Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Kornélia, Berlin
Plakátvita Berlinben

A berlini ügyészség - az AP hírügynökség tudósítása szerint - megtagadta a nyomozást a nagy vihart kavart „holokauszttagadó” óriásplakát ügyében. A hirdetés július elején tűnt fel Berlin utcáin. Az idilli hangulatot árasztó képen egy magas alpesi hegy és egy tó látható, a táj nyugalmat, csöndet áraszt. Nem úgy a kísérőszöveg. Óriásbetűkkel a holokauszttagadók jól ismert mondata olvasható: „Holokauszt sohasem volt.” Alatta egészen apró szedéssel: „Még mindig sokan állítják ezt. Húsz év múlva talán még többen lesznek. Adakozzon Európa meggyilkolt zsidóinak emlékművére!” 


„Holokauszt sohasem volt. Még mindig sokan állítják ezt…” - áll a vitatott adománygyűjtő plakáton

A hegyvidéki tájat az idézett mondatokkal képeslapokon is osztogatták, és a napilapokban is megjelent. Július végén egy 15x30 méteres példányt helyeztek el Berlin egyik nagy turistaforgalmú pontján, a Brandenburgi kapu előtti Pariser Platz-on. 
A reklámkampány ötlete Lea Rosh-tól származik, aki mint az a szövegből kiderült, a Brandenburgi kapu és a Potsdamer Platz között épülő emlékműre kívánt adományokat gyűjteni. A figyelemfelhívó akciót augusztus végéig kívánták folytatni, a körülötte támadt hatalmas botrány miatt azonban már a hónap közepén el kellett távolítani a plakátokat. A mintegy ötszázezer képeslapot is begyűjtötték, az ingyenes újsághirdetéseket pedig leállították. 
A hirdetés egy csapásra megosztotta a város lakosságának véleményét. Az ellenzők mindenek előtt azt kifogásolták, hogy a második mondatot lényegesen kisebb betűkkel írták, így azt már nem minden járókelő olvassa el, közlekedési eszközökből, autóból pedig nem is látható. Ha viszont csak az első mondat olvasható, az kimeríti a közösség elleni izgatás vádját. A német büntető törvénykönyv 130.§ (3) bekezdése szerint: „Öt évig terjedő szabadságvesztésre vagy pénzbírságra büntethető az a személy, aki a nemzetiszocialisták uralma alatt elkövetett tetteket (…) nyilvánosan vagy közösségben oly módon helyesli, tagadja vagy ártalmatlan színben tünteti fel, hogy ezáltal megzavarja a közösségi rendet.” 
Klaus Geppert, a Freie Universität büntetőjogi professzora azonban hangsúlyozta, a bűntett csak abban az esetben állna fenn, ha az első mondat, a „Holokauszt sohasem volt”, önállóan állna a plakátokon. Ebben az esetben mindössze arról lehetne vitatkozni a professzor megítélése szerint, vajon mennyiben mutattak érzékenységet azok iránt, akik valóban átélték a holokausztot. (Egy egykori rab, aki az üldöztetések során több családtagját is elveszítette, közösség elleni izgatás vádjával jelentette föl a plakát készítőit. Éles szembenállásának adott hangot Janusz Kuroszczyk, a zsidó nemzeti alap elnöke is: „A náci uralom több millió áldozatát érte újabb pofon azzal, hogy Lea Rosh csak Paul Spiegel kérésére, és nem saját meggyőződéséből állítja le a plakátakciót.”) 
A közösség elleni izgatás vádja azonban Uwe Wesel jogász szerint sem áll fönn - mint mondja: „A butaság nem büntethető.” Walter Rothschild rabbi legalábbis egy kérdőjelet tett volna a vitatott mondat végére. A zsidók központi tanácsának alelnöke, Michael Friedmann „tűrhetetlennek” nyilvánította a plakátot, és azonnali eltávolítását követelte. „Nagyon veszélyes ily módon provokálni.” Félelme nem volt alaptalan. A képeslapot, „Holokauszt sohasem volt” mondattal valaki visszaküldte a hitközséghez azzal a kiegészítéssel: „Mi mindig is ezt mondtuk.” Az egyik neonáci - akit azóta már el is ítéltek - az óriásposzter előtt fényképeztette le magát kezében transzparenssel: „És a Wehrmacht sem követett el bűnt.” Manfred Roedert egy évi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, az általa megfogalmazott kijelentés a plakát első mondatát ugyanis a holokauszttagadók értelmezése szerint egészítette ki. 
Akadtak a plakátnak azonban támogatói is, például Berlin megbízott polgármestere, Klaus Wowereit (SPD) szerint, ha „egy plakáttal eredményt akar elérni valaki, provokálnia kell”. Lea Rosh elmondta, valóban provokálni akart, de nem intellektuális gőgből, hanem hogy elősegítse az emlékműre történő gyűjtőakciót, és az azzal való azonosulást. Azokat akarta megszólítani, akik még nem szánták el magukat, akik még hezitáltak.
Az akció semmiképp nem volt eredménytelen, már ilyen rövid időn belül is nagy összeg érkezett az alapítvány számlájára. A plakáton olvasható telefonszám feltárcsázásából (aki a megadott számot hívta, öt márkával növelte telefonköltségét) az utóbbi három héten negyvenezer márka, az adakozás egyéb formájában pedig több mint egymillió márka érkezett a pártoló egylet számlájára. Az ötvenmillió márkás költségekhez, melyet az állam magára vállalt, a társaság ötmillióval kíván hozzájárulni. Ezt az összeget elsősorban a föld alatti „információs központ” kialakítására fordítanák, ahol az ötmillió meggyilkolt zsidó áldozat nevét (melyeket a Yad Vashem bocsát rendelkezésükre) lehet majd megtalálni. A 2004-re elkészülő emlékhelyet Peter David Eisenmann amerikai építészmérnök tervei alapján építik. A 2700 betonsírkövet egy föld alatti „információs központtal” kötik össze. 
A plakát körüli vita egyik hozzászólója zseniálisnak találta az ötletet: „Hogyan lehetséges, hogy senki nem vette észre az idill látszatjellegét? Teljesen nyilvánvaló, hogy a képen az amerikai St. Helens vulkán, körülötte pedig a Spirit Lake látható. A hegy fölrobbanása mindent elpusztított maga körül. A huszadik század egyetlen természeti jelensége sem volna olyan találó jelkép a holokauszt kifejezésére, mint épp ez. Aki a holokausztot nem akarja tudomásul venni, az megmarad a látszatidill látványánál.”
Az eltávolítandó plakátok helyére újabbak kerülnek. Ezeken a következő felirat olvasható majd: „A jövőnek szüksége van az emlékezésre.” Kicsit szürke, de botrány nem lesz belőle.


