Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Bódult BÚÉK

Több százezren utcákon, tereken búcsúztatták az ó-, és köszöntötték az új évet - ahogy mondani szokás, enyhén alkoholos közegben. Budapesten és két vidéki városban az Országimázs Központ szervezte a szilveszteri mulatságot, mintegy félmilliárd forintért. Az ünnepnek idén is velejárói voltak a petárdabalesetek, késelések és a tömeges lerészegedés. 


Az Országimázs Központ által fizetett tűzijáték a Hősök terén. Cirkusz Fotó: Somorjai L.

„Európára figyelünk!” - ez volt a mottója a Szolnokon, Sopronban, illetve Budapesten több helyszínen megrendezett utcabáloknak. A rendezvényeken többek között óriásbáb-felvonulás, zenei műsorok, tűzijáték, majd hajnalig tartó utcabál volt hivatott szórakoztatni a nagyérdeműt. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint Budapesten december 31-e reggelétől január 1-je hajnaláig a mentők mintegy négyszáz hívást kaptak. Győrfi Pál szóvivő elmondta: ez harminc százalékkal több, mint az előző évben. A sérültek között több mint százan ittasak voltak, egy részük „merev” részeg, akik a detoxikálóban köszönthették az új évet, mások kisebb-nagyobb sérüléseik miatt a baleseti sebészetre kerültek. Tizenöten szenvedtek ujjroncsolódást a petárdák szakszerűtlen használata miatt, több helyre pedig késelés miatt kellett kivonulni a mentősöknek, akiket az egyik helyszínen egy elmeorvosi kezelésre szoruló férfi meg is támadott, jelentős kárt okozva a mentőkocsiban. 
Az új év hajnalán a tűzoltókat két helyszínre is riasztották. A XXII. kerületben egy földszintes sorház ötszobás lakásában ütött ki tűz, a mentőknek két életveszélyes, két súlyos és két könnyebb sérültet kellett ellátniuk. A XVIII. kerületben két faház gyulladt ki a melléképületekkel együtt. Az egyik helyiségből a tűzoltóknak egy propán-bután gázpalackot, egy acetilénpalackot és egy oxigénpalackot kellett „kimenekíteni”. Az egész éjszakás mulatozás után Budapesten mintegy hatszáz köbméternyi szemetet kellett eltakarítania a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. munkatársainak. Az állami rendezvények összköltsége - tűzijátékkal, hirdetésekkel szervezési és egyéb költségekkel együtt - mintegy félmilliárd forint volt.