Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Diákhitel - tanulópénz

Augusztus 27-től bármely postán hozzá lehet jutni - 300 forint ellenében - ahhoz a formanyomtatványhoz, amin a diákhitelt igényelni lehet a Diákhitel Központtól (DK). A hitelkonstrukció életbe lépése előtt az utolsó pillanatban „bekódoltak” egy kamatcsökkentést is, és a DK átkerült a Postabank Rt. tulajdonába. A kormány váratlan döntése sokakat meglepett, sőt meg is döbbentett, mutatja ezt az is, hogy a Diákhitel Központ vezetősége, az eredeti rendszer londoni és magyar kidolgozói lemondtak. A változások nyomán ugyanis lehetőség nyílik az állandó állami beavatkozásra.


Diákhitel. Nehéz teherré válhat 

Minden bizonytalansági tényező mellett annyi bizonyos, hogy augusztus 27-től igényelhető a diákhitel. A kamat mértéke és a rendszer anyagi háttere azonban bizonytalanná vált a módosítások miatt. A hitel változó kamatozású lesz, de a Diákhitel Központ a félév kezdete előtt 30 nappal köteles nyilvánosságra hozni az aktuális kamatot. Az induló kamat 9,5 százalékos lesz, de semmi biztosíték nincsen arra, hogy a közeljövőben nem mozdul ki erről a rendkívül alacsony szintről, és nem közelíti meg a piaci kamatokat.
A rendelet szerint minden magyar állampolgár kaphat hitelt, aki akkreditált felsőfokú alapképzésben vesz részt, függetlenül attól, hogy nappali, esti vagy levelező tagozaton, illetve, hogy államilag finanszírozott, vagy költségtérítéses képzésben tanul. A korhatár 35 év. A hitel összege havonta 10 ezer, 15 ezer vagy 21 ezer forint lehet, s a kormány szándékai szerint leghamarabb 2003-tól emelkedne. A kölcsön tanulmányi félévenként öt-öt hónapra kapható, az összeget a Postabank havonta - először idén októberben - folyósítja, de külföldi ösztöndíj esetén fél évre is kérhető. 
A kormány döntése szerint a Postabank lesz a számlavezetője az egyetemisták többségének, akik olyan áron jutnak a szolgáltatáshoz, amivel nem lehet versenyezni - hiszen más bank nem kap állami támogatást. Ha csak az ügyfelek felét sikerül a diplomaosztó után megtartani, az majdhogynem kétmillió ügyfelet hozhat a Postabanknak - akik szinte kivétel nélkül a felső jövedelmi harmadba tartoznak majd (az előzetes felmérések szerint 200 ezer diák igényli a hitelt az első körben).
A diákhitel törlesztésének módja a majdani fizetés fix arányú „megadóztatása”, így egy átlagos diplomásnak a most bejelentett 10 ezer forintos juttatásból annyi a haszna, hogy adott esetben nem 18 évig, hanem 17 év 5 hónapig törleszti a részleteket; egy kevésbé szerencsés közalkalmazott pedig nem öt, hanem hat évvel a nyugdíj előtt fejezi be a törlesztést! Meggondolandó tehát a hitel felvétele, hiszen gyakorlatilag egész aktív korára eladósítja magát a diák, és ma még kérdéses, hogy a későbbi lakásvásárlási és egyéb hiteligénylésnél mennyiben rontja a több évtizedig elhúzott diákhitel a hitelképességet.