Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára, Varga P. Miklós
Új birtokosok

Kálócfa - eddig csak néhány száz, esetleg ezer ember ismerhette ezt az eldugott zalai kis falut. De ez csak eddig volt így. Kálócfa bekerült a magyar történelem rendszerváltás utáni időszakának fontos eseményei közé. De nem azért, amiért első látásra gondolhatnánk, hogy itt üzent hadat a magyar kormányfő a zsebszerződők ellen. Nem, nem ezért. Hanem azért, mert az Orbán-kormány itt, ebben a 206 lélekszámot kitevő falucskában fordult a célegyenesbe, a négyévesre tervezett munkásságának abba a szakaszába, ahol kiterjeszti, s ebben - ideiglenesen - be is fejezi az egész pályás letámadás, avagy „több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás” című programját. 


Zsebszerződések: ki fölözi le a hasznot? Fotó: Reuters

A lapunknak nyilatkozó szakértők egybehangzóan állították, hogy a kálócfai hadüzenet igazából nem a zsebszerződéssel élők ellen szólt. Az agrárium idült problémájára való tekintettel erről még a legnagyobb jóindulattal sem mondható el, hogy tüneti kezelésnél több lenne. Ehelyett a történet sokkal inkább arról szól, hogy a nép szimpátiájának megnyerésével hogyan lehet a polgári középosztály vidéki megfelelőjét megalkotni.
„Ennek az osztrák vircsaftnak, ami itt folyik, véget kell vetni, minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy ezt ép bőrrel megússza. Az osztrákok menjenek haza…” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kiszemelt kocsiszínben megtartott kormányülést követően. A kálócfai körtepálinka és disznópörkölt után még ezt is hozzá tette: „A baj sokkal nagyobb annál, mint gondoltuk. Nem téved, aki azt állítja, hogy Nyugat-Dunántúlon a termőföld már egynegyed részben osztrák kézben van. Ez súlyos nemzeti érdeksérelem, amivel nem szabad tovább együtt élnünk” - hangsúlyozta.
Majd szerda reggel a Kossuth Rádió hallgatóihoz szólva így folytatta: „Nem lehet egy osztráknak, de más európai uniós polgárnak sem büntetlenül kijátszania a magyar törvényeket. Most békességgel, szépen szólunk, de ha ez nem megy, akkor a törvény szigorával szüntetjük meg, nyilvánítjuk semmisnek ezeket a szerződéseket.” 


Dávid Ibolya. Kiürítettné a zsebeket Fotó: Vörös Szilárd

A miniszterelnök éles megjegyzései nem maradtak hatástalanok: Az ellenzéki pártok, de a szakmai szervezetek jó része is elutasítóan reagált. Kovács László MSZP-s pártelnök azt mondta: érthetetlen, hogyan engedhet meg magának ilyen stílust egy miniszterelnök. Körülbelül úgy kommunikál, mint Buga Jakab a labancokkal. Az osztrák „befurakodók” elleni kirohanás nem maradt a magyar határokon belül. Az osztrák gazdák megdöbbenve hallgatták az ominózus mondatokat, és nehezményezik, hogy a kormány szinte a szerződések felrúgására ösztönzi a magyar gazdákat. 
Alain Bothorel, a budapesti EU-delegáció osztályvezetője azt nyilatkozta, hogy ez a helyzet megronthatja az osztrák-magyar viszonyt, és ez nem jó jelzést küld az Európai Bizottság felé, főként a státustörvény elfogadása után, amely kedvezőtlenül befolyásolhatja Magyarország szomszédsági kapcsolatait. 
A Der Standard osztrák lap így írt: „Orbán Viktor szemlátomást most fedezte fel a maga és a választási harca számára a zsebszerződések ügyét, amely eddig jobbára csak a szélsőjobboldaliakat zavarta”.

