Vissza a tartalomjegyzékhez

Kun László
Életmentők

Egyszerű hétköznapi emberek, akik egy adott pillanatban olyat tettek, amit maguk sohasem gondoltak: életet mentettek. Mi az, ami őket erre a hőstettre képessé tette? Lélekjelenlét, bátorság, szerencse? Talán mind a három. Válaszként három igaz történetet adunk közre. 


Máté Józsefné: Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe 

- Kikapcsolhatnánk a tévét?
- Mivel tölteném az időt, ez a szórakozásom - mondja nevetve Máté Józsefné
- Nincs más csak a disco, a tévé és a kocsma - szól közbe Zrínyi Kálmán. Mindketten andocsi lakosok. 
- Lefotózhatjuk? 
- Le. Mindegy nekem, csak szép legyek. 
- Klári, tedd el azt a poharat az asztalról, belelóg a képbe. Még azt hiszik, iszol. 
- Mért, nem lehet?
- Hogyan élte meg azt a helyzetet?
- Hát ha hiszi, ha nem, még most is talán nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe. Egy borzasztó vót. Elmondani nem lehet, csak átélni. Két éve elmúlott, de ha meglátom a gyereket az óvodában, tudja az enyém is oda jár, elém jön az egész, ami ott történt. 
- Ön súlyos tüdőasztmás, mégis vállalta a mentést. Gondolkodott, mérlegelt előtte, mi lesz, ha bennég?
- Akkor az ember nem fogja fel pillanatnyilag, hogy vele is történhet baj, megfullad vagy valami más. Pufajkában voltam, az meg könynyen olvad. 
- Tudja min csodálkozom? Kinn bámészkodtak tizenöt-húszan, és azok közül senkinek nem jutott eszébe az, ami Önöknek.
- Egy fiatalember próbálkozott, de nem bírta, kirohant. A többiek tényleg nem tettek semmit.
- Mi kellett ehhez a döntéshez: bátorság, szív vagy valami más?
- Nem tudom mi kellett, csak a gyerek, a gyerek bármi áron, erre figyeltem. Ha picit később érkezünk, vége. Képzelje, a szomszédban volt három-négy felnőtt, és annyi időn keresztül nem érezték a szagot. Jön a füst kifelé az utcára, és látni kinn azt a sok népet. 
- Szerettük volna megnézni a helyszínt, de nem engedtek a házhoz a lakók, mert nekik ez kellemetlen.
- Persze, mert szülői felelőtlenséget lehet feltételezni. Szerintem ez az vót. Nem vették észre? Hazugság, képtelenség. Egy lépésre van a másik lakás. Nincs köztük egy méter se. 
A szomszéd, az anyuka testvére, de őtet ez a téma nem érdekli. 
- Nem hasonlítanak?
- Ki tudja, ki ezeknek az apjuk. Most volt farsang. A mama itt maradt éjfél utánig. Úgy evett, majd szétpukkadt. A kicsik meg szanaszét. Azt mondta, szerez egy kötelet és a derekára köti őket. 
- A köves úton mentek haza gyalog. Öt kilométert. Ahol autóval jöttünk az az - folytatja Zrínyi. - Ez egy hátrányos helyzetű család. Az a régi iskola lett kiutalva nekik, de nincs ott rendes fűtés se, víz se, nem tudják fizetni. A víz csöpögőre van állítva, hogy mégis lejöjjön nekik naponta tíz liter. Olyan lakás volt, mint ez a szoba e. Itt volt a kályha az ajtó mellett, tőle alig húsz centire a sarokban az ágy. Szikra pattanhatott ki. 


Zrínyi Kálmán és a megmentett fiú, Bence Fotók: Somorjai L.

