Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
Intézményesített népbutítás zajlik
mondja Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója

Kézzelfogható közelségbe került Magyarország uniós csatlakozása, hiszen ha minden rendben lesz, 2004-től az EU tagállama leszünk. Addig azonban mind az unióban, mind a csatlakozásra váró országokban számos rázós kérdést kell rendezni. Magyarország esélyeiről, az euró sikereiről, illetve a várható következményekről dr. Inotai Andrást, az MTA Világgazdasági Kutatóintéze-tének igazgatóját kérdeztük. 


Dr. Inotai András: „Kiderül, szakad vagy összenő az unió” Fotó: Somorjai L.

- A rendszerváltás óta elmaradhatatlan témája a közéletnek az uniós csatlakozás. A tárgyalások jó ütemben haladnak, a gazdaság gyakorlatilag integrálódott az unió gazdaságába. Tapasztalata szerint a társadalom mennyire tájékozott a várható változásokat illetően, mennyire felkészült a kihívásokra?
- Az egyik legnagyobb problémám az, hogy ha most összehasonlítom az 1988-89-es magyar társadalmi tudatot a maival, azt kell mondanom, hogy a magyar társadalom tudati szintje 10-12 évvel ezelőtt magasabb volt, mint ma. Ki merem mondani, hogy egyfajta intézményesített nép-butítás zajlik, az embereket a múlt felé fordítják. Én tisztelem a múltat, és múlt nélkül nincs ország, nemzet és nincs jövő, de gyakorlatilag az, hogy teljes egészében a múltba meredünk, és nem a jövőről beszélünk, az, hogy nem azt mondjuk, hogy két lábbal a realitás talaján kell állni, hanem azt mondjuk, hogy álmodjunk nagyokat, ezek életveszélyes dolgok. Egy kis ország esetében, amelyik ezernyi szállal függ a külvilágtól, ez fokozottan igaz. Aki nem ismeri a saját mozgásterét, az előbb-utóbb hatalmas hibákat követ el.
- Az elmúlt években fokozatos volt a jobbratolódás, amit a kormány az üzleti élet szereplői, a tőke felé számtalanszor ki is fejezett. Ezzel párhuzamosan a világ fejlettebb országaiban is egyre hangosabb az antiglobalista szemlélettel bírók hangja. Ön lát összefüggést a magyar kormány jobbratolódása és a világ eseményei között, vagy inkább elszigetelt, magyar specialitásról van szó?
- Van ebben egy korszellem, és van egy megkésett tapasztalati észlelés is. Magyarország 1990 után páratlan gyorsasággal nyílt ki a világ előtt. Azt láthattuk, hogy a rendszerváltást követő években a külföldi tőke csak jött, és munkahelyeket teremtett. Most itt az a pillanat, amikor a külföldi tőke megy is, nem csak jön, és nemcsak munkahelyek keletkeznek, hanem bizonyos üzemek meg is szűnnek, vagy áthelyeződnek. A folyamat kétirányúvá vált. És a társadalom most kezdi érzékelni, hogy a külföldi tőke sem teremt önmagában paradicsomi állapotokat, csak egy nélkülözhetetlen eszköz a gyorsított fölzárkózáshoz. De azokat a házi feladatokat nem fogja elvégezni, amiket nekünk kell itthon megoldani. Tehát együtt kell működni vele, nem ellenségként kell tekinteni rá. 
Van egy másik, nem közgazdasági kérdés is. Azt érzem, hogy van egy erőteljes konzervativizmus a magyar társadalom egy részében, ami valahol az elzárkózó múlthoz kötődik, és ahhoz a felfogáshoz, hogy mi „speciálisak” vagyunk. Sajátos magyar értékeink vannak, páratlan teljesítményt tettünk le az asztalra Európa érdekében, lásd törökök, tatárok, oroszok és mindenki ellen, amit Európa soha nem hálált meg. Ez nem más, mint egy rosszul értelmezett, torz nemzeti önbecsülés, s nagyon veszélyes, mert elindíthat olyan folyamatokat, amelyek az országot megint szembefordíthatják a nemzetközi főáramlatokkal. Egy ilyen szembefordulásnak a következményeit a 20. században már néhányszor kénytelen volt tapasztalni ez az ország. Akkor ugyan rá lehetett fogni, hogy a hajót nem mi fordítottuk szembe a főárammal, hanem nagy barátaink, akár az Antant az első világháború után, akár 
a hitleri Németország, akár a Szovjetunió. De most ilyen nyilvánvaló külső erők nincsenek, ezért megnőtt a magyar társadalomnak és a politikai vezetőrétegnek a felelőssége, bármelyik oldalon is álljon, az ország jövőjéért. Nem lehet ráfogni a külső erőkre, hogy én jobbat is tudtam volna, csak meg volt kötve a kezem.
- Hogyan látja, milyen sikerre számíthat az euró? Milyen változásokat indíthat el az unión belül? Milyen előnyökkel, illetve hátrányokkal járhat az új valuta? 
- A következő három év elég ahhoz, hogy kiderüljön, szakad vagy összenő az euróövezet. És akkor nagyon érdekes dolgok történnek majd. Az euró bevezetése egyszerre ad nagy esélyt egy egységes Európa megerősödésére, és idéz fel újabb veszélyforrásokat. Ezeket a veszélyeket úgy kell majd értelmezni és kezelni, hogy ez egy újabb kényszer a fokozott európai egységesülés irányába. A tagállamok egyszerűen nem fognak tudni lelépni az egységesítés útjáról. Egyre inkább közösségiesíteni kell majd az adópolitikát, fokozni kell az adóharmonizációt, amit később közös gazdaságpolitika követ. Végső soron ennek politikai szinten is kézzelfogható következményei lesznek.