Célkeresztben az ügyvédek

A kormány ugyan hadat üzen, ám engedékeny is. Az üzenetet szinte az amnesztia lengi körül. Orbán azt ígéri „azok a gazdák, akik hajlandók felfedni a zsebszerződéseket, nem csak, hogy nem kapnak büntetést, de még jól is járnak. A földjüket, amit egyszer már eladtak, most eladhatják a Magyar Államnak igazi piaci áron - mondta az említett interjúban. - Jól fognak járni” - hangsúlyozta. 
A miniszterelnöki intés nem csak a „zsebeseknek” szól, hanem az ügyvédeknek is üzen. Orbán szomorúan látja, hogy az ügyvédtársadalom semmilyen lépést nem tett ez ügyben. Szerinte a szakmai közösségnek szigorúan fel kellene lépnie az egész szakmára szégyent hozókkal szemben. 
A megszólított ügyvédtársadalom értetlenül és sértetten áll az üzenettel szemben. Lapunknak nyilatkozó Écsi Béla, a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnöke az egész szakma nevében kikérte magának a vádakat. Mint mondta, az úgynevezett zsebszerződésekhez nincs szükség ügyvédhez, mivel azt két polgár köti meg. Bánáti János, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke értetlenül áll a miniszterelnök kijelentése előtt. Az Index internetes újságnak kifejtette, a felek többnyire szóban állapodnak meg, ügyvédi közreműködés nélkül, erre utal maga a zsebszerződés kifejezése is - magyarázta. Bánáti és Écsi is hangsúlyozta: egyetlen olyan esetről sem tudnak, amikor ügyvéd segédkezett volna, és bejelentés sem érkezett ezzel kapcsolatban, e nélkül pedig az ügyvédek esetleges szerepét még vizsgálni sem állt módjukban.
Károlyi Attila, a Zala Megyei Ügyvédi Kamara elnöke az egyik lapban kifejtette: „Furcsának tartom, hogy a kormány egy jogállamban azzal fenyegeti az állampolgárokat, hogy beavatkozik a polgári jogi ügyletekbe. Erkölcsi aggályaim vannak - mondta -, mert az állam azt várja el, hogy az eladó jelentse fel a vevőt. Mindezt elképesztőnek, és alkotmánysértőnek és a polgári jogviszonyba való durva beavatkozás kísérletének tartom.” 
„Nem hinném, hogy van olyan ügyvéd, aki rátenné az ilyen szerződésre a bélyegzőjét - mondta a Heteknek Écsi Béla -, hiszen ha lebukik, tíz évre kizárják a kamarából, és ez idő alatt nem dolgozhat ügyvédként. Ki kockáztatja ezt meg?” - tette fel a kérdést a riporternek. Écsi szerint inkább ingatlanügynökök közvetítéséről lehet szó. Ezek a súlyos vádak tehát egyszerűen nem igazak. Tavaly óta a haszonbérleti szerződéseket be kell jelenteni a Földhivatalnál, és ennek ellenére sem volt bejelentés - állította a kamarai elnök.
Écsi elmagyarázta, miből áll a zsebszerződés. „A felek először is egy haszonbérleti szerződést, majd a háttérben egy opciós szerződést kötnek. Ez azt jelenti, hogy a haszonbérlettel élő fél megvásárolhatja a földet akkor, ha később jogszabályok lehetővé teszik. Azt tudni kell, hogy a haszonbérleti szerződések érvényesek, az opciós szerződéseket azonban később sem lehet bejegyezni, azaz nem jutnak érvényre. Ezért én nem is értem ezt a problémát. Ebbe a polgári jog által szabályozott szerződési kapcsolatba csak jogszabály-módosítással lehetne beavatkozni, mert a jelenlegi jogszabályok erre nem adnak lehetőséget, ezek a szerződések ugyanis legálisaknak mondhatók. Ezért állítom én is más kollégákkal egyben azt - tette hozzá végül -, hogy a miniszterelnök bejelentése alkotmányellenes, és nem más, mint a polgári jogi jogviszonyokba való beavatkozás.”
Arra a kérdésünkre, hogy mit érthetett a miniszterelnök azon, hogy „Minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy ép bőrrel megússza” Écsi csak ennyit válaszolt: „Ez politikusi megfogalmazás, ehhez a jognak nincs semmi köze. Ha a kormány beígéri azt, hogy a magyar gazda nem kap büntetést, ha beismeri, és önként felmondja a zsebszerződését, akkor hogyan úszhatja csak meg éppen a másik fél? A szerződő felek esetében ugyanis nincs olyan, hogy az egyik jó, a másik rossz, ha támadom valamelyiket, mindkettőt támadom, ha védem, mindkettőt védem. 
Écsi jogászként nem tudta értelmezni a jogi egyetemet végzett miniszterelnök azon kijelentéseit sem, hogy nem kapnak büntetést a saját magukat feladó gazdák, vagy azt a mondatot, hogy lehet kétszer (egyszer egy osztráknak, egyszer meg az államnak) eladni ugyanazt a földet. „Ezeket a felvetéseket egyszerűen nem lehet jogilag kezelni, de nem akarom minősíteni a miniszterelnök urat” - mondta végül. 

