Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt, Hajdú Sándor
Torgyán töredelmes bűnvallásra szólítja fel Orbánt

Interjú Torgyán Józseffel, a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt elnökével 


Torgyán József G. Nagyné Maczó Ágnessel és Gyimóthy Gézával imádkozik a kongresszus megnyitó részében Fotó: Somorjai L.

- Meglepődtünk azon, hogy a hétvégi kisgazda kongreszszuson - ahol stábunk is jelen volt - mekkora tömeg „szavazott a lábával” Ön mellett. Ez azt mutatja számunkra, hogy az áprilisi választások egyáltalán nem lefutottak, sőt akár nagy meglepetésre is számíthatunk.
- Először is szeretném a meglátását visszaigazolni. Az óriási tömeg jelenléte egyértelműen bizonyítja, hogy az ellenkező hatást érte el a Fidesz azzal a se nem európai, se nem keresztényi, se nem polgári támadássorozattal, amellyel hűséges koalíciós partnerét, minket, igyekezett agyagba döngölni. Hiszen sem rádióban, sem televízióban, sem napilapokban nem hirdettük meg ezt az eseményt. A Független Kisgazdapártnak most egy olyan önálló eszmeiségű politikát kell kialakítania, amely a népnemzeti ökumenizmus keresztényi konzervatív értékeit és - hadd tegyem hozzá - a keresztény szociális értékrendet is képviseli. 
Sokkal határozottabban kell kiállnunk az eszmeiségünk mellett. Nem szabad megengedni, hogy bárkit a hite miatt üldözzenek. Ezt nem szűkebb értelemben, hanem a lehető legszélesebb értelemben mondom, hiszen az emberiség számára mindig is a hívő emberek jelentették a hitet, mindig azok vitték is előre a közös ügyünket. 
- Mi a legfontosabb, amit ennek fényében tenni kíván?
- Ennek érdekében elkészült a programunk háromféle variációban. A rövidített programunk is csak hat fejezetbe volt sűríthető, mert hiszen nekünk rá kellett mutatni, hogy az 1988-as programból mi az, ami élő a mai napig. Mi az, ami az 1930. október 10-én meghirdetett békési programból a mai napig is a vezéreszméink közé tartozik. Ahhoz, hogy a gazdaságokból meg lehessen élni, egy olyan komplex fejlesztésre volna szükség, ami egyrészt érinti a mezőgazdaságot, másrészt érinti a feldolgozóipart, és érinti a szállítási költségek leszorítását, sőt az egész vidékfejlesztés kérdését. Elkészült egy részletes gazdasági programunk, ami a konkrét adókulcsok és a konkrét számításokon alapuló gazdasági fejlődés lehetőségeit fejti ki, de az ágazati programjainkat is kidolgoztuk. A gond ennek az ismertetése, hiszen teljes mértékben elszigeteltek minket.
- Ezért bírálta élesen kongresszusi beszédében a közmédiumokat, Kondor Katalint név szerint is említve? 
- A közszolgálati televízió- és rádióállomások egyértelműen Fidesz-irányítás alatt állnak. Azért mondtam a beszédemben, hogy a Kondor-légió (ez Hitler egyik hírhedt repülőgéphada volt - a szerk.) nem okozott annyi kárt, mint Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke. Szomorúan vagyok kénytelen megállapítani, hogy Goebbels ministránsgyerek sem lehetne a fideszes kommunikátorokhoz képest. Én azt hiszem, ennek az áthidalása okozza nekünk a legtöbb gondot. És ezért is kellene és kell sokkal többször mennem közvetlenül a lakosság köreibe. 
- Minek tulajdonítja, hogy a Fidesz Önök ellen fordult?
- Én úgy gondolom, hogy a Fidesz lényegében nyugati inspirációra határozta el magát, hogy ő baloldali liberálisból átjön jobboldali nemzetibe. Ezért is szoktam én a Fideszt ideiglenesen a jobboldalon álló erőnek feltüntetni. Most elhatározták magukat, hogy ők a Kisgazdapártot lecserélik a Szabad Demokraták Szövetségével. Ezért akart a Fidesz mindenáron úgy megsérteni minket, hogy nekem ne legyen más választásom, mint hogy felmondom a koalíciót. Azt mondhatták volna: „Kérem, a Kisgazdapárt megbízhatatlan partner, ezt már bebizonyította Antall József idején is, amikor kilépett a koalícióból!” Ebben az esetben úgy lehetett volna feltüntetni az SZDSZ kormányzatba való bevitelét, mintha az egy nemzetmentő akció lenne. Éppen emiatt arra az álláspontra helyezkedtem, hogy akárhány kést szúr a hátunkba a Fidesz, én nem mondom fel a koalíciót, hanem végig kitartunk. 