- Mire gondol?
- Tizenkét nemzeti valuta megszüntetése és egy, az új pénz bevezetése óriási lépés, és egyben nagy kihívás. Ma még nem tudjuk pontosan felmérni, hogy milyen lesz a hatása. Kétségtelen előnye, hogy összehasonlíthatóvá válnak az árak, például a kenyéré, a húsé, a videomagnóé vagy éppen a repülőjegyek ára és minden másé Lisszabontól Athénig és Dublintól Rómáig. Ez erősítheti a versenyt. A másik pozitív hozadéka társadalom-lélektani. Most a tizenkét EU-tagállam - durván 300 millió ember - számára kézzelfogható, fizikai valósággá válik, hogy egy közösségben élnek. Első látásra tehát úgy tűnik, hogy a közös pénz megerősíti az európai öntudatot. „Második látásra” nem ilyen egyszerű a kép, a siker attól függ, hogyan alakul egymáshoz viszonyítva az eurót bevezető országok versenyképessége. Ugyanis közismert az, hogy ezek az országok különböző mértékben felkészültek a monetáris unióra. Éppen az összehasonlítható árak miatt előtérbe került a versenyképesség kérdése, mert háttérbe kerülnek a drágább termékeket piacra dobó cégek. Miután minden ország feladta a saját nemzeti valutáját, e versenyképességi problémákat monetáris eszközökkel, például a nemzeti valuta leértékelésével már nem tudják kompenzálni az államok, más eszközöket kell igénybe venni. Számos változásra kell tehát felkészülni: például le kell mondani bizonyos béremelésekről, többet és hatékonyabban kell dolgozni. Másrészről végre kell hajtani olyan strukturális reformokat, amelyek a hatékonyságot erősítik, a minőségét javítják. És ha ez az út nem vezet sikerre, más módszert kell választani, például adót kell csökkenteni. Ebben viszont az úgynevezett maastrichti kritériumok korlátozzák az államok mozgásterét, mert minden országra kiterjedően szigorú korlátok közé szorítják a költségvetés túlzott eladósodását. Igaz, hogy egy esetleges adóreform révén kevesebb adóbevételre tesz szert az állam, így csökkennek a vállalati szféra terhei, és ezzel versenyképesebb lesz az adott termék vagy szolgáltatás, de ebben az esetben a költségvetés bevételei csökkennek. Ez viszont le van szabályozva. Ha mindez nem működne, azaz nem javulna a versenyképesség, akkor számolni kell az eurónak egy második hullámú hatásával, ami nem a társadalmi konszolidációt és európai identitást erősíti, hanem pontosan az ellenkezőjét idézi elő. Ebben az esetben ugyanis elindul egy olyan „szétfejlődés”, amely veszélyezteti a gyengébb teljesítményű országok tagságát. Kilépésüket persze a végsőkig meg fogják akadályozni, mert ez nagyon komoly kudarc lenne. 
- Magyarország előre láthatóan 2004-ben csatlakozik az EU-hoz, és 2006-2007 táján az euróövezethez. Az euró bevezetését kísérő bizonytalanság hogyan hat az uniós csatlakozásunkra? Előnyt vagy hátrányt jelent inkább a később csatlakozók számára?
- Számolni kell azzal, hogy sok a bizonytalansági tényező: az unión belül számos feszültség húzódik meg a csatlakozással kapcsolatban. A beengedésre váró országok között is fellelhető néhány veszélyforrás, és az idén több országban választások lesznek. Gondoljunk bele, mi van akkor, ha valamelyik országban olyan politikai változások következnek be a választások után, hogy nem teljesítik a koppenhágai kritériumok közül az egyetlen kemény kritériumot, nevezetesen a politikai demokrácia kritériumát. Gondolok itt egy Meciar-féle Szlovákiára. Vagy mi van akkor, ha Magyarországon folytatódik a jobbratolódás, s ez abban is testet ölt, hogy csak a MIÉP-pel vagy a MIÉP hallgatólagos támogatásával lehet kormányt alakítani. Gondoljunk még azokra a regionális stabilitási problémákra, amelyeket például a státustörvény előidézett, és elő is fog idézni. Ismeretes, hogy nem egy ország most lép egy olyan nehéz belgazdasági átalakulási szakaszba, amelynek nagyon komoly gazdasági és társadalmi költségei is vannak, lásd Lengyelországot, ahol az ősszel bevezették a lengyel Bokros-csomagot. Arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha minden jól megy, csak éppen a társadalom többsége másként dönt a népszavazás napján. De Magyarországnak nem ezzel kell foglalkoznia, hanem azzal, hogy a leggyorsabban és legfelkészültebben lehessen az unió tagja. Magyarország volt az egyetlen tagjelölt ország 1998-ban, amelynek esélye volt arra, hogy a belgazdasági reformokat, tehát a nagy elosztórendszeri reformokat - oktatás, egészségügy, államháztartás stb. - és az uniós belépéssel járó szükségszerű változásokat időben szétválasztva vezessék be. Így a társadalmat nem érte volna kettős sokkhatás. Ezt az esélyt eljátszotta az ország az elmúlt években. A két hatást már együtt kell megélnünk.