Vissza a tartalomjegyzékhez

Hack Péter
Én a sok pénzt nem sajnálom

Orbán Viktor miniszterelnök és stábja ismét bakot lőtt. Alig másfél hónappal a Fidesz számára komoly károkat okozó Orbán-Nastase megállapodás után a csodacsapatnak kikiáltott PR-csoport Orbán amerikai útja kapcsán is nagyot hibázott.


Orbán Viktor beszédet mond a bostoni Tufts egyetemen. Megtapsolták Fotó: MTI

A történet azzal kezdődött, hogy a miniszterelnök bejelentette, március 20-ig nem vesz részt a kampányban, hanem az ország nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésén fog fáradozni. Ennek keretében nemrég egy néhány perces protokoll-látogatáson találkozott Tony Blair brit miniszterelnökkel. Sajtóértesülések szerint a magyar diplomácia komoly erőfeszítéseket tett egy Bush-Orbán találkozó megszervezésére, sikertelenül. Az amerikai nagykövet asszony sietett bejelenteni, hogy a találkozó elmaradásának nincs politikai oka, ami valószínűleg igaz, de egyértelmű politikai üzenete kétségtelenül van. Hogyan máshogy értelmezhetnénk azt, hogy miközben a román vezetőket már többször fogadták a Fehér Házban, Orbán csak egy alkalommal, pár percre találkozott nem hivatalos formában Bush elnökkel. Elemzők szerint a találkozó amerikai részről történő elutasítása a magyar kormány és Orbán személyes külpolitikai kudarcaival magyarázható. 
Az egyik országos napilap úgy értesült, hogy a magyar illetékeseknek az amerikai fél politikai indoklást adott arról, miért nem jött létre a találkozó. Eszerint az amerikai vezetés felrója Orbánnak, hogy nem elég egyértelműen határolódott el Csurka István Amerika-ellenes kirohanásától, nem tartják megfelelőnek a magyar kormány magatartását a kisebbségekhez való viszonyban, illetve a magyarországi antiszemita jelenségek kezelésében. Elemzők komoly hibának tartják, hogy Orbán nem érzékelte annak jelentőségét, hogy a Fidesz által rádióelnöknek delegált Kondor Katalin egy gyűlésen súlyosan megsértette Nancy Goodman Brinker nagykövet asszonyt, aki egyébként a Bush család közeli jó barátja. A rádió elnöke azt találta mondani, hogy a nagykövet asszony „antiszemitizmusról brekeg”, annak kapcsán, hogy Brinker asszony meglepetésének adott hangot a Magyarországon általa tapasztalt antiszemita megnyilvánulások miatt. A rádióelnök kijelentésének semmilyen következménye nem volt, sőt Orbán a Vasárnapi Újság című szélsőséges rádióműsorban gyakorlatilag csatlakozott is a rádióelnök nyilatkozatához azzal, hogy az antiszemitizmussal kapcsolatos vádakat igaztalannak nevezte.
Nem javította Orbán amerikai megítélését a szomszédos országokkal való viszony kiéleződése a státustörvény kapcsán, mint ahogyan a repülőgéptender elbírálásának különös körülményei sem. Így, bár a magyar kormány mindent megtesz az ügy jelentőségének kisebbítésére, valójában a találkozó elmaradása elég határozott ítélet az Orbán-kormány politikájáról.
Orbánt a visszautasítás szemmel láthatóan kellemetlenül érintette, nyilván ennek köszönhető, hogy a találkozó elmaradása miatti sokk elhomályosította ítélőképességét. Józan ésszel ugyanis nem magyarázható az, ami az elmúlt napokban történt. A miniszterelnök a washingtoni visszautasítás után ugyanis az adófizetők pénzén 32 millió forintért repülőt bérelt, és egy napra Bostonba utazott egy díszdoktori cím átvételére. Ez az esemény szigorúan magáncélú rendezvény volt. Lehet, hogy igaz az az érv, amit a kormányoldalról hallunk, hogy ez az elismerés minden magyar állampolgárt illet, mégsem jobban, mint például Konrád György elmúlt évi németországi kitüntetése vagy Szabó István filmrendező jutalma. Utóbbiaknak mégsem fizettek az adófizetők pénzéből különgépet, pedig az országkép erősítéséhez ugyancsak hozzájárulnak.
