak, humanitárius szervezetek fontosnak tartják a törvény mielőbbi hatályba lépését. Michael Rogowski, a Német Iparkamara elnöke szerint a szakképzett bevándorlókat akkor is be kellene engedni, ha a munkanélküliek száma a négymilliót is meghaladná. 


„Sieg Heil” Stoiber pártjának

Súlyos vád érte a bajor kormányzópárt egyik területi szervezetét. Neuöttingben egy újság értesülései szerint az önkormányzati választások után a CSU több helyi politikusa „Sieg Heil!” kiáltással ünnepelte a párt győzelmét. Edmund Stoiber pártja megvédte polgármesteri székét Neuöttingben, és a városi tanácsban eggyel növelni tudta képviselői számát. (Passauer Neue Presse)