- Én úgy láttam a kályha előtti égő kupacot, mintha az a gyerek lett vóna, pedig rongyok vótak. Meg fa - így Máténé. 
Zrínyi aznap beugró volt, ő vezette az önkormányzat kisbuszát. Ebédet szállítottak a rászorulóknak. Nehezen hajló térdét pár éve műtötték, saját öccse ütötte el autóval, szándékosan. Szinte hihetetlen, hogy ez a derék ember hason csúszott be a lakásba. Ő kezdte a mentést. 
- Aznap háromnegyed egy fele értünk ki - mondja. - Láttuk a füstöt. Mi az, égnek a Krisztiék? Az ajtónyitás után ömlött ki a füst, így a térdemig ért, felülről lefele töltötte ki a szobát. Elsőként megnéztem a tűzfészket. Kérdeztem, merre van a gyerek. Nem tudták. De benn van, az biztos. A szoba egy része izzott. Az ágy alja szintén. A matrac lószőrből volt. És tudja mit láttam még? Futott a hátamon a hideg. Egy gázpalackot láttam, felette a hőtől megolvadt egy falitelefon. Most mi legyen, ez vagy a gyerek, mit előbb? A palackot hoztam ki, ha ez elszáll, ott maradunk. A gyerek a heverőn feküdt benn a sarokban, de nem láttuk a füsttől. Megkerültem a házat, betörtem az ablakot a huzattól belobbant minden. Klárika látta meg először a kiscipőjét, aztán kapta meg és rántotta ki a lángokból. Közelebb volt hozzá, mint én. 
- Addig aludt?
- Aludt. Akkor sírt fel, amikor kifutottunk vele. Hiába kiabáltak neki: „Bence, Bence, gyere ki!” De hogy jött vóna ki az a csöpp kétéves gyerek. Elkábulhatott. Mindjárt betettük a kocsiba, betakartuk egy pléddel. Kormos volt, de nem égett meg, csak füstmérgezést kapott. Egy hétig kezelték a kaposvári kórházban. Először a tabi tűzoltók jöttek ki, kérdezték, mi van. Hát mondom, én hivattam ki őket. Itt van egy kisfiú, majdnem meghalt. Ekkor jöttek a mentők, a körzeti orvos. 
- Hogyan tudta ezt érzelmileg feldolgozni?
- Három napig elment a hangom, csak mutogattam. Az én unokám is Bencével jár óvodába, fél évvel idősebb tőle. Egy hét múlva találtam magamra.
- Híres ember lett a faluban?
- Az maradtam, aki voltam, az szeretnék lenni továbbra is. De van egy munkatársam, Balassa Sándor, az azt mondja nekem: „Na most már mutasd meg mit kaptál, ne szégyelld!” Így fizettem mindenkinek egy kört a presszóban. 
- Milyen szép nevek Zrínyi, Balassa. Leszármazottja esetleg Zrínyi Miklósnak?
Nevet.
- Milyen kapcsolatba került a Bencéékkel. Azóta találkoznak?
- Szegény család az. Elfogadnám a Bencét még örökbe is. Ha elhoznák ide, jóllakatnám, etetném, itatnám. Egy szó nélkül. Nagyon szép gyermek.

A Somogyvámoson élő Szabó Józsefné egy nap hatalmas robbanásra lett figyelmes. A bottal járó idős asszonyt az utcára érve dermesztő látvány fogadta. A szomszéd ház lángokban állt, a földön ablakok és üvegtörmelék. Két évvel később így gondol vissza a történtekre:


Szabó Józsefné. Itt kiabáltam: „Tamás, gyere ki!” 

- Kiabáltam: „Tamás gyere ki!” Soká kellett, míg végre megláttam. Azon más nem volt csak ruhafoszlányok. Égtek rajta. Megpróbáltam lepiszkálni róla, a bőre olyan volt, mint amikor a disznót megpörkölik. Ki volt már repedezve.
- Hogy gyulladt ki a ház?
- Igaz vagy sem, lelocsolta benzinnel magát és a házat. 
A szomszédok közül Táskainé érkezett először. Ő segített először a bajbajutott emberen, a küszöbtől húzta el.
- Jött két idegen - magyarázza a hölgy. - Őket kértem meg, vigyék a gazdát a pocsolyába, mert összerogyott. Nem mondott semmit, csak egy nagyot sóhajtott. A felesége és a férjem temetésről jöttek éppen. Az asszony meglátta: „Te szerencsétlen, miért tetted?” Meg hogy gázpalack van a házban. 