Viszont azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezt követően a Fidesz olyan támadásokat indított ellenünk, és olyan tisztességtelen módszereket alkalmazott, amelyeket csak azért nem neveznék latin-amerikainak, mert nagyon tisztelem a latin-amerikaiakat. És ők mindent elkövetnek a demokratizálódás érdekében, ellentétben Orbán Viktorral, aki viszont elirigyelte az egykori aranyrablóknak a tisztességtelenségét, mert még túl is tett rajtuk.
- A kongresszusukon többen is Rákosi Mátyás érájához hasonlították a jelenlegi magyar politikai közéletet. Ön is diktatórikus helyzetről beszélt. Mire alapozzák ezeket a súlyos állításokat?
- Ez a helyzetértékelés sajnos megfelel a valóságnak. Ezalatt nemcsak az ellenem irányuló hamis vádra alapuló prekoncepciós eljárásokra utaltunk, hanem arra is, hogy egyetlenegy olyan kisgazdajelöltet nem ismerek, akit ki ne rúgtak volna a munkahelyéről, akit ne üldöznének az APEH-hal, vagy ne fenyegettek volna meg nagyon komolyan. Azt kell mondanom: a Kádár-érában engem ért fenyegetéseket a Fidesz váltotta be. A Kádár-rendszerben ugyanis azzal próbáltak térdre kényszeríteni, hogy „beígérték”: a testvéreimet kirúgják az egyetemről, eltávolítják a hozzátartozóimat a munkahelyeikről. Ma a családomban sincs senki, akit ne üldözne a Fidesz. Közismert, hogy az amerikai választási iskolák azt tanítják: „Rágalmazd meg az ellenfeledet. Lehet, hogy ő fogja majd megnyerni a pert, amit majd indít, de tiéd a mandátum.” Meggyőződésem, hogy a Fidesz célja, hogy az európai vívmány, a többpártrendszer helyett gyakorlatilag egypártrendszert hozzanak létre. Ehhez a Kisgazdapártot éppúgy be kellett volna kebelezni, mint ahogy bekebelezték a KDNP-t, a KDSZ-t, az MDF-et. 
- Elnök úr, Ön nagyon jó kapcsolatban volt a miniszterelnök úrral, Orbán Viktorral, legalábbis úgy tűnt, hogy atyai-fiúi hangon beszéltek egymással.
- Rendkívül jó viszonyban voltunk, ez így igaz.
- Ha holnap találkoznának, mit mondana neki?
- Kérem szépen, nem állnék szóba a miniszterelnök úrral, mert én mélységesen vallásos meggyőződésű vagyok. Nem valamiféle bigott vallásosságra gondolok, hanem egy mélységes istenhitre, ami nem biztos, hogy mindig találkozik egyes eltévelyedett főpapi nézettel. Hiszen én úgy gondolom, hogy a keresztény vallás fennállása alatt több alkalommal kellett hitújítóknak is fellépniük, ezért nekünk az emberek lelkét megvédő vallásos meggyőződés mellett kell kiállnunk. Orbán Viktornak a magatartását ezért úgy kell hogy megítéljem: a kisgazda tábor becsülete érdekében neki az ország nyilvánossága előtt, töredelmes beismerő bűnvallást téve kell bocsánatot kérnie a Független Kisgazdapárttól. Különben a fideszes fiúcskáknak ez a rablóbanda mozgalma „persona non grata”-nak minősül a Független Kisgazdapárt számára. 
- Akkor a másik oldalt támogatják?
- Ez nem azt jelenti, hogy a baloldalt támogatnánk. Azt sohasem tennénk. Már előre figyelmeztettem Orbán Viktort, hogy ők 2006-ban be sem fognak kerülni a parlamentbe. Mi viszont vezető kormánypárt leszünk, lényegesen megerősödve és árulóinktól megtisztulva fogunk az ország vezetésébe bekerülni. 
Nehéz helyzetben lesz a Fidesz, mert meg kellene a nevüket változtatni. Nézzék meg az országos listájukat: összelopkodták az összes pártnak az árulásra hajlamos személyiségeit. De a végén azért nem javaslom nekik, hogy az Árulók Pártja nevet felvegyék, mert akkor joggal kapnék tiltakozást, hogy miért nem a Tolvajok Pártja nevet javaslom számukra. Bár lehet, hogy a Tolvajok és Árulók Pártja elnevezés lenne leginkább találó. 
Jellemző példa. 176 egyéni képviselőjelöltünket eddig azért nem mertük csatasorba állítani, mert a választási kampány intenzívebbé tétele előtt sorozatosan megfenyegették őket, hogy kirúgják a munkahelyükről. Zsarolással olyanra akarták rávenni az embereket, hogy gyűjtsék össze a kopogtatócédulát, verjék át az embereket, és utána ne jelentkezzenek be, vagy az utolsó pillanatban mondják azt, hogy nincs elég kopogtatócédula. 
- Hogy ne legyen országos lista?
- Hogy minél kevesebb képviselőjelöltünk legyen, ennek következtében a területi és országos listán megszerezhető szavazatszám is vészesen alacsony legyen. A legsötétebb diktatórikus módszerekhez nyúlt kétségbeesésében az Árulók pártja, alias Tolvajok pártja, alias Fidesz.
- Milyen módon választották ki a képviselőjelöltjeiket?