Az ügyben a miniszterelnök ítélőképessége a tekintetben is megkérdőjeleződik, hogy feltétlenül ki kellett-e utaznia a Tufts egyetem díszdoktori címének átvételére. A nemzetközi gyakorlat szerint az ilyen típusú, elsődlegesen protokolláris elismerések átadása alkalmazkodik 
a megjutalmazott programjához. 
A Tufts egyetem információs adatai alapján arra következtethetünk, hogy semmilyen különös indoka nem volt annak, hogy éppen ezen a napon kell átvenni a díjat. Vélhetően semmilyen komolyabb bonyodalmat nem okozott volna, ha a Bush elnökkel való találkozás elmaradása okán egy későbbi időpontra halasztják a bostoni rendezvényt, esetleg a miniszterelnök helyett Magyarország washingtoni nagykövete veszi át a kitüntetést. 
A Tufts egyetem kétségtelenül rangos intézmény, de semmiképpen nem tartozik a tíz legtekintélyesebb amerikai egyetem közé. Az elismerés tényének súlyára utal, hogy a magyar miniszterelnök látogatásáról az egyetem internetes honlapján ugyan röviden beszámolt, és az egyetem nyomtatott napilapja is tájékoztatott, de mindeddig egyetlen amerikai sajtóorgánum sem említi. Emlékezetes, hogy korábban Antall József, majd Horn Gyula és Göncz Árpád is részesült hasonló kitüntetésekben, de azok átvétele mindig magas szintű diplomáciai találkozókhoz kapcsolódóan történt. A mostani látogatás során Orbán az Egyesült Államok egyetlen hivatalos képviselőjével sem tárgyalt. Szép dolog, hogy a miniszterelnök a Tufts vezetőivel találkozott, majd előadást tartott (százötven hallgató előtt az egyetemen), de ezt inkább az amerikai egyetemnek kellett volna fizetni - ha szükségesnek tartották -, nem a magyar adófizetőknek.
Az külön érdekesség, hogy a Tufts egyetem jogi kara, a Fletcher School - amely mintegy százhatvan hallgatójával nem tartozik a nagy intézmények közé - hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy a magyar miniszterelnököt kitüntesse. Némi magyarázatul szolgál, hogy az egyetem hallgatója az angolon kívül csak magyarul beszélő Langenkamp Daniel, aki 1995 és 1998 között a Budapest Week, majd a Budapest Business Journal újságírója, majd 1998-tól 2000-ig a Reuters magyarországi tudósítója volt. Langenkamp ez idő alatt több lapban publikált, így a The Boston Globe és a The Christian 
Science Monitor is megjelentette írásait. Érdekes egybeesés, hogy Borókai Gábor kormányszóvivő a Magyar Hírlap kérdésére, amely a miniszterelnök útjának visszhangtalanságát feszegette az amerikai sajtóban, 
azt közölte, hogy a The Christian 
Science Monitor interjút készített a miniszterelnökkel (kíváncsian várjuk, ki lesz a riporter), és a The Boston Globe közölni fogja a miniszterelnök beszédét. Langenkamp egyébként még a zámolyi romákat KGB-kapcsolattal megvádoló Jane’s Defence Weeklyben is közölt írásokat. Többéves budapesti munkáját vélhetően kormánykörökben is elégedetten fogadták, neve mindenesetre nem szerepel a „rossz hírt keltő” külföldi tudósítókat elmarasztaló Kontroll Csoport indexén.