Nehéz szülés

A berlini holokauszt-emlékmű építésének terve 1988-ban merült fel először. SPD-közeli polgári kezdeményezésére létrejött a „Perspektive Berlin”, melynek elnökévé Lea Rosh-t választották. Ebből a szervezetből lett aztán az „Európa Meggyilkolt Zsidóiért Emlékműpártoló Egylet”, mely tizenkét évig tartó vita után elérte célját: megépülhet a holokauszt áldozatainak emlékhelye. Az emlékmű építésére 1994-ben írták ki az első pályázatot. Az ötszáz beérkezett tervezet közül 1995 márciusában kettőt díjaztak. Az 1997 nyarán meghirdetett fordulón négyen jutottak a döntőbe. A Kohl-kormány szerette volna megkezdeni az emlékmű építtetését, Berlin akkori polgármestere, Eberhard Diepgen azonban fenntartásokkal volt a nyertes tervekkel kapcsolatban. Az újabb fordulatot az 1998-as kormányváltás hozta. A berlini szenátus átadta a Bundestagnak a döntés jogát. 1998-1999-ben Michael Naumann kulturális államminiszter és Peter Eisenmann közös elképzelésüket hozták nyilvánosságra: az Eisenmann-féle emlékmű mellé múzeumot, kutatási központot és könyvtárat terveztek. A verseny többi résztvevője ekkor tiltakozni kezdett, az elképzelés állítólag az ő modelljeik egyes elemeit is magán hordozza. 1999-ben a Bundestag végül az Eisenmann változatot egy „információs központtal” egészítette ki, s ez lett a végleges változat, mely Berlin központjában megvalósításra vár. 
A hosszú idő alatt rengeteg csatát kellett megvívnia a Lea Rosh vezette szervezetnek; olykor egészen hajmeresztő véleményekkel került szembe. Az emlékmű építésének ellenzői között akadtak, akik a helyet nem találták megfelelőnek, s jobb szerették volna a városon kívül, vagy legalábbis annak peremén tudni történelmi múltjuknak eme sötét foltját idéző áldozati helyet. Akadtak azonban olyanok is, akik az egész kérdést azzal utasították el, hogy Németország területén nem álltak kivégzőtáborok, az emlékhelyeket ezért Kelet-Európa adott országaiban kellene fölépíteni.
A folyamatos, olykor meddőnek látszó küzdelem, a meg nem értés, az állandó ellenkezések olykor talán türelmetlenné tették. Ezen nem is kell csodálkoznunk, ha meggondoljuk, hogy az építések megkezdését először 2000 januárjára, majd 2001 januárjára ígérték. Most, 2001 augusztusában még mindig a gyűjtési akciók folynak. Nem véletlen hát, ha mindezek után élesebben fogalmazta meg felhívását. A kampánnyal járó küzdelem során, mint elmondta, többen is támogatták, és sok új barátot szerzett.