Mi van a zsebben?

A zsebszerződők léte nem, de kriminalizálása új keletű. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint a „hadüzenet” nem orvosság a magyar agrárium betegségeire. Az alapprobléma a kárpótlásra vezethető vissza. A gyorsan földtulajdonosokká válók egy része vagy nem tudta, vagy nem akarta megművelni a földjét, ezért bérbe adta, vagy a törvényeket kijátszva külföldieknek - tudjuk, hogy nem jogszerűen -, de eladta a birtokát. Az üzlet tagadhatatlanul mindkét fél számára kedvező. Mellesleg számos osztrák gazda nemcsak itt termel, hanem itt értékesíti a termést, tehát itt dolgozik, és évek óta itt adózik. Alapvető probléma az is, hogy rendkívül elaprózott a föld, a gazdák „nadrágszíjakat” nem tudnak gazdaságosan sem megművelni, sem azokon kellő nyereséget kitermelni, ami pedig a jövőt építő beruházások kivitelezéséhez elengedhetetlenül fontos. 
A rendszerváltás tizenegy éve során sem sikerült megoldani a gazdák tőkeszegény állapotát. Elavult gépparkkal és technológiával, valamint a piac szabályozatlanságával küszködve évről évre újratermelődik a szegénység, a vagyontalanság. A körből nehéz kitörni, könnyebb lenne inkább kiszállni, de a tradíciókat és a szerény vidéki munkalehetőségeket ismerve azt mondhatjuk, mégsem könynyű ez a lépés. A magyar gazda előtt két lehetőség áll (jelenleg): vagy vállalja továbbra is a küszködést, vagy beáll a bérmunkások sorába. Innentől kezdve gyakorlatilag édes mindegy, hogy magyar vagy éppenséggel osztrák számára végez bérmunkát. 
A zsebszerződések virágzását az is előidézte, hogy rendkívül olcsó a magyar föld, felmérések szerint a föld ára az uniós csatlakozásig a jelenleginek akár 10-15-szeresére is felemelkedhet. A termőföld hazai kézben tartása ebből a szempontból mindenképpen indokolt, bízva abban, hogy a csatlakozást követő hét évben erőteljes áremelkedés indul el. A kormányzati beavatkozásnak tehát legfőképpen a gazdák anyagi körülményeinek jelentős javítását, az úgynevezett magyar agrártőke kialakulását kellene elősegítenie. 
Az agrárium rendezetlen állapotából fakadó kiskapukat jól mutatja az a negatív tapasztalat is, hogy a határ menti osztrák gazdák mennyire kihasználják a hazai hátrányokat: köztudott, hogy némelyek lelkiismeret nélkül felülnek a traktorukra, és a kishatár-átlépőn kiviszik a terményt, és a fillérekért itthon előállított árut Ausztriában értékesítik. (Bátorkodunk feltenni a kérdést, hogy a vámosok miért nem furcsállják ezeket az akciókat). Az éremnek ehhez az oldalához tartozik az is, hogy az anyagilag lényegesen jobban álló osztrák gazdák versenyhátrányba hozzák a magyar társaikat. 
Szemmel láthatóan minden eszközt megragad a kormány annak érdekében, hogy a külföldiek ne szerezhessenek földtulajdont az uniós csatlakozást követő hét éven belül, sőt a mostani érvénytelen szerződések tulajdonosai ez után se juthassanak érvényre. Az Igazságügyi Minisztérium hosszas előkészület után a héten nyilvánosságra hozta a megoldásként aposztrofált jogszabály-módosítási javaslatait. Dávid Ibolya a kormány segítő szándékát hangsúlyozta, amikor elmondta, hogy a fővárosban és vidéken is számos irodát, fórumot bocsátanak rendelkezésre, ahol névtelenséget megőrizve tanácsot kérhetnek az érintett polgárok. A jogi segítségnyújtás mellett anyagi támogatást is felajánl a kormány. Ha a parlament ősszel elfogadja a törvénycsomagot, akkor a dolog a következőképpen működne: a beismerésre és jobb belátásra jutott gazdák felmondják a zsebszerződést, vissza kell fizetniük azt az árat, amit kaptak a külfölditől (kamatokkal és értékemelkedéssel együtt). Ha ez anyagilag kivitelezhetetlen számukra, de a földjüket a Nemzeti Földalapnak adják el, akkor az állam által fizetett összegből (részben vagy egészben) ki tudják fizetni a külföldit. A miniszter asszony hangsúlyozta, hogy ennek az akciónak nincsen büntetőjogi következménye. Az igazságügyi tárca számos olyan jogszabálymódosítást készített elő, amelyek révén a tiltott adásvételi szerződéseket - akár ügyészségi eljárás keretében - utólag is érvénytelenítik. 

