Vissza a tartalomjegyzékhez


Megtalálták Kolumbusz egyik hajóját

Panama partjainál rábukkantak egy kimondottan jó állapotban lévő vitorlásra, mely valószínűleg Kolumbusz Kristóf hajóhadához tartozott. A hajó a felfedező negyedik amerikai útján süllyedt el. A panamai Nemzeti Kultúrintézet igazgatója, Rafael Ruiloba szerint az 1503-ban elsüllyedt hajó azért maradt épségben, mert a homok és a korall teljesen beborította. 

A fegyverzet és a hajó külseje alapján valószínűleg a „Vizcaina” nevű vitorlást találták meg, Nombre de Dios városa közelében, Montevideotól hetven kilométerre. A régész azt állítja, hogy a fedélzeten talált ágyúk, mozsárágyúk, lövedékek és egyéb harci eszközök alapján pontosan azonosítani lehet, hogy a hajó a 16. század legelejéről származik, kevéssel ezután ugyanis már egészen más fegyvereket használtak. Kolumbusz partraszállását követően a vidék fontos kereskedelmi központtá vált, ahová gyakran érkeztek hajók, a világ számos részéről. Rafael Ruiloba szerint legalább húsz vitorlás található a tenger fenekén, melyek a 16. és a 19. század közötti időszakban süllyedtek el. A régész ezért igyekszik elérni, hogy ezt a tengerszakaszt védett területté nyilvánítsák. Mint ismeretes, Kolumbusz 1492-ben jutott el először Amerikába: a mai Kuba területén szállt partra. A spanyol uralkodó által finanszírozott útját egy három hajóból - Santa Maria, Pinta, Nina - álló flottával tette meg. Később még három alkalommal visszatért az amerikai földrészre. 
(Tagesanzeiger)