Vissza a tartalomjegyzékhez

Kiss Roland
Jó beszéd megér egy havannát

A közvélemény-kutatások nélkülözik az APEH támogatottságának felmérését, de ha rájuk is úgy lehetne voksolni, mint a pártokra, bizonyára nem érnék el az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az adóhivatal Haller utcai kirendeltségének munkahelyi csoportja ennek ellenére bejutott az „Ország Házába”. Igaz, nem képviselőként, hanem munkahelyi látogatás keretében tekintették meg a Szent Koronát, s mint azt egyikük elárulta, kötelezővé tették számukra a részvételt.

„A korona előtt a kalapot le…” - hangzik a felhívás, majd megtudhatjuk, hogy Mátyást is háromszor kellett megkoronázni, mivel csak a harmadik, a Szent Koronával történő szertartás volt az igazi. A kupolaterem közepén elhelyezett koronát és az oszlopokon felül körkörös irányban elhelyezkedő, magasan trónoló királyok szobrait veheti szemügyre ezután a hivatal hatvanfős csoportja. „Az ott Szent László királyunk, szigorú törvényei kézlevágással büntették a lopást. Mellette Könyves Kálmán, aki korát megelőzve kimondta: boszorkányok pedig nincsenek.” A laikus nézelődő még azt is gondolhatná, hogy az elmondottaknak üzenetértéke van, pedig László törvényeit alkalmazván ma nem sok ép kezű ember élne az országban. Kálmán királyunkra pedig alaposan rácáfoltak a 20. század nyíltan vállalt boszorkányai és Harry Potterei. 
A csoport átmegy az egykori alsóház aranyozott oszlopokkal szegélyezett termébe - itt szokták készíteni a riporterek interjúikat -, majd megtekintik a százéves épület egyik fontos kellékét: a számokkal ellátott szivartartókat. A szivartartók annak emlékei, hogy az ülésterembe nem volt szabad égő szivarral belépni - úriember pedig olyat nem tesz, hogy eloltaná. Közel száz évvel ezelőtt itt sétált a folyosókon Mikszáth Kálmán, aki az ülésterembe való bemenetel előtt gondosan megvizsgálta a füstölgő szivarok minőségét és hosszát. A minőség a bent ülők rangjára, míg a hosszúság a beszédek tartalmasságára vonatkozott. „Jó beszéd megér egy havannát” - mondták gyakran a képviselők a szállóigévé vált mondatot. 
Bent az ülésteremben még most is látható egy golyó ütötte lyuk formájában a Tisza István (akkor éppen házelnök) ellen elkövetett 1912-es merénylet nyoma. „Azóta mindenkit átvizsgálnak, aki az épületbe belép, ahogy ezt Önökkel is megtettük” - magyarázza az egyenlő elbánás elvét az idegenvezető. A terem közepén zöld asztalok - a gyorsírók helye. Ők tízpercenként váltják egymást, noha a magyar gyorsíró világbajnokunk is itt dolgozik. Egy máig érvényben lévő jogi szabályozás értelmében csak kézzel írt jegyzőkönyvet fogadhatnak el - az elhangzott beszédek szövegét pedig a belső szobákban gépelik számítógépre. A padsorokban megtekinthetők a képviselők szavazógombjai is, amik kénytelenek betölteni azt a krisztusi felszólítást: „beszédetek legyen: igen - igen, nem - nem” - az első két gomb ugyanis e két célra szolgál. Igaz, a negyedikkel szót kérhet az illető, és könnyedén átlépheti az említett parancsolat szellemi tartalmát. (A harmadik gombbal lehet jelezni a tartózkodást.) Megtudhatjuk azt is, hogy az Országház légkondícionáló szerkezete - kora technikai csodája - négy tonna jeget használt el a forró napokon, csak hogy hűtse a befúvott levegőt és a kedélyeket.
Visszafelé ismét a kupola felé mennek, amelynek tetején a mennyezeti csillár érdekessége: nem lehet leereszteni, így mindenkire, még a különböző pártok tagjaira is egyformán világít. Hátrány: komoly artistamutatványokat kíván egy-egy égőcsere. Valakitől azt is megtudom, hogy a kupola magassága megegyezik a Szent István-bazilikáéval. „Az egybeesés nem véletlen” - állítja alkalmi beszélgetőpartnerem, és azt is elárulja, hogy a közelmúltban Pannonhalmát keresték fel munkahelyi látogatás gyanánt az adóhivatal dolgozói. A látogatók a mostani kiruccanással is láthatóan elégedettek. Csak egy középkorú hölgy szól oda társának kifelé menet:„Nem mutatták meg Kádár szobáját, sem a könyvtárat. Na és a büfé is érdekelt volna.”