Orbán amerikai beszédének volt egy része, amely várhatóan még további vihart fog kavarni. A miniszterelnök a közép-európai orosz befektetések kapcsán kifejtette, hogy nem egyértelmű, hogy ezeket befektetésnek vagy pedig külpolitikának kell-e tekinteni, hiszen az orosz tőkeexport nagy része állami vállalatoktól származik. Orbán szerint Közép-Európa számára csak egy lehetőség kínálkozik, hogy védekezzen a nemkívánatos orosz jelenlét ellen: ragaszkodni az átláthatósághoz. A nyilatkozat külön pikantériája, hogy nyilvánosságra hozatala napján kötött mintegy 350 millió dollár (körülbelül 98 milliárd forint) értékű megállapodást az orosz Jukosz cég és az egyik legnagyobb magyar állami vállalat, a Mol a szibériai olajmező közös fejlesztésére és kitermelésére.
A kormányfőnek és stábjának nemcsak ítélőképessége, de szavahihetősége is erősen megkérdőjeleződik az ügyben. Az még csak a kisebb probléma, hogy Borókai Gábor a Tufts egyetemet „az Egyesült Államok első öt egyeteme egyikének” nevezi (a valóságban a Princeton, a Harvard, a Yale, a California Institute of Technology és a Massachusetts Institute of Technology tartozik az első öt közé). Az már sokkal nagyobb gond, hogy a miniszterelnök 1999-ben még úgy nyilatkozott: „A kormány törekvése, hogy amikor lehet, nem különgéppel utazik, mert azt bérelni kell, és a bérleti díj magas. A másik elvi megállapítás, hogy amikor a kormányapparátus valamely tagja utazik, és lehet Malév-géppel menni, akkor azt kell igénybe venni.” Ehhez képest most lehetett volna Malév-géppel menni, a kormányfő mégis gépet béreltetett, ráadásul a kormányszóvivő már azon sajnálkozik, hogy miért nincs különgépe a magyar kormánynak. Meggyőzőnek szánt érve szerint a bukaresti kormánynak állítólag van ilyen gépe. Lehet, hogy Orbán „Európán kívül is van élet” kijelentése mögött az áll, hogy ezentúl az európai gyakorlat helyett a román megoldásokat követjük?
A tények ismeretében nem tűnik indokolatlannak az ellenzék azon követelése, hogy mivel az út magáncélokat szolgált, a Fidesz fizesse vissza a költségvetésnek a 32 millió forintot, amely összeg a szocialisták szerint „nyolc darab inkubátor, három darab homokágy, öt darab lélegeztetőgép és egy ultrahang-berendezés” költségeit fedezné. Ellenzéki képviselők arra is felhívták a figyelmet, hogy Szabadi Béla volt politikai államtitkár ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt többek között azért emelt vádat az ügyészség, mert külföldi útjai során első osztályú jegyet vett igénybe, holott erre nem volt jogosult.
Az ügyben Orbánnak több lehetősége is lett volna elkerülni a botrányt. Megtehette volna, hogy a Bush-találkozó meghiúsulását követően lemondja a bostoni programot (alighanem ez lett volna a legbölcsebb). Ha már mindenáron utazni akart, megtehette volna, hogy menetrend szerinti járaton utazik (bár az út magánjellegére tekintettel ekkor is aggályos a közpénzből történő finanszírozás). 
A kormányülést meg lehetett volna tartani a miniszterelnök távollé-tében is, mivel aligha hihető, hogy Orbán nélkül a kormánytagok nem szavazták volna meg azokat a béremeléseket, melyekről a kormány végül is Orbán jelenlétében döntött. Ha mindenáron ragaszkodott a személyes jelenléthez, a kormányülést nyugodtan elhalaszthatták volna. Ha már egyiket sem választja, akkor is jobb lett volna önmagát és a kormányszóvivőt megkímélni attól, hogy összevissza beszéljenek.
Nyilatkozataikkal csak növelték az ügy körüli zűrzavart, így máig sem tudhatjuk, hogy Orbán miért döntött úgy, hogy az adófizetők pénzét nem sajnálva repülni akar.