Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Hová lettek az erős családfők

A változások korát éljük, nemcsak a közélet, hanem a magánélet területén is. A hagyományos családon belüli szerepek átalakulnak, nem ritkán oly módon, hogy a „sokfunkciós” feleség mellett egy otthon különösen passzív, tévénéző férjet találunk, aki nehezen képes a családfői teendőket magára vállalni. Az alábbiakban Hajduska Mariann pszichiáter, mentálhigiénés szakember ad közelképet a jelenség hátteréről, a családok mai állapotáról.


„A férfi szerepmintája ma egyre többeknek nem elérhető” Fotó: Somorjai László

- Beszélhetünk-e korunk társadalmában ideális vagy uralkodó családmodellről? 
- Valójában nem, hiszen mára a hagyományos szerepekre épülő házasság stabilitása megkérdőjeleződött, új, általános minta pedig nincsen. Inkább sokfajta modell együttéléséről lehet beszélni, aminek következtében különféle, olykor egymással összeegyeztethetetlen elvárások nehezednek az emberekre. Különböző életformák léteznek, az egyének ma arra törekszenek, hogy megtalálják a személyiségüknek legmegfelelőbbet. 
- A sokféle minta között fellelhető-e közös vonás? 
- Általánosságban elmondható, hogy napjainkra különösen felértékelődött az intimitás, az elfogadó érzelmi környezet mint a család egyik fő funkciója. Ennek kialakulása leginkább a magukkal hozott mintától függ. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy pontosan ezzel az előtérbe került intimitással vannak a legnagyobb bajok. 
A különböző krízisek idején derül ez ki igazán, amikor a családnak olyan érzelmi támaszt kellene nyújtania az egyénnek, amely átsegíti őt a nehezebb időszakokon. 

Uralkodnak az indulatok

- És mennyire jelent támaszt a család?
- Sajnos kevéssé. Az emberek jelentős része nem képes a problémák normális megbeszélésére. Mondhatni régiónkbeli sajátosság, hogy könynyen eluralkodnak az indulatok. Ebből a szempontból közélet és magánélet között nincs nagy különbség: nehezen bírjuk a másságot elviselni, azt, ha valaki másképp vélekedik a dolgokról, mint mi. A másiknak való engedést sokan úgy élik meg, mintha az valamiféle önfeladás lenne. A konfliktusok megbeszélése nagyon rövid idő alatt veszekedésbe fullad, ami már nem megbeszélés. 
- Ennek ellenére úgy tetszik, a mai férfiak mintha gyámoltalanabbak lennének elődeiknél. 
- Vigyázat: a két nem egymás nélkül nem tud változni! Napjainkra a nőknek sokkal több szereplehetősége lett, mint a férfiaknak, ráadásul a nők jobban is képesek egyszerre több területen helytállni. A férfiak viszont sokkal jobban koncentrálnak egyetlen feladatra. Ha a nő minden területen jól teljesít, az komoly kihívást, sőt frusztrációt is jelenthet egy férfi számára, így a mindennapos együttélés során konfliktusok sorozata alakul ki. 
- Olykor a nő szó szerint kénytelen átvenni a vezető szerepet. Mennyiben hibás ebben a férfi?
- A párok életében az első kritikus pont a házasságkötés, a második az első gyerek születése. Számtalan feleség a házasság elején hajlamos akár női rokonainál látott minták alapján egy gondoskodó, anyai hozzáállással körülvenni a férfit. Aztán megszületik a baba, az anyai ösztön a megfelelő irányba terelődik, és sok apa úgy érzi, kiszorul a nő, a család életéből. Amikor hazaér, azt látja, hogy megy az esti nagyüzem, amelyben ő nem találja a helyét. Ezért lehorgonyoz a tévé előtt, vagy egyre később jár haza, így egész életük kormányzása átkerül a nő kezébe. 

Bizalom nélkül nincs együttműködés

- Hogyan lehet ezeket a csapdahelyzeteket elkerülni?
- Legfőképpen úgy, hogy a felek között egy folyamatos kommunikáció zajlik, amelynek során rendre meg tudnak egyezni életük dolgairól és napi időbeosztásukról. Ma az embereknek igen kevés idejük jut a családjukra, éppen ezért rendkívül fontossá vált a tudatos időbeosztás! Fontossági sorrendeket kell az életünkben kialakítani, és ehhez a családtagok jóval szorosabb együttműködésére van szükség, mint korábban. Ha az életünk csak a hétköznapi teendők monotóniájában zajlik, és nincs idő a meghittebb együttlétekre, beszélgetésekre, a család hamar elkezd gyengülni, szétesni. A nagyon kapitalista munkahelyek is a csapatmunkát részesítik előnyben. A családnak is ez a feltétele, az együttműködés. Ma nem erre készítik fel az embereket, sajnos az iskola is az éles versenyre, a kiszorítósdira nevel. 
- Az együttműködési készség azért mégiscsak otthonról jön, nem?
- Ez így van, csak nincsenek igazából helyes minták, ráadásul egyre több a csonka család, vagy állandóan változik az apa személye. A férfi szerepmintája ma egyre többeknek nem elérhető, pedig még egy kevésbé ideális apa is ezerszer többet ér a semminél.
- Ha sem a hozott minta, sem a partner nem segít, akkor mi marad? Az iskolázottság vagy a vallás mennyire képes összetartani a párokat? 
- Az intimitás, a bensőséges kapcsolatok kialakításának képessége rengeteg dologtól függ, de legkevésbé a felek képzettségétől. Ha pedig az érintettek rendre nem képesek megegyezésre jutni, akkor vegyék igénybe szakember segítségét. A vallási ideológia önmagában nem elég egy házasság összetartásához: a kényszerű együttmaradásból úgy, hogy nem rendeződnek megnyugtatóan a felek közti problémák, nem sok jó sül ki. Kiürül, képmutatóvá válik a kapcsolat, a gyermekek pedig nagyon erősen lázadni fognak. Úgy vélem, a különféle felekezetek lelkészeinek nem ártana kicsit képződnie a mentálhigiéné, a szakszerű családgondozás irányában. 


