Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
A körbezárt Arafat

A palesztin-izraeli háború jelenlegi szakaszában Jasszer Arafat egyértelműen a „felőrlő terrorháború” stratégiáját képviseli. Ezt bizonyítja a Karin A hajó fedélzetének rakománya, az iráni fegyverszállítás és a Fatah rohamosztagjainak véres terrorja, amelynek elsődleges célpontja az izraeli polgári lakosság. A fegyverekre és a hajóvásárlásra elköltött százmillió dollár is világossá teszi: Arafat mindent eldöntő háborúra készül. 

A hederai Dávid Palotája bálteremben egy leány felnőtté avatására gyűltek össze a vendégek, amikor a Fatah terrorszárnya, az Al-Aksza Mártírjai Brigádjának fegyverese gyilkos tüzet zúdított az ünneplőkre. A hat halálos áldozat mellett több tucat a sebesültek száma. A még ennél is súlyosabb tragédia elkerülése egy polgárőr lélekjelenlétének köszönhető, aki leterítette a merénylőt. Egy másik „mártír” a Jáfó utcán, Jeruzsálem belvárosának egyik bevásárlóközpontjában nyitott tüzet. Áldozatai közül eddig két nő halt meg, de többek állapota válságos. A súlyosabb tragédiát egy rendőr akadályozta meg, aki mielőtt a merénylő újratölthetett volna, végzett vele. E cselekményért szintén az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja vállalta a felelősséget. 
A kelet-jeruzsálemi Talpiot negyedben súlyos tragédiát akadályozott meg egy hatéves kisfiú, amikor egy bálteremben, egy rendezvény kellős közepén őrizetlenül hagyott táskát fedezett fel. Miután a termet kiürítették, a helyszínre érkező tűzszerészek a táskában egy hatalmas erejű bombát találtak és tettek ártalmatlanná. Az elmúlt napok terrorcselekményeit nemcsak az Egyesült Államok és Oroszország, de az Európai Unió is elítélte. Nem úgy az ENSZ-főtitkár, Kofi Annan, aki Izraelt ítélte el a ramallahi médiaállomás felrobbantása és Tulkárem elfoglalása miatt.
A palesztin vezető presztízse meredeken zuhan, ám a nyilatkozatok még mindig arról tanúskodnak, hogy a nyugati vezetők reménykednek: Arafatban a józan ész kerekedik felül. Előbb-utóbb változtat álláspontján, letartóztatja a terror végrehajtóit, és - mintha mi sem történt volna - ismét a tárgyalóasztalhoz ül, hogy békésen rendezze Izraellel ügyes-bajos dolgait. Erre gondolt minden bizonnyal Simon Peresz is, amikor Párizsban Abu Allával, a Palesztin Törvényhozó Tanács elnökével a békés kibontakozás lehetőségeit vizsgálta. Nabluszban az izraeli hadsereg egy különleges alakulata számolta fel a Jasszer Arafat védőernyője alatt működő Hamasz laboratóriumát, amelyben közel száz nagy erősségű bevethető bombát találtak és semmisítettek meg. A hadművelet során a Hamasz Izzadin al-Kasszemről elnevezett katonai szárnyának négy terroristáját ölték meg, kettőjüknek a neve szerepelt a letartóztatandó terroristák listáján, amelyet Anthony Zinni és a Palesztin Hatóság is kézhez kapott. A kommandó elfoglalt egy ötemeletes épületet, amelyben a Hamasz-halálgyár is helyet kapott. Az épületet felrobbantották, és kilenc további Hamasz-tagot vettek őrizetbe. Saron tanácsadója, Danny Ajalon felhívta a figyelmet arra, hogy az akciót az tette szükségessé, hogy a Palesztin Hatóság semmit sem tesz a terror felszámolásának érdekében.
Saul Mofáz, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke bejelentette: a palesztin terrorszervezetek Ramallahban orosz gyártmányú kézi páncélgránátvetőt vetettek be az izraeli tankokkal szemben. Dan Harel tábornok jelentése szerint a Nyugati-parton és Gázában Kasszem típusú rakéták gyártása kezdődött meg. Saron erőteljesen figyelmeztette Jasszer Arafatot, hogy az ilyen típusú rakéták bevetése alapvetően változtatná meg az izraeli stratégiát.
Időközben az izraeli véderő kivonta a Nahal Brigádot és páncélos alakulatait a Netanja és Kfar Jona közvetlen szomszédságában elhelyezkedő Tulkáremből. A csapatok viszszavonultak, és zárlatot képeztek a város körül. Az oslói szerződések aláírása óta először fordult elő, hogy Izrael egy teljes, palesztinok által lakott várost elfoglaljon. A hadsereg csekély ellenállásba ütközött, a szórványos lövöldözéseknek két palesztin halottja és négy izraeli sebesültje volt. Egy kormányzati tisztviselő Tulkáremet a terrorizmus melegágyának nevezte, amely közvetlenül az Izraelt az Autonómiától elválasztó „zöld vonal” mentén fekszik. A hely a Fatah terrorszervezete, a Tanzim központja. Az utóbbi hetek számos terrorakciója indult el a városból. Az izraeliek házról házra való kutatásaik során több mint húsz Hamasz és Tanzim fegyverest fogtak el.
Miközben a Palesztin Hatóság építménye recseg-ropog, a Ramallahba szorult Arafat harcias nyilatkozatokat tesz. „Mi nem ismerjük a visszavonulást, mi előre menetelünk - jelentette ki palesztin értelmiségiek előtt ramallahi főhadiszállásán, amelyet az izraeli tankok a hederai merényletet követően körülzártak. - Azt üzenem az izraeli tankoknak, hogy nem először és nem is utoljára helyeztek blokád alá… Mi itt maradunk, és nem adjuk meg magunkat… A palesztin állam megalakul Jeruzsálem fővárossal. Isten segítségével látni is fogom azt, akár mártírként, akár élve.” Arafat a mostani helyzetet az 1982-eshez hasonlította, amikor az izraeli hadsereg által körülzárt Bejrútban rekedt. Izraelt azzal vádolta, hogy a terror elleni harc ürügyén vissza akarja hódítani a palesztinok városait. Abu Alla szerint „megdöbbentette” őket a hederai merénylet, és éppen le akarták tartóztatni a felelősöket.