Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota István
Vizsgálat után, döntés előtt
Interjú Keller László szocialista országgyűlési képviselővel


Keller László Fotó: Somorjai L. 

- Mi lehet az oka annak, hogy Orbán Viktor személyesen kérte tavaly év végén az Országimázs Központ kivizsgálását?
- Egyszerűen csak arról van szó, hogy a miniszterelnök úr érzékelte, hogy ezt vizsgálat nélkül nem lehet megúszni, hogy baj van, hogy célkeresztben van az egész Országimázs Központ. Úgy gondolta, hogy jobb elébe menni a dolgoknak, és rámutatni egy ÁSZ-vizsgálattal, hogy itt minden rendben van, vagy ha nincs rendben, akkor legalább azt lehessen mondani, hogy itt már megtörtént a vizsgálat. 
- Az ÁSZ-jelentés a konzekvenciákat is meghatározza?
- Az ÁSZ általában leírja, hogy ténylegesen mi történt, és utána megállapításokat és javaslatokat tesz. Na most a javaslatok sorában itt nincs semmiféle instrukció arra vonatkozóan, hogy mit kellene tenni az Országimázs Központtal, pedig ebben az ügyben nagyon sok szabálytalanság leírásra került, az ÁSZ azonban valamiért mégsem mondta ki, hogy XY-t föl kell jelenteni, vagy hogy a kormánynak ezt és ezt javasolja.
- Hogy nézett ki az Országimázs Központ és a Happy End Kft. együttműködése?
- Egy színházi hasonlattal élve: a Happy End Kft. megnyert egy olyan „pályázatot”, amely alapján neki lehetősége van egy színház közönségét megszervezni, vagyis hogy mindig legyen elég néző. Erre kap havonta mondjuk három millió plusz áfát. Na most ugyanerre a közbeszerzési eljárásra hivatkozva egyszer csak azt mondják, hogy nemcsak arra szerzett jogot, hogy a színházba járókat szervezze, hanem arra is, hogy a darabot rendezze és kivitelezze. A vele megkötött keretszerződés viszont csakis úgy lenne értelmezhető, hogy három éven keresztül szervezze a közönséget, arra viszont már nem, hogy három év leforgása alatt ötven előadásnak a produkcióját is ő szervezze és fizesse ki.
- A Happy End Kft.-vel kötött szerződés milyen körülmények között jött létre, és milyen időszakra vonatkozott pontosan?
- A tisztánlátás kedvéért: a Happy End Kft.-vel az Országimázs Központnak két szerződése van. Az egyiket 1999-ben kötötték közel 4 milliárd elköltéséről, a másikat idén 4,2 milliárd elköltéséről. Na most, a 2001-es legalább látszólag keretszerződés, az 1999-es viszont még látszólag sem nevezhető keretszerződésnek. Az ideinél már szerepel a közbeszerzési eljárásban a szerződés összege, tehát jogosan költené a 4,2 milliárd forintot, csak a közbeszerzési törvénynek egészen más passzusait sértik meg. Hogy megint színházi képpel éljek, a második szerződésnél már jogot kap arra, hogy produkciókat csináljon, azokat kifizesse, szervezze a közönséget, tehát mindenre jogot kap, csakhogy a törvény szerint meg kellett volna mondania tételesen, hogy milyen produkciókra is kéri a pénzt, és kikkel fogja megcsinálni. Na most, ez az, ami elmaradt, ezt nem mondta meg. És persze közben feltételül azt szabták az idei közbeszerzési pályázaton, hogy csak az rendezheti ezt a produkciót, aki az előző években már csinált hasonlót. Tehát körülbelül ez a konstrukció állt össze most Happy End- és Országimázs-ügyben. Ebből csak a 2000-es ügyeket hozta felszínre az ÁSZ-jelentés, a 2001-est nem.
- Ennek milyen politikai haszna van a Fidesz számára?
- Elterelik a figyelmet a jelen történéseiről. Persze kicsit nehéz ez a figyelemelterelés, mert közben törvénytelen ügyleteket, szabálytalan tranzakciókat kötöttek, és ebből kifolyólag a következtetéseket is le kell vonni. Tehát nyilvánvaló, hogy az országgyűlés nem szavazhat úgy, hogy a zárszámadást teljes mértékben jóváhagyja. Bár szerintem arra készülnek, hogy a 2000. évi zárszámadás jóváhagyatásával gyakorlatilag elrendezettnek kiáltják ki az Országimázs Központ ügyét.
- Ezt nem teljesen értem. 
- Akkor hadd idézzem fel az utazások ügyét. Ment a balhé az utazások körül: 1999-et megvizsgálták, 2000-et már nem, így aztán mindenki az 1999-ről beszél. Az Országimázs Központban mi történt? Vizsgálta a 2000-et a zárszámadás keretén belül az ÁSZ, 2001-ben pedig megkötöttek egy 4,2 milliárdos szerződést. Ehhez képest az 1999-es közbeszerzési eljáráson van most a figyelem, meg hogy mi történt 2000-ben, és gyakorlatilag az összes többi elsikkad. Az egész ügy politikai haszna tehát az, hogy amennyiben a zárszámadás végén az országgyűlés úgy dönt, hogy a kormány beszámolóját elfogadja, azzal gyakorlatilag szentesíti a 2001. évi törvénytelenségeket is, és a kormányt mentesíti mindenfajta felelősség alól. Hiszen egy ilyen szavazás után Orbán Viktor 2002 januárjában azt mondhatja, hogy nem is tudja, miről beszélünk, az országgyűlés döntött, elfogadta a 2000. évi zárszámadást, amelyet megelőzött az ÁSZ-vizsgálat, ez az ÁSZ-vizsgálat nem kezdeményezett büntetőeljárást, az országgyűlés ezt is tudomásul vette a zárszámadás keretén belül, és innentől kezdve ő nem is érti, hogy az ellenzék mit bohóckodik.
- Miközben egy teljes év, a 2001. kimarad.
- Persze, mert azt majd csak a választások után lesz idő vizsgálni. A Fidesz a 2000-es év lezárásával fogja elterelni a figyelmet teljes mértékben a Happy End Kft. idei tevékenységéről is. 
- És attól függetlenül, hogy az ÁSZ ilyen hiányosságokat tárt fel, a 2000. év zárszámadását az országgyűlés el fogja fogadni?
- Miért? Tavaly ugyanilyen hiányosságokat tárt föl az ÁSZ, ami miatt most Szabadi Béla előzetes letartóztatásban van. Ott ugyanúgy be volt írva, hogy 200 millió forinttal csökkentette az alaptőkét az egyik cég, de azt letéti számlára vitte, azt pedig onnan máshová tették. Akkor is az volt, hogy módosítót adtunk be, hogy kivizsgáltassuk a legfőbb ügyésszel, mi is történt… nem sorolom. Semmi módosító javaslatot nem fogadtak el, lezárták, elfogadták a zárszámadást, egy év múlva pedig, amikor az érdekük úgy kívánta, elvitték Szabadi Bélát. 
- A zárszámadás elfogadása egyszerű szótöbbséggel történik?
- Igen.