Klientúracsere Horthy módra

Elérkezett a Fidesz az antalli politikai örökség talán legfontosabb állomásához: a vidék birtokrendezéséhez, és az új földbirtokosi réteg kiválasztásához. Az a mű, amit Antall József elkezdett, az első kormányzási ciklus alatt nem tudott tökélyre jutni, mivel útjában álltak a kisgazdák. A „magyar restaurációnak” egyik sarkalatos pontja a vidék szocialista kötődésű gazdasági elitjének, a „zöld báróknak” a leváltása és új, megbízható gazdák kinevezése lehetőleg hűbéresi rendszerben. Antall miniszterelnöksége alatt ennek két nagy akadálya volt. Az egyik a kisgazda párt, a másik a téesz-vezető „zöld bárók” a kapcsolatrendszerükkel, szakmai tudásukkal és magán, illetve szövetkezeti tőkéjükkel. Az antalli logika szerint a téeszeket két oldalról támadták, egyrészt kárpótlás címén kihúzták a földet alóluk, másrészt átalakítási, nevesítési hercehurcával felbomlasztották a belső rendszereiket. Az osztozkodás során természetesen létrejött belső és külső ellentétek segítségével. A rendelkezésre álló négy év nem volt elegendő ahhoz, hogy a fenti eszközökkel a téeszeket tönkretegyék, a földet kiválasztott szereplők részére átadják, és az új gazdákat feltőkésítsék. 
Ezt kell most az Orbán kormánynak befejeznie. Itt kerül képbe a zsebszerződések felbontásának „kényszere”. A „megtérő” zsebszerződők abban az esetben kapnának „amnesztiát”, ha a Nemzeti Földalapnak adják el a földdarabjukat. A kormányfő meghirdette, hogy az uniós csatlakozásig versenyképes középbirtokos rendszert hoz létre, ezért 30 ezer családi gazdaság számára egyenként akár 80 millió forintot is ad az állam, hogy megerősödhessenek. Jövőre erre a célra összesen 20 milliárd forint áll rendelkezésre. Az államnak tehát földre van szüksége, amit majd kioszt. Az, hogy a jelenlegi egymillió, földművelésből élő gazda közül melyik lesz ez a 30 ezer, ma senki sem tudja, minthogy azt sem, milyen alapelvek szerint történik majd a kiválasztás. A kérdés azért nem mellékes, mert az adófizetők pénzén feltőkésített farmok nemcsak az uniós csatlakozásra lehetnek versenyképesek, hanem igen nagy (szerteágazó) befolyást érhetnek el vidéken. Mivel sok helyütt e gazdaságok az egyedüli munkaadók, vagy szolgáltatást igénylők, így egy, legfeljebb két ciklus alatt a falu önkormányzatának is tagjai lesznek. Gazdasági és helyi politikai súlyuk alapján pedig nagy százalékban meghatározhatják a vidéki lakosság több milliós szavazatának irányát. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy amit a kormány kitűzött maga elé, az nem kizárólag a mezőgazdaságról szól. A kálócfai akció elsődleges célja a vidék gazdasági elitjének kinevelése, akik megbízható és stabil jobboldali pártpreferenciával rendelkeznek. 
