Vissza a tartalomjegyzékhez

Karl Pfeifer, Jeruzsálem
Pesszimizmus pusztít Izraelben

2000-ben még egy teljes órát vártam a sorban, mire átestem az útlevélvizsgálaton a Ben Gurion reptéren. Idén januárban már csak percekig kellett várnom, ami rossz jel egy olyan országban, amely hatalmas összegeket fektetett a turizmusba. A tizenkét nap alatt, amit Izraelben töltöttem, négy nagyobb terrortámadás történt a zöld vonalon belül, és ez sokakat elrettent, akik pedig szívesen meglátogatnák a Szentföldet. 

Izraelben általában még a legrosszabb időkben is azt mondták: „jihje tov”, ami annyit jelent: „minden jóra fordul”. Múlt pénteken a több izraeli városban megjelenő városi hetilap, a Kol Hair Jihje ra, azaz Minden rosszra fordul címmel jelentette meg vezércikkét. 
A katonai hírszerzés főnöke, a valaha Farkasnak hívott Aron Zeevi is több terrortámadást jósol a jövőben. Valóban, még soha nem volt Izraelben olyan pesszimista a hangulat, mint most. Ez a terrortámadások mellett köszönhető a rohamosan romló gazdasági és társadalmi helyzetnek is. A rossz közérzethez jelentősen hozzájárul a több mint negyedmillió munkanélküli, a hetek óta tartó sztrájkok, a gazdagok és szegények között egyre növekedő különbségek, valamint a középosztály bérből élő rétegének elszegényedése.
A terror tekintetében megoldást csak a két nép alapvető érdekeinek figyelembe vételével lehet elérni. Abba Evan volt külügyminiszter egyszer azt mondta, hogy amikor két nép egymással viszályban van, 
akkor először minden irracionális „megoldást” megpróbálnak, míg a végén eljutnak a racionálishoz. A tenger és a Jordán folyó között ma kilencmillió ember él, ebből ötmillió zsidó, négymillió palesztin. A tudósok arra számítanak, hogy húsz éven belül kétszer annyi ember fog élni ezen a területen, de akkor a zsidók már kisebbségben lesznek. Izrael érdeke tehát, hogy létezzen egy demokratikus zsidó és egy palesztin állam.
Paradox helyzet, hogy soha egy miniszterelnöknek sem volt akkora támogatottsága, mint Saronnak, ugyanakkor mind a zsidók, mind a palesztinok túlnyomó többsége a két egymással békében lévő állam megoldását kívánja. Ezt Khalil Sikaki palesztin közvélemény-kutató és az öszszes izraeli kutatások is bizonyítják. Talán a Clinton-terv lehet az ideális megoldás, ami annyit jelent, hogy területcserével a zsidó telepesek 65-70 százaléka izraeli területen maradna. Csakhogy fogy az idő ennek megvalósítására.
Ha minden úgy megy, ahogy most a jobboldal elképzeli, akkor egy zsidó kisebbség uralkodna egy palesztin többség felett, ami pedig azt jelentené, hogy Izrael megszűnne demokratikus állam lenni. Még aggasztóbb, hogy a mostani kormányban van olyan párt is, amely a transzfer megoldásnak, azaz a palesztinok a Jordán folyó keleti partjára való áttelepítésének híve. Saronnak eddig nem kellett válaszolnia arra a kérdésre, hogyan képzeli a jövőt. Ő minden ilyen irányú kérdést kikerül, mert akármilyen választ ad is, az a nemzeti egységkormány felbomlásához vezethet.
Didi Remez, a Salom Achsav (Békét Most) mozgalom sajtószóvivője, aki Tel Aviv-i irodájában fogadott, úgy véli: Arafat és a palesztin politikusok hibákat és bűnöket követtek el, és az is igaz, hogy a palesztin társadalmat nem a demokrácia jellemzi. Csakhogy nem lehet arra várni, hogy a másik oldalon egy olyan rendszer uralkodjon, mint Izraelben. Úgy, ahogy a palesztinok nem tudják az izraeli vezetőket megválasztani, ezt Saron sem fogja tudni megtenni a palesztinokkal. 
Kérdésemre, hogy milyen közvetlen lépést javasol mozgalma a mostani helyzetben, Remez hangoztatta, hogy nincs azonnali megoldás. Az oslói egyezmény megkötése után a megszállt vidék településein 75 százalékkal nőtt a lakosság létszáma. Ez nem azt jelezte a palesztinoknak, hogy a megszállás megszűnik.
Ma a Salom Achsav nézetei kisebbséget képviselnek, de kétségkívül rövid időn belül meg tudnák győzni a többséget, ha meg lehetne állítani az erőszak növekvő spirálját. Izraeli és palesztin értelmiségiek és politikusok aláírtak egy „békekoalíció egyezményt”.
Habár az izraeli társadalom többsége támogatja Saront, ugyanez a többség azt is kívánja, hogy építsék le a települések nagy részét azokon a területeken, ahol a lakosság zöme palesztin. 
A Salom Achsav a következő jelszavakat hangoztatja: „Kivonulni a területekről, az államot megmenteni”, és „Kivonulni a területekről, Izrael problémáit megoldani”.
Ha a hatnapos háború után valaki azt mondta volna, hogy az a Husszein király, aki nem tett eleget Levi Eskol izraeli miniszterelnök kérésének, és háborút indított Izrael ellen, később nemcsak békét köt Izraellel, de Izrael jó barátja is lesz, ezt nagyon kevesen hitték volna el. És ki hitte volna, hogy a Hitlert csodáló Anvar Szadat Izraelbe repül, és a knesszetben beszédet mond? Ma ez a két arab szomszéd békében él Izraellel. Az oslói folyamat után egy sor más arab állam is elismerte Izrael államát, és ez komoly anyagi előnyökkel is járt. Talán ezért is optimista Didi Remez hosszabb távon.