Vissza a tartalomjegyzékhez

Földvári Katalin
Soros valódi polgárságot akar

Most lehetőség van megjavítani a világot - véli a terrortámadás után kialakult válságról Soros György. A Soros Alapítvány által most indított, a magyarországi demokrácia minőségi javítását célzó új program ékes bizonyítéka annak, hogy Soros György továbbra is képes „aprópénzre” váltani a nézeteit. A most induló program keretében kétszázmillió forintot kapott az alapítvány a demokratikus szabadságjogok gyakorlását elősegítő pályázatokra.


Soros György. Elképedt a magyar közbeszéden Fotó: V. Sz.

Soros György csalódott, de nem hagyja annyiban. „Magyarországon demokrácia van” - mondta a sajtótájékoztatón. Véleménye szerint nem az intézményekkel, hanem az eszmékkel van probléma, ez az a terület, ami miatt továbbra is fontosnak érzi a nyitott társadalom fejlődésének segítését Magyarországon. „Kialakultak a demokratikus intézmények, alkotmányos jogállam működik, de a működésben zavarok vannak. Mintha az állampolgárok kevésbé lennének bevonva ezeknek a tevékenységébe, fejlődésébe. Ezért a korábbi programokkal párhuzamosan újakat indítunk a »Hogyan legyünk polgárok« főcím alatt, amelyekkel ezeknek a működési zavaroknak a feltárására, elhárítására szeretnénk ösztönözni” - magyarázta az új programok beindításának okait a sajtótájékoztatón Halmai Gábor, a Soros Alapítvány nemrégiben megválasztott elnöke. 
A pályázatokkal erősíteni kívánják a civil kurázsit, az aktív, felelős polgár szemléletét, aki komolyan veszi a politikát, és például elmegy szavazni. „Annyiban szeretnénk politizálni a programokon keresztül, hogy információkhoz jussanak az állampolgárok, és mindenki tisztában legyen választása következményeivel. A pártpolitika nem feladatunk” - fejtette ki Halmai. A „Hogyan legyünk polgárok” program hat címen hirdet pályázatot; a szavazással az „Élj a jogaiddal - menj el szavazni!” foglalkozik. Egy hasonló program 1998-ban Szlovákiában példamutatóan magas, 84 százalékos szavazati részvételt eredményezett. 
Az apolitikus légkör legerősebben a diákok között érezteti hatását, köreikben feltűnően hangosan hallatszanak az aktív szélsőjobboldal által artikulált nézetek. Ennek ellensúlyozására a „Szabadság hagyománya” címmel indít programot a Soros Alapítvány, „hiszen minden ellenkező híreszteléssel szemben a demokratikus eszméknek is van hagyománya Magyarországon” - fűzte hozzá az alapítvány elnöke. Támogatni kívánnak ezeken felül tényfeltáró műveket, amelyek már a korrekció lehetőségét is magukban hordozzák, és külön program foglalkozik a közszolgálati médiák „közszolgálatosításával”, mégpedig bőkezűen: száztízmillió áll rendelkezésre „tárgyszerű, nyílt, toleráns és kultúrált” műsorok készítői számára, és jutalmaznák a műsornak helyt adó médiát is. „Az alapítvány nem képes megváltoztatni a társadalmat, erre csak maga a társadalom képes, de az alapítvány támogatni tudja ebben a törekvésében” - foglalta össze Halmai Gábor a Soros Alapítvány által nyújtott „társadalomélénkítést” célzó programok lehetőségeit.
„Soros-ellenes kampányra azért nem számítottam” - mondta lapunknak Soros György
- Nem okoz Önnek csalódást, hogy míg külföldön állami szinten méltányolják a tevékenységét, addig Magyarországon nem is találkozik a kormány tagjaival?
- Jó a kapcsolatom a magyar kormánnyal, akkor is, ha nem találkozunk - talán éppen azért jó a kapcsolatunk, mert nem találkozunk. Valószínűleg lenne mód egyébként a találkozásra, ha kérném, de nekem nem is célom, hogy kormányzatokkal, államfőkkel találkozzam.
-  Hogyan érintik a személyét érő támadások?
- Nagyon lezüllött a magyar közbeszéd, és én személyesen fájlalom a növekvő antiszemitizmust. Az engem támadó megjegyzések jó ideig leperegtek rólam, de arra nem számítottam, hogy egy Soros-ellenes kampány alakul ki azután a sok-sok millió dollár után, amit a magyar társadalom kapott tőlem. Ez fáj nekem, nem az, hogy nem találkozom a kormánnyal, és az sem, hogy a demokratikus folyamatok nem olyan gyorsan mennek végbe, ahogy arról 1989-ben álmodtunk.
- Nem fokozza esetleg a csalódását az a tény, hogy a Sorost támadók között sokan a Soros támogatásával kerültek (támadási) pozícióba? 
- Az, hogy valaki tőlem kapott támogatást, nem kötelezi őt arra, hogy elfogadja az én életszemléletemet. Éppen azt szerettem volna elérni a támogatással, hogy módja legyen kialakítani a saját nézeteit. Ez persze nem jelenti azt, hogy elnyeri a tetszésemet.
- Vagyis elfogadja azt is, hogy esetleg szélsőjobboldali nézeteket alakít ki az Ön támogatásával?
- Szerintem azért sok szélsőjobboldali nem jött ki közülük: Orbán, Kövér, meg a többiek azért nem szélsőjobboldaliak, a demokrácia keretein belül működnek.
- Nehezményezte, hogy egy szélsőjobboldali rádióműsor mellé áll a miniszterelnök.
- Azt kifogásolom valóban, de nem azért, mert én fizettem a külföldi útját, ezt akkor is kifogásolnám, ha nem én fizettem volna, a kettőnek nincs köze egymáshoz.