Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics L. Gábor
Néha azért a csillogás is halványul

A csapatok immáron a 100. játéknapon (!) is túl vannak, és természetesen mindenki előtt a győzelem lebeg. A nagy esélyesnek tartott Los Angeles Lakers is túl van néhány kudarcon - igaz ez a döntőbeli szereplésüket nem fenyegeti még túlzottan. Eközben az NBA gazdasági vonalon már nem éppen az elvárásoknak megfelelően teljesít.

Talán az amerikai profi sportot ismerőknek nem meglepő, hogy arrafelé ez a szó a kőkemény üzletet is jelenti. Ettől függetlenül a fiatal kosarasok szemében az itt történő játék jelenti a végcélt - igazság szerint a profi ligák építenek is az amatőr tömegsportra, mint utánpótlásra, és ráadásul a távoli kontinensen ez meg is éri mindenkinek. Mivel Amerika messze van, ezért hozzánk csak a gyengélkedés hírei jutnak el - jó hivatkozási alapként arra, hogy lám a sportban szükséges az állami segítség, mert még az amerikai profiknál is van gond. Azért nem annyira komoly a dolog. A csillogó felszín ellenére néha mutatkoznak 
az üzemzavar kisebb-nagyobb jelei is. Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga most is a sportvilág talán egyik legjobban üzemeltetett és legsikeresebb üzleti vállalkozása. David Stern, az NBA igazgatója is üzletember - idén hatvanéves a New York-i ügyvédből lett sportmenedzser. Stern el is ismerte, hogy pénzügyi szempontból az utóbbi időszak nem volt diadalmenet az NBA számára, mert pénzügyi csődöt egyetlen klub sem jelentett, de az összesített mérleg háromszázmillió dolláros mínuszt mutatott. Ezért is ünnepelték meg az új, hat esztendőre szóló tévészerződés megkötését, ami 4,6 milliárd dollárt hoz majd a konyhára. Igaz, sokan ezt sem sikerként értékelik, mert az előző megállapodás 2,46 milliárd dollárról szólt, magyarul az NBA-nek nem sikerült megdupláznia a korábbi összeget, amire az elmúlt két évtized szerződései kapcsán nem volt példa.
Intő jel lehet, hogy az átlagos nézőszám az 1996-os 
17 ezer 252-ről 16 ezer 636-ra esett vissza. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt sem, ugyanis egyre több mérkőzést közvetítenek a tévéken keresztül is, ami még inkább elkényelmesíti a drukkereket. Igaz, ha a magyar „profi” labdarúgásnak lennének hasonló gondjai, akkor igen csak örülnének a hazai kritikusok. De Amerika még messze van.