Vissza a tartalomjegyzékhez


Új autómárka a száguldozók között

A kölni székhelyű Toyota-istálló bemutatta 2002-es versenyautóját. A csapat a Forma-1-es istállók közül elsőként mutatta be jövő évi, a Forma-1-ben debütáló, TF102 névre hallgató betonszaggatóját. A bemutatóra a világ minden tájáról érkeztek, és jelen volt Bernie Ecclestone Forma-1-es nagyfőnök is.


Az újonc Toyota látványban már nyerni tudott, jöhetnek a versenyek Fotó: Reuters

A bemutatót -az annak idején a Toyota ralicsapatának vezetői posztját betöltő TMG-főnök- Ove Andersson celebrálta a németországi Kölnben, a csapat főhadiszállásán. A legutóbbi két évben vált divattá a csapatok között, hogy az autóbemutatókat a főhadiszálláson mutatják be, költségkímélés okán, és azért, hogy több idő maradjon azok tesztelésére. Úgy tűnik, hogy az autós gyorsasági világbajnokságon első évét megkezdő istálló máris ennek a trendnek vetette alá magát. Az autó a csapat főtervezője, Gustav Brunner szerint hagyományos, és várhatóan a szezonnyitó melbourne-i futam előtt már hajtanak végre módosításokat rajta. Az osztrák főtechnikus szerint a TF102 gyenge pontja az aerodinamikában rejlik, s ez az a terület, ahol még fejlesztéseket kell végrehajtaniuk. A versenyautót 2001-ben már több pályán is tesztelték, így a Hungaroringen is, amely során majd 30 ezer kilométer tettek meg a piros-fehér autókkal.
Korábban sokan meglepetéssel vették tudomásul, hogy nem túl nagy a szimpátia az újonnan debütáló japán istálló iránt a többi istállónál. Pedig úgy tűnik, hogy az eddigi legnagyobb költségvetéssel startoló csapat visszafogott célokat tűzött ki maga elé a közeljövőre. 2002-ben szeretnének célba érni, míg 2004-ben dobogós helyezést is szeretnének elérni. A következő évben pedig reményeik szerint már a világbajnoki cím megszerzésére is sor kerülhet. Ezek nagyon is szerény elképzelések ahhoz képest, hogy annak idején a BAR-istálló már a debütáló versenyét meg akarta nyerni. Sokan azon is csodálkoznak, hogy miért éppen Mika Salót és a Forma-1-ben még nem versenyző Alain McNisht szerződtette le a csapat, amikor olyan jó kvalitású pilóta is elérhető lett volna számukra, mint például Heinz-Harald Frentzen. 
Niki Lauda, a Jaguár-istálló főnöke szerint a nem túl jó teszteredmények nem csak az autó, de a pilóták által nyújtott rossz teljesítménynek is betudhatók. Bár Salóról tudjuk, hogy jó autóval képes szép eredményekre, Alain McNish Forma-1-es képességei ismeretlenek.
A rossznyelvek szerint a csapatok csak azért adnak hangot nemtetszésüknek, mivel a Toyota kétszer anynyit is hajlandó fizetni a hotelszobákért, hogy közelebb lehessen a melbourne-i pályához. Ráadásul még ahhoz is megvan a pénze, hogy elcsábítsa a legjobb munkatársakat a többiektől. Az egyik eddigi legjobb szerzeménye talán Gustav Brunner, aki a Minarditól igazolt át a japán csapathoz. A csapat két pilótája a 24-es és 25-ös rajtszámokkal vág neki a szezonnak a március 3-ai szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon. (Forrás: Amber PR)