Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Az utolsó esély

E hét szerdára virradóra Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke is elfogadta a Tenet-dokumentumot, amelynek célja, hogy helyreállítsa a felek között a biztonsági együttműködést, véget vessen az erőszakos cselekményeknek és helyreállítsa az elmúlt szeptember előtti állapotot. A palesztin vezető elvi egyetértését adta a terv megvalósításához, ám több pont vonatkozásában fenntartásait hangoztatta. 

Arafat többek között nem ért egyet azzal a javaslattal, amely ütközőzóna kialakítását tervezi a palesztin autonómia területe és Izrael között. A tűzszüneti felhívást csak a kizárólagosan saját fennhatósága alatt álló területekre hirdette ki, és nem hajlandó csak azokat a palesztin terroristákat letartóztatni, akik a tűzszüneti felhívás után követnek el terrorcselekményeket. Szerettek volna továbbá a tervhez csatolni egy menetrendet is, amely időrendben kötelezte volna Izraelt, hogy oldja fel az autonómia területét érintő korlátozásokat, és vonja viszsza az izraeli csapatokat az Intifáda kiújulása előtti 2000. szeptember 28-i helyzetbe.
A Tenet-dokumentumot mindkét fél szóban fogadta el, így aláírásra nem került sor. A puding próbája az evés - jelentették ki izraeli részről. Gideon Saar, a kormány titkára azt mondta: „Ha Arafat megállítja a terrorizmust és elejét veszi az Izrael-ellenes uszításnak, akkor a program előrehaladhat, ha nem, minden marad a régiben.”
Ariel Saron izraeli kormányfő már május 22-én egyoldalú tűzszünetet hirdetett, és ezt annak ellenére is megtartotta, hogy a Hamasz iszlám terrorszervezet egy öngyilkos merénylője a Tel Avivi delfinárium előtt megölt 21 izraeli fiatalt. Amerikai és nyugati nyomásra ekkor Jasszer Arafat is kijelentette, „mindent megtesz, hogy az erőszakos cselekményeknek véget vessenek”, és hét hónap után először határozottan elítélte a súlyos áldozatokkal járó merényletet.
Ezután érkezett a térségbe William Burns külügyminiszter-helyettes és Tenet CIA-főnök, hogy olyan tűzszünetet érjen el a felek között, amely lehetővé teszi az amerikai szenátor, George Mitchell vezette bizottság ajánlásainak elfogadását.
Ugyanakkor a Tenet-dokumentum palesztin elfogadását követően sem szűntek meg a harci cselekmények. Palesztin terroristák két esetben sebesítettek meg izraelieket, és Gush Katif, valamint Morag gázai zsidó településeket szerda este ágyútűz alá vették. Marwan Barghouti, a Fatah főtitkára, a Tanzim milícia katonai parancsnoka szerint az intifáda a tűzszünet ellenére folytatódni fog, azt magára nézve nem tartja kötelezőnek a Hamasz sem. Legalábbis ez derül ki szóvivőjük, Rantisi közleményéből.
Mindezzel szemben Izrael szerda éjszakától megkezdte a Tenet-terv végrehajtását. Felszámolta a mozgáskorlátozást Júdeában és Szamáriában, enyhítette a városok blokádját, és beengedte az árukat a Palesztin Hatóság területére. Lépések történtek a biztonsági együttműködés felújítására is. Ha a tűzszünet folytatódni fog, Izrael tovább enyhíti a korlátozásokat, és megkezdi csapatai visszavonását a korábbi állásokba. Az Egyesült Államok pedig ígéretet tett, hogy videókonferencia-rendszert szállít, amely segítséget nyújt, hogy az izraeli és a palesztin parancsnokok állandó kapcsolatot tarthassanak fenn.
Ariel Saron világossá tette Colin Powell amerikai külügyminiszter számára, hogy amennyiben a palesztin erőszak nem ér véget, Izrael nem folytatja tovább a Tenet-terv végrehajtását, és nem teljesíti a Mitchell-bizottság ajánlásait sem. Az Egyesült Államok a tűzszünet megvalósítását egy négyfázisos folyamat első szakaszának tekinti, amelyet egy átmeneti időszak követ a tűzszünet megtartásával, és bizalomerősítő intézkedések megtételével, azzal a záradékkal, hogy a zsidó települések fejlesztését befagyasztják. A hétvége sorsdöntő fontosságú lehet a tűzszünet ügyében. Izraelnek fel kell oldania a területek zárlatát, és enyhítenie kell a gazdasági korlátozáson, míg a palesztinoknak elvileg meg kellene kezdeniük a Hamasz és az Iszlám Dzsihád terroristáinak letartóztatását.
Colin Powell addig nem látogat a térségbe, ameddig nem mutatkoznak világos jelei annak, hogy a tűzszünet betartása állandósul, és a felek végre nem hajtják a Tenet-tervet. Ezt Brüsszelben, Simon Peresz izraeli külügyminiszterrel való találkozóján jelentette ki.
A tűzszüneti megállapodást egyik fél sem írta alá, sőt Arafat kísérőlevelet adott át Tenetnek, amelyben kifogást emelt a tervezett ütközőzóna ügyében, és a Hamasz, valamint az Iszlám Dzsihád terroristái letartóztatásának kérdésében. Arafat kijelentette, hogy ez utóbbiak az „intifáda hősei”, akiknek letartóztatása nem szolgálná a tűzszünet betartását, csak a háborús feszültséget növelné, hiszen az csak olajat öntene a tűzre. Ő csak azokat hajlandó letartóztatni, akik a jövőben sértik meg a tűzszünetet, és a Palesztin Hatóság területén terrorcselekményeket terveznek.