Interjú Béres Alexandra, 25 éves fitneszvilágbajnokkal.

- Ön szerint mi az ideális felállás egy mai pár életében? 
- A magam részéről monogám szemléletű vagyok, és hiszek az életfogytig tartó kapcsolatokban is. Úgy gondolom, mindehhez alapfeltétel a szeretet és az egymás iránti mély elkötelezettség. 
- Vajon megvalósítható-e a mai világban egy lényegében tradicionális felállás modernizált változata?
- Mindenképpen, mivel szerintem a párkapcsolatok sem képesek abszolút demokratikus alapon működni. Természetesen elengedhetetlen, hogy a felek folyamatosan véleményt cseréljenek, azonban kell egy vezető személyiség, akinek megelőlegezett bizalomra van szüksége a döntéseihez. Úgy gondolom, erre a férfiak az alkalmasabbak. A nőknek genetikusan fontos az, hogy valamilyen szinten vezessék őket, hogy támaszkodhassanak egy náluk erősebb félre. Ez nem véletlenül alakult így ki az évezredek során. Persze egy nőnek lehet saját élete, személyisége, karrierje, de mégis akkor van jó helyzetben, ha a férfi a domináns személyiség a kapcsolatukban: százalékban kifejezve legalább 55 százalék legyen a férfi része.
- A férfi inkább tud a nőnek biztonságot nyújtani, mint fordítva? 
- Igen, és éppen ezért egyik félnek sem lehet közömbös, hogy ad-e a nő a férfi véleményére, fel tud-e nézni a másikra azért, ami annak a fejében van? Tudja-e tisztelni, becsülni? Mert ha igen, akkor onnantól kezdve működik a kapcsolat. 
- Ön mivel magyarázza a mai férfiak családfői alkalmatlanságát?
- Huszonévesként csak a saját korosztályomról tudok nyilatkozni. Egyértelműen azt látom, a mai fiatal férfiak nagyon is átérzik a családalapítással járó öszszes felelősséget, és a maguk hiányosságaival is tisztában vannak, nemcsak egzisztenciális vonatkozásban. Talán ezért is van az, hogy nem könnyen szánják rá magukat a házasodásra. 


A feleség nem anyapótlék

Zöldi Pál felnőttképzési szakember évek óta önismereti foglalkozásokat tart férfiaknak. Álláspontja szerint a férfivá érésnek eleve nincsenek olyan határozott biológiai állomásai, mint a nők esetében, de mára a folyamat társadalmi mérföldkövei is eltűntek: a mai fiúk életének minden területéről hiányzik, vagy nem jól funkcionál az a felnőtt férfiközösség, amely a különböző életkorokban megerősíthetné őket identitásukban. Régen ugyanis a férfivá válásnak megvoltak a társadalmilag kialakult „rituáléi”, melyek mára eltűntek vagy kiüresedtek. Gondoljunk csak a sportban vagy a katonaságnál adódó megmérettetési lehetőségekre, de beavatásra emlékeztető folyamatot ír le például Fekete István Tüskevár című regénye is. Manapság viszont jórészt nők nevelik a gyerekeket.
Kérdésemre, hogy miért nem képes a mai férfiak jelentős része felvállalni a családfői szereppel járó terheket, az oktató azt válaszolja: egyrészt azért, mert a házasodók többsége kimondottan anyapótlékot keres, másrészt, mert olyan társadalmi közegben él, amelyben talán egész élete során sem lesz képes megszerezni a felnőtté váláshoz és a családvezetéshez szükséges érettséget. Példaként említi elvált ismerőse esetét: hiába intette a férfit, próbáljon meg a válás után először önállóan élni, a saját lábára állni, s csak ha ez működik, akkor költözzön össze bárkivel. Ne anyát keressen magának, hanem feleséget. Az illető sajnos egy hónapig sem bírta az önellátást. 
Manapság elsekélyesedett mindennemű közösségi élet, a családok bezárkóztak - magyarázza a szakember -, leszűkültek a baráti kapcsolatok, sőt a generációk közti viszony is meggyengült, a családok férfi tagjai se nagyon kommunikálnak már egymással. Így a férj jó esetben csak a túlterhelt feleségével tudja megbeszélni az őt foglalkoztató dolgokat - rosszabbik esetben még vele sem. Ezért állandóan ugyanabban a körben futnak a gondolatai, nem lát ki ebből a közegből, hiányérzete van, épkézláb minta nélkül. Sajnálatos módon nem marad más számára, csak a tévé vagy a kocsma. Zöldi Pál tapasztalatai szerint már az is jót tesz egyeseknek, ha időnként oldott férfitársaságban, normális körülmények között egy kiadósat tudnak beszélgetni, azaz kellő tapasztalatot szerezhetnek arról, más férfi hogyan gondolkodik, és miként oldja meg a nagyon is hasonló problémáit. Feleségek tanúsítják, hogy a férjük egy-egy ilyen eszmecsere után otthon is sokkal életképesebben viselkedik.