- A Kisgazdapárt hagyományosan konzervatív párt, és úgy lépett fel mindig. Megjegyezném, hogy egyes elvakult emberek a feleségemet szokták amiatt bántani, hogy ő a Független Női Szövetség elnöke. Ez a Független Kisgazdapárt hagyományaihoz tartozik: a párt mindenkori elnökének felesége a Független Női Szövetséget fogja össze. A feleségem nagyon tisztelte az én heroikus küzdelmemet a Kisgazdapárt talpra állításáért 1988-90-ben. Ő elkezdte szervezni a Független Női Szövetséget, amelynek több mint húszezer tagja és harminc ingatlana van. Önmagában lényegesen nagyobb erő, mint több polgári párt. Nyilvánvaló, hogy a nőknek a politikába való fokozott bevonására szükség van. Nem európai helyzet, ami Magyarországon kialakult, hogy egy-egy nő kerül csak a kirakatba, ezért most a Független Női Szövetségnek tizennégy képviselőjelöltje indul a képviselői posztokért. Ezt én még mindig nem tartom teljesen kielégítőnek, de végre valami elindul ezen a területen is. Fontos ez, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban is mindinkább a nők határozzák meg a választások végeredményét.
A fiatalításra is nagy hangsúlyt helyeztünk, így több megyében nagyon tehetséges fiatalokat állítottunk csatasorba. Ehhez a Kisgazdapárt nagynevű ifjúsági szervezete, a Független Ifjúság tízezres tagsága is óriási válogatási lehetőséget biztosított. 
- Olyan közismert jobboldali politikusokat, közéleti személyiségeket sikerült megnyernie, mint Gidai Erzsébet MIÉP-es országgyűlési képviselőt, Lakatos Pált, a Vasárnapi Újság korábbi főszerkesztőjét vagy Raffay Ernő egykori MDF-es politikai államtitkárt. Hogyan sikerült őket „megszerezni”?
- Hozzátennék még a névsorhoz annyit, hogy a Református Egyház előírásainak megfelelően, az eszmeiségünk erősítése révén mellettünk áll Takaró Mihály lelkész úr is. Ő egy nagyon elismert ember, nem akarjuk a napi politizálás „szörnyűségébe” bevonni, csak szimbolikusan jelezzük, hogy a Kisgazdapártnak mindig is a bázisa volt a Református Egyház. 
A MIÉP most egy nagyon elszomorító szerepet vállalt magára: teret ad olyan szélsőséges megnyilatkozásoknak, amelyek nemzetközileg rendkívül nehezen kezelhetőek, másrészt a Fidesszel is lepaktáltak. Azt még meg kell állapítanom, hogy Aczél Györgynek Csurka István volt a kedvence, melynek következtében Csurka olyan többletjuttatásokat és többletjogokat kapott, amilyet senki sem. Különös helyzet állt elő: Csurka István úgy táncol, ahogy a Fidesz fütyül. A MIÉP-ben ezt mind többen nehezményezik, sokkal többen kerestek meg bennünket, mint ahányan a mi színeinkben indulnak. Mi ugyanis nem akarjuk a MIÉP-et szétrobbantani, hanem azt javasoltuk a számukra, hogy ők próbálják a saját pártjukat, a MIÉP-et megtisztítani, hiszen nagyon sok érték is van a MIÉP-ben. Nem kellene nekik a nemzetnek egy polgárát sem bántani: Magyarország elképzelhetetlen a zsidók nélkül! Mi a csodáért bántják őket?! Közismert, hogy hét törzs indult el Levédiából, abból egy volt magyar. A magyarság elementáris sikerét és tehetségét éppen a sokszínűsége adja. A MIÉP-et éppen ezért meg kell tisztítani azoktól a sallangoktól, melyek nemzetközileg elfogadhatatlanná teszik. Végezetül hangsúlyoznám: ma olyan helyzet alakult ki, hogy minden MIÉP-re leadott szavazat a nemzeti oldalt károsítja.


Bűnbánat, megtérés, bűnvallás

A megtérés a Biblia, s így a zsidó és keresztény hitélet egyik központi fogalma. Az ószövetségi héber szó („tesuvá”) jelentése „visszafordulás”, „visszatérés”, az Újszövetségben használatos görög „metanoia” kifejezés pedig a gondolkodásmód gyökeres megváltoztatására utal. A megtérés tehát az Istenhez és parancsolataihoz való százszázalékos visszafordulást, visszatérést - amely egyúttal a bűntől való teljes elfordulást - jelenti, valamint a gondolkodásmód, világnézet ezzel összhangban történő, mélyreható átformálását.
A megtérést - amely egy tudatos, akarati döntés - általában megelőzi és segíti a bűnbánat érzése, amelynek során az érintett mély szomorúságot, lelkiismeretfurdalást érez elkövetett bűnei miatt.
A megtérés döntését pedig a bűnök mások - szűkebb vagy tágabb nyilvánosság - előtti nyílt elismerésének kell követnie, amelyet a katolikus terminológia gyónásnak, a protestánsok pedig bűnvallásnak neveznek. (Ruff Tibor teológus)