Vissza a tartalomjegyzékhez

Hack Péter
Amikor köpni kell

Csökken a különbség Magyarország és Zimbabwe között. A márciusi választásokat megelőzően Zimbabwe elnöke, Robert Mugabe két törvényt készül elfogadtatni a parlamenttel. A törvények célja többek között a választási megfigyelők és a külföldi újságírók kitiltása az országból, a média szigorúbb ellenőrzése és a rendőrség hatáskörének kiterjesztése.

Az áprilisi választások előtt néhány hónappal a Fidesz-többség olyan Országos Választási Bizottság (OVB) megválasztását erőltette át a parlamenten, amelynek tagjai között egyetlen ellenzéki jelölt sem szerepelt. Az Országos Rádió és Televízió Testület a héten ajánlást fogadott el a választási kampány televíziós részéről. Az ajánlás szerint a kampányban tilos lenne a politikusokat hátrányos beállításban megjeleníteni. A testület szerint „a politikusok bemutatásánál az ajánlatos képkivágás a személyiigazolvány-képhez hasonló prezentáció”.
November végén új törvényt fogadott el a magyar országgyűlés „a terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről”. Ezzel a január 1-jén hatályba lépett törvénnyel sietett a magyar kormány nyomába eredni azoknak a nemzetközi törekvéseknek, amelyek a szeptember 11-ei terrortámadás után a szabadságjogok korlátozásával látják megvalósíthatónak a biztonság fokozását. (Erről a veszélyről 2001. szeptember 28-i számunkban A szabadság jövője címmel szóltunk.) Ez olyan jól sikerült, hogy nemzetközi összehasonlításban is páratlanul korlátozó törvény születetett.
Az elmúlt hónapokban a világ számára a szabadságjogok biztosításában mindig példát mutató Egyesült Államokban is születtek olyan törvények, amelyek a szabadságjogok súlyos korlátozását jelentették. Ezek a törvények Amerikában nagy vitákat váltottak ki. Flora Lewis az International Herald Tribune december 7-i számában Most ki védi meg a jogállamot? című írásában felhívja a figyelmet arra, hogy a szabadságot korlátozó intézkedésekkel „a terroristák sokkal nagyobb pusztítást végeznek az amerikai értékekben, mint amit emberek ezreinek megölésével okoztak”.
A korlátozó rendelkezéseket készségesen követték az Európai Unió tagállamai, ahol a szabadságjogok korlátozásának nagyobb hagyományai vannak, mint az USA-ban, és ahol egyre intenzívebb törekvéseket láthatunk arra, hogy az erősödő brüsszeli bürokrácia kontrollálni tudja az egységes Európa közel négyszázmillió polgárát.
Míg az Egyesült Államokban és Európában a szabadságjogokat korlátozó törekvéseknek le kell győzniük bizonyos ellenállásokat, Magyarországon a helyzet, mint említettük, inkább Zimbabwéhez hasonló. Az új törvényt joggal nevezik széles körben „téglatörvénynek”. A törvény az 1994-ben a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról meghozott törvényt módosította, radikálisan kiterjesztve annak alkalmazását. A törvény - valamint a végrehajtására december 27-én megszületett kormányrendelet - szigorú kontroll alá akarja vonni a készpénzmozgást. Gyakorlatilag minden olyan üzleti tranzakciót jelenteni kell a rendőrségnek, ahol „kétmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű, forintban, illetőleg külföldi pénznemben történő készpénzforgalom” zajlik. A jelentési kötelezettség kiterjed a bankokra, pénzintézetekre, biztosítókra, befektetési alapokat kezelőkre, ingatlanközvetítőkre, számvitelt, könyvelést végzőkre, adószakértőkre, játékkaszinót működtetőkre, de az ékszerészekre és a műkincs-kereskedőkre, az ügyvédekre és a közjegyzőkre is. 
Amennyiben az ügyfél a kétmillió forintot meghaladó összeget befizeti, vagy ilyen értékben vásárol, és a pénzmosás gyanúja felmerül, akkor az Országos Rendőr-főkapitányságnak (ORFK) jelenteni kell az illető nevét, lakcímét, születési helyét és idejét, állampolgárságát, anyja leánykori nevét, azonosító okmányának típusát és számát, az okmányt kiállító hatóság megnevezését. Jogi személy esetén jelenteni kell a cég nevét, székhelyét, főtevékenységét, azonosító okiratának számát, a cég képviseletére jogosultak nevét és beosztását, a kézbesítési megbízott azonosításra alkalmas adatait. Az így beszerzett adatokat az ORFK tíz évig kezelheti. A cégek ezen túl még kötelesek összekötőket megbízni, akik az ORFK-val folyamatos kapcsolatban vannak, és a szükséges adatokat folyamatosan továbbítják a rendőrségnek. A törvény azt is kimondja, hogy az ilyen adattovábbítás „nem tekinthető a bank-, biztosítási vagy üzleti titok megsértésének”.
