Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Véget kell vetni a poszterkorszaknak

Látott már valaki negyven négyzetméteres óriásfestményt? Ha igen, akkor bizonyára járt Győrött tavaly nyáron, ugyanis ott került sor első ízben kilenc vállalkozó kedvű festőművész, más néven a Korszakváltó Csoport nagyszabású utcai kiállítására. A neves hazai alkotók (Szük Norbert, Szurcsik József, Malasits Zsolt, Kelemen Ferenc, Gaál József, Csáki Róbert, Ef. Zámbó István, Bazán Vladimír és Merczel Péter) ugyanis a korszakváltás témájára gigantikus, vízhatlan képeket készítettek, melyeket több száz kiló festék segítségével vittek fel az óriásponyvákra. Állva, szobafestő pemzlivel festették a képeket a lefektetett ponyvákra, s közben föl-le szaladgáltak egy négyméteres létrán, hogy néha lássák az összképet is. Az óriáskompozíciókat azután városszerte a házfalakon állították ki. A társaság így a világ legnagyobb szabadtéri kiállítását rendezte meg, amellyel bekerült a Guinness rekordok közé is.


Kelemen Ferenc a vízkeresztséget ábrázoló idei alkotásával Fotó: Rendes Ákos 

A Korszakváltó Csoport alapítói és ötletgazdái, Szük Norbert festőművész és Malasits Zsolt festőművész-galériatulajdonos azzal a szándékkal hozták létre a rendezvényt, hogy a kortárs képzőművészetet kivigyék a néptelen kiállítótermek falai közül, s így az alkotásokat minél többen lássák és élvezzék. Ezt úgy tudják elérni, hogy az óriási műveket a legfontosabb helyekre és épületekre helyezik el, ezért az emberek beleütköznek a műalkotásokba. Törekvésüket siker koronázta, mert a nagy érdeklődésre való tekintettel ezentúl minden évben, így idén nyáron is megrendezik a nagyszabású tárlatot Győr főterén, a június 22-én kezdődő Győri Nyár részeként, s nem utolsó sorban a szponzoroknak köszönhetően: a győri Graboplan Kft. például ismét több száz négyzetméter ponyvával járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez. A grandiózus tárlat képeit viszik mindenfelé, így meghívták őket Szegedre és Sárospatakra is, hogy a városok nyári programját gazdagítsák, a tavalyi kiállítás anyaga pedig Budapesten, a Pepsi Szigeten lesz látható.
A művészcsoport egyik tagja, a harmincéves Kelemen Ferenc tavaly egy olyan óriásképpel keltett feltűnést, amelyen egy megszállott bróker figurája látható, kezében pénz, mint a kor szimbóluma, körülötte tűzvörös koloritok, a pokol lángjai. Amint azt Kelemen Ferenc lapunknak elmondta, számára a mai kor legfőbb jellegzetességét a pénz mindenható uralma jelenti az emberek élete és személyisége fölött, s ezt fejezi ki érzékletes formában a festménye is. A Korszakváltó Csoport idei témája „a víz, az élet forrása” lett, s Kelemen ezt arra használta ki, hogy a tavalyi kép gondolati folytatásaként egy örömteli eseményt ábrázoljon: a kereszténység alapmotívumát, a vízkeresztséget, a hívő ember víz általi újjászületésének katartikus pillanatát. A téma jellegének megfelelően megváltoztak a színek is: az idei képen világoskék, narancs, rózsaszín és világoszöld színek a dominánsak. (Elmondása szerint a művészeti vezető felkiáltott, amikor a képét meglátta: „végre valaki, aki nem halakat festett!”) 
A festőművész többek között azt is megemlítette: a csoport szervezői szigorú önkorlátozást vártak el az alkotóktól, ami azt jelentette, hogy semmilyen pornográf vagy egyéb, kifejezetten megbotránkoztató alkotás nem kerülhetett ki az utcákra. Hiszen nemcsak a mindent elborító médiaszennyel, az óriásplakátokkal, napjaink kommersz vizuális kultúrájával szembeni tiltakozásról van ez esetben szó, hanem arról is, hogy meg kell győzni az embereket: olyan kortárs művészek is alkotnak szép számmal, akik maradandó értékeket próbálnak meg képviselni. Akiknek a műveit ki lehet tenni nemcsak a házak, hanem a szobák falára is. A festészet története a 19. század óta sokak szemében nem volt más, mint botrányok története, a polgárpukkasztás históriája. Egyes „művészek” az alkotás mámorától elragadtatva társadalmon kívüli, magasabbrendű lényként határozták meg magukat, s ilyenformán önmagukra nézve nem tartották érvényesnek a társadalmi normákat. Ennek is köszönhető, ha a festészet elidegenedetté és öncélúvá vált, s elriasztotta magától a nagyközönséget. A polgárok elfordultak a kortárs művektől, s legfeljebb a klasszikusok reprodukcióit vagy a giccses tömegtermékeket vásárolják mind a mai napig. A cél tehát a hétköznapi ember visszahódítása, a modern festészettel szembeni fenntartásainak és előítéleteinek eloszlatása, a kézzel festett kortárs művek megszerettetése a szélesebb közönséggel. Szépművészetet képviselve minőségi munkát kell kitenni a falakra. Kelemen Ferenc saját eddigi pályafutása alatt szerzett tapasztalatai szerint amíg mindenekelőtt a szakmabeliek elvárásainak akart megfelelni, addig hiába alkotott elismerésre méltót, eladni nem bírta a festményeit. Mióta felvállalta, hogy egy képnek egyszerre kell örömteli, üdítő és gyönyörködtető hatásúnak lennie, azóta megél a festészetből. Ugyanis a giccses tömegárukon és a szűk szakmai elitnek szánt, rendkívül elvont műalkotásokon kívül mindig is születtek olyan érzékeny munkák is, melyeknek magas szakmai színvonalon közvetített mondanivalói öröktől fogva foglalkoztatják az embereket. A Korszakváltó Csoport munkáját a művész kiváló példának tartja arra, hogy mennyire gyümölcsöző eredménye lehet annak, ha a szellemi és az anyagi tőke birtokosai egy jó ügy érdekében összefognak. Szük Norbert alapítótag egy kérdésünkre válaszolva megerősítette: általában az emberek többségét a színvilág, a figurális ábrázolás fogja meg, a befolyásosabb embereket pedig, akik hathatósan támogatni tudják ügyüket, a nagy művésznevek. Mert a név hitel. Amit a Korszakváltó Csoport tesz, az abszolút tiltakozás a reklám ellen, mivel nem üzletből csinálnak művészetet, hanem a színtiszta képzőművészetnek teremtenek üzletet, jövőt.