Táskai László: Nem félek 

Táskai László:
- Én már nem néztem semmit, csak mentem befelé. A tetőgerendák még álltak. Két palack volt. Az egyik megrepedve, körülötte égett a folyékony gáz, a másik üres volt. Az veszélyesebb, nagyobbat tud szólni. Ha az felrobbanik, kárt tesz a tömegben. 
- Van élet a halál után, mit gondolnak?
- Azt mondják, van. Én elismerem, hogy van Isten, ezt tudomásul kell venni. De úgy félni a haláltól…, nem félek.

Bányácski Zoltán fiatal tűzoltóként mentette meg három ember életét. Telefonon beszélgetünk:
- Gondolom, volt már életmentéssel kapcsolatos tapasztalatod. Hisz a halállal viaskodtok az emberek életéért. Hozzá lehet szokni a félelemhez, vagy újra és újra le kell győznöd a szorongásokat, hogy cselekedni tudjál?
- Amikor riasztás van, az ember szíve elkezd gyorsabban verni, mert még nem tudja, mivel áll szemben. Ahogy kiérünk a helyszínre, valamivel könnyebb. Három éve vagyok tűzoltó, de nem szoktam meg a stresszt úgy, ahogyan kéne, az öregek rutinosabbak. Legnagyobb gondot a halottkiemelések okozzák.
- Te miért kaptad az érmet? Úgy tudom, hogy csak azoknak jár, akik nem hivatásszerűen mentik meg embertársaikat.
- Szabadságon voltam, Sárospatakról jöttünk egy teremfoci-bajnokságról. Barátaimmal meg voltunk híva egy vendéglőbe a Karcsai tó partjára, beszélgetünk, erre jön a volt edzőnk: benn van egy ember a vízben, beszakadt a jégbe. Váradi Zoltán csapattársam próbálkozott először. Hason csúszva közelítette meg a bajbajutottat. De a jég vékony volt, beesett mellé. Az öreg lánya, aki közel merészkedett, szintén. Neki én segítettem, míg Váradi kicsit kiemelte a vízből a bácsit, hogy levegőt kapjon.
- Hogyan került az idős úr a vízbe?
- Rendes ember volt, csak alkoholista lett. Családi zűrök miatt szellemileg megroppant. Voltak ilyen dolgai. 
- Gondatlanság, a butaság vagy a véletlenszerűség dominál inkább a baleseteknél?
- A bajt nem lehet előre igazán felmérni, de aki viszont balesetet csinál magának, sokszor nem gondolkodik a következményeken. 
- A füstmérgezést hogyan tapasztalja meg az, aki átéli? 
- Az égő házban szinte semmit nem látsz. Egy bizonyos idő után légszomjat kapsz. Mi légzőkészülékkel dolgozunk, nem érezzük közvetlenül ezt a jelenséget. Én is voltam már rosszul, amikor ez nem volt rajtam. Esettől függ, egy komolyabb tűznél egy percnél tovább kibírhatatlan. Három-négy perc alatt egy átlagos családi ház teljesen ki tud égni. Volt egy nagyon jó cimborám Hollóházán, aki egy lakástűznél kihozta a családját, majd visszament oltani. Nem láttuk többet. Ottmaradt a felesége özvegyen a gyerekekkel. Azt mondanám, ha valaki ilyen helyzetbe kerülne, ne menjen vissza. Sose tudni a bajt, leszakad egy égő gerenda, és megüti, ott marad. Inkább vesszen minden kárba, az emberélettől nincsen semmi, ami fontosabb lenne. 
Zrínyi Kálmán, Máté Józsefné, Szabó Józsefné, Táskai László Kaposvárott, Bányácski Zoltán társával, Váradi Zoltánnal együtt pedig Miskolcon vehették át az illetékes közigazgatási hivatal vezetőitől az Életmentő Emlékérmet, és a nettó százötvenezer forint jutalmat, mert magukat veszélyes helyzetbe hozták, hogy mások élhessenek.