Ez a történet nem ismeretlen azok számára, akik járatosak a 20. századi történelemben. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós nevéhez fűződik ugyanis a vitézi rend kiépítése. Ez tulajdonképpen egyfajta kisbirtokosi réteg mesterséges kialakítása volt, amelynek során az I. világháborút megjárt katonák (vitézek) 25 hold földet kaptak gyakorlatilag ajándékba az államtól. Így az egykori kormányzó biztos támogatói bázisra tett szert akkor, amikor életbe vágóan fontos volt ez számára a pozíciója megerősítéséhez. Ez a struktúra a szocializmus évtizedeiben átalakult: a tanácselnök-téeszelnök-párttitkár hármasa biztosította a rendet és a vidéki bázist az uralkodó hatalom számára. A rendszerváltás után polgármesterek és az úgynevezett „zöld bárók” (a privatizációban részt vevő egykori téesz-elnökök) töltötték be ezt a szerepet. Antall József eltökélten igyekezett valamiképpen szétzilálni ez utóbbi, szocialista érzelmű társaságot, de hasztalan. A Fidesz-MPP e tekintetben (is) az antalli célokat igyekszik megvalósítani. Az Orbán-kormány megválasztásakor ismételten beleütközött az Antall-kormányt is gátló kisgazdapárt kormányzati jelenlétébe. Idő kellett ezen akadály leküzdéséhez, de sikerült. Ehhez persze hozzájárult, hogy a kisgazdapárti köntösben szereplő urak és hölgyek jó része sem a mezőgazdasághoz, sem a közép és hosszú távú politizáláshoz nem értett. Ezt a Fidesz alaposan kihasználta. Másként fogalmazva az FKgP „sikeresen” eljátszotta a neki szánt szerepet: a kormánytól ugyanis gyakorlatilag mindent megkapott ahhoz, hogy rendbe tegye az agráriumot és a vidéket, mégsem tudta megtenni. (Nem véletlenül, az örökölt problémák súlyossága és összetettsége miatt). A Fidesz pedig egyik percről a másikra előállt a vidéket megmentő csomagterveivel. 
Innentől kezdve szabad az út az antalli örökség utolsó, legfontosabb pontjának megvalósításához. Ismételten megjelenhet a falusi birtokosok és helyi, falusi vallási vezetők által irányított és ellenőrzött vidék, amely szavazataival konzerválja a magyar jobboldal uralmát. 
A megvalósítás képlete egyszerűnek tűnik. A megmaradt szövetkezetek külső és nyugdíjas üzletrész-tulajdonosait a mintegy 110 milliárdnyi állami keretből kifizetik, majd a szövetkezeti törvény módosításával az állam mint szövetkezeti tag részt vesz a szövetkezetek vezetésében. A részvételt a helyi, megbízható képviselőjére fogja bízni (gazdakör, falugazdász, stb.), tehát akár egy politikailag szelektált helyi grémium kezébe kerülhet, hogy ki juthat földhöz. 
A zsebszerződés csinnadrattája tehát csak egy aprócska epizód, amely ugyanakkor érzelmi támogatást szerez a kormánynak, hiszen: ki ne szeretné a magyar anyaföldet?