Ezekben az esetekben, a jogállamban megszokott ártatlanság vélelme (vagyis, hogy mindenkit ártatlannak kell tekinteni addig, amíg bűnössége be nem bizonyosodik) helyett a bűnösség vélelme érvényesül. Ez azt jelenti, hogy a kétmillió forint fölötti készpénzt kiadó személy mindaddig gyanús, amíg be nem bizonyítja, hogy legális formában szerezte a pénzt. Tehát nem a rendőrségnek kell beszereznie azokat a bizonyítékokat, amelyek esetleg a pénzmosás gyanúját megalapozzák, hanem önmagában a nagyobb összegű készpénz gyanússá teszi tulajdonosát.
Most szembesülhet a magyar társadalom azzal a mulasztással, hogy a rendszerváltás után nem történt meg a rendőrállami titkosszolgálatok tevékenységének teljes feltárása. A rendszerváltás előtti titkosszolgálatok - a III/III-as csoportfőnökséget beáldozva - gyakorlatilag érintetlenül átmentették mind személyi állományukat, annak minden beidegződésével együtt, mind az általuk alkalmazott technikákat. A kommunista titkosszolgálatok egyik legjellemzőbb sajátossága a rendkívül kiterjedt ügynökhálózat. Ezt a hálózatot különböző szintű ügynökök jelentették, az úgynevezett SZT (szigorúan titkos) tisztektől az alkalmi információt adó „társadalmi segítőkig”. 
A volt titkosszolgálati ügynökök tevékenysége a rendszerváltás után nem vált közismertté, sőt az egyetlen elmarasztaló bírósági ítélet azzal a Végvári őrnaggyal szemben született, aki hozzájárult a titkosszolgálatok alkotmányellenes tevékenységének leleplezéséhez. Így elmaradt az az erkölcsi katarzis, amely a társadalmat felrázhatta volna. Jelenleg néhány elszánt tudós - mindenekelőtt Kenedi János - kitartó küzdelme tud csak rést törni a titkok falán. Az ő tevékenységük azonban komoly jogszabályi akadályokba ütközik, ezeknek az akadályoknak nagy részét már a rendszerváltás utáni parlamentek hozták létre többnyire rendőrségi és titkosszolgálati ihletésre. A mai magyar társadalomban ezért lehet akadályok nélkül lépésről lépésre felszámolni a szabadság intézményeit.
Az új „téglatörvény” súlyos börtönbüntetéssel fenyegeti azokat, akik nem szolgáltatnak információt a rendőrségnek, így gyakorlatilag mindazokat a törvény erejénél fogva „besorozza” a rendőrség titkosügynökei közé, akik jelentéstételre kötelezettek. Ezek között vannak olyanok, akik kereskedők, vagy valamilyen pénzügyi szolgáltatást nyújtanak, de vannak olyanok is - mindenekelőtt az ügyvédek, könyvelők és adótanácsadók -, akik kifejezetten egy bizalmi viszonyt kötelesek elárulni. Ebbe a logikába illeszkedik egyébként a Büntető Törvénykönyv szintén tavaly ősszel bekövetkezett módosítása, amely a korrupció megelőzésére hivatkozva kötelezi a hivatalnokokat társaik feljelentésére.
A „téglatörvény” előzményét jelentette a szervezett bűnözéssel szembeni, úgynevezett „maffiatörvény” is, amely a rendőrség számára széles kapukat nyitott a polgárok bankszámláiban való kutakodásra. Ezen törvény szerint elég, ha a rendőrség arra hivatkozik, hogy szervezett bűncselekmény felkutatása érdekében van szükség az információra, a bank köteles kiadni a számlára vonatkozó adatokat.
Ebbe a sorba illeszkedik az a nemrégiben kirobbant vita, amikor az APEH azt kívánta ellenőrizni a telefontársaságnál, hogy valamely magáncég nevén szereplő mobiltelefonokon bonyolítottak-e magáncélú beszélgetést. Mindezek alapján azt kell mondanunk, hogy mára a polgárok magánszférája, beleértve pénzügyeiket is, sokkalta átláthatóbb a rendőrség és a titkosszolgálatok számára, mint másfél évtizede, a kommunista egypártrendszer idején volt.
Sőt nyugodtan kijelenthetjük, hogy az állam olyan mértékben avatkozik a polgárok magánéletébe, amely a történelemben példa nélküli. A Biblia a Jelenések könyvében vázol fel egy olyan rendszert, amit antikrisztusi rendszernek nevez, és amelyre az jellemző, „hogy senki se vehet, se el nem adhat semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma”. Ez az apokaliptikus kép egy olyan hatalmat tár elénk, amely az emberek között zajló mindenféle pénzforgalmat totálisan kontrollál.
A törvényjavaslat elfogadásának sajátossága volt, hogy a kormány eredetileg néhány nap alatt - kivételes eljárásban - akarta elfogadtatni a parlamenttel. Amikor ezt az ellenzék nem támogatta, a Fidesz képviselői nyomban a terrorizmus elleni harc akadályozásával vádolták a szocialista és szabad demokrata politikusokat. Ennek a politikai zsarolásnak is köszönhető, hogy az eredeti törvényjavaslathoz képest lényegesen módosuló, de összességében a szabadságot radikálisan korlátozó végleges változatot az ellenzéki képviselők is megszavazták.