Vissza a tartalomjegyzékhez


Egyetlen kés sem hatolt a szívemig

- mondja Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke


„Nem tudják, hogy megtörhetetlen vagyok” Fotó: Somorjai L.

- Az Ön és családja elleni támadások kereszttüzében nem bánta-e meg, hogy feleségét is beemelte a közéletbe? Hogyan éli át, hogyan éli meg ezeket a támadásokat?
- Mi hosszú ideig külön pályán haladtunk, én hegedűművésznek indultam, végül is ügyvéd lettem, a feleségem operett primadonna lett. Ő Pécsett élt, én Budapesten. Most már negyvenkét éve házasok vagyunk, mindkettőnknek ez volt az első és egyetlen, egész életünket kitöltő szerelmi házassága. Ez a kapcsolat a mai napig is a legnagyobb erőforrásom és segítségem. 
- Szerelmesek egymásba még ma is?
- Azt kell hogy mondjam Önnek, olyan mérhetetlen szeretetet és féltő gondoskodást kapok a feleségemtől a privát életben és a közvetlen munkámban a mai napig is, amit a legtöbb első éves házasok is megirigyelnének. Nem bántam meg, persze mindig lesznek olyan politikai ellenfeleim, akik feleségem politikai ténykedését gyalázzák és kifogásolják. 
- Az „Isten, haza, család”, jelszó és az ezt szimbolizáló rekvizitumok a gyűléseiken, tehát a kenyér, a Biblia, a kereszt a kisgazda design része, vagy valódi tartalmat hordoz, legalábbis az Ön számára?
- Nézze, az én nagyapám papi szolgálatot teljesített Beregszikláson, tizennégy gyereket tudott felnevelni úgy, hogy mindegyikből lett valaki. Azt én természetes dolognak tartom, hogy a kisgazdapárt elnökének igazi istenhittel rendelkező, istenfélő embernek kell lennie. Már csak ebből adódóan is nagyon sok gyalázkodó, romboló terv, vagy iromány mögött a Sátán munkálkodását látom, mint ahogy a qumráni közösségtől egészen napjainkig látható, ahogy a sötétség fiai küzdenek, harcolnak a világosság fiai ellen. Ha már itt tartunk, pár évvel ezelőtt a legmagasabb szintű papság vezetői közül megkérdezték tőlem, miért nem lépek fel határozottan a Hit Gyülekezete ellen.
- És mit válaszolt?
- Azt mondtam nekik: „Nézzék kérem, annak, hogyha valaki nem a hagyományos történelmi egyházakban találja meg a lelki, szellemi erőforrást, a hitet, vigaszt, annak valami oka van. Inkább a maguk egyházainak kellene modernizálódni, felfrissülni, hogy vonzók legyenek az emberek számára. Csak így lesz lehetőségük az elpártolt híveket visszaszerezni.” 
Ha valaki a mai világban igazán hisz, és azt meggyőződéssel vállalja, az ritka dolog. Ha ki mer állni mellette, az még ritkább, és ha ellenszél és támadások kereszttüzében is bátran vállalja a meggyőződését, az a legritkább. Ezt a Hit Gyülekezeténél így tapasztaltam, és ez számomra nagyon szimpatikus. Természetesen én a történelmi egyházakat a nemzettel való összeforrásuk miatt a magyar kereszténység letéteményeseinek tartom, azonban minden léleknek szüksége van az üdvözülésre, és ilyen módon az istenhitet máshol keresőkkel sokkal türelmesebbnek kellene lenniük. A kérdésében az imént említette a kenyeret. A kenyér a mai napig is az élettel azonos a számomra. Ha én egyedül vagyok otthon, és megszelek egy kenyeret, azt előtte megkeresztelem. 


„Tudod, Jóska, én szerettem a húst…” Fotó: MTI

- Nem csak pártgyűlésen teszi ezt…, a show kedvéért?
- Nem, ezt a legkomolyabban mondom Önnek. A tüneményes hat és fél éves kis unokám vegetáriánus, beleborzongok, hogy lehet a finom húsok nélkül élni, de hát ez a szülők elhatározása, nevelése. Négyéves lehetett, amikor egyszer nálunk paprikás csirke volt ebédre, és a legnagyobb megdöbbenésemre azt mondja nekem a kicsi, tudod, Jóska - mert Jóskának hív engem - én szerettem a húst, de papika meg mamika megkértek, hogy ne egyek, és én már nem is eszek húst. De ha látná, ahogy a pici kezét a salátája vagy sajtos rizse fölé áldólag fölemeli, maga is könnyekig hatódna. Elmondom, mikor nemrég a Vas megyei Széchényben összecsuklottam, mint a harmonika, súlyos állapotban mentővel Budapestre hoztak. Azonnal bemondta a rádió, és a kicsi az óvodában ezt meghallotta. Kérte az óvó nénit, hadd fejezze be az ebédet. Kérdezte tőle az óvó néni, miért? Erre azt mondta, most hallottam, mi történt a Jóskával - mármint velem -, és szeretnék érte most azonnal imádkozni. Hát kérem, ennyit az „Isten, haza, család”-ról.
- Hogyan dolgozta föl azt, hogy akikből Ön minisztert, államtitkárt, képviselőt csinált, azok közül sokan elárulták, cserbenhagyták vagy pamfletet írtak Ön ellen?
- Én igazából egy magányos típus vagyok. 
- Ezt úgy érti, hogy magányos farkas?
- Talán úgy, és talán ennek is köszönhetem a fennmaradásomat, állandó talpon maradásomat a politikában. 
- De hát egy magányos vadat könnyebb kilőni, mint aki a falkában van, nem?
- Igen ám, csakhogy én a legbensőbb gondolataimat, eszméimet, a leglényegemet magányos voltom következtében nem is igen osztottam meg mással. Magamban tartottam a legfontosabb teendőimről, céljaimról vallott gondolataimat. Tehát a lényegemet tekintve nem tudtak elárulni. Mellesleg én az elárultatás útját egyszer már végigjártam, 1992-93-ban, az úgynevezett „pancser puccs” idején. Akkor is, akikkel jót tettem, kést szúrtak a hátamba, de se akkor, se mostanában egyetlen kés sem hatolt a szívemig, csak a hátamat kaparászták. Higgye el, és nem csak utólag mondom, azok az emberek, akik akkor vagy most kést szúrtak a hátamba, nagy csalódást nem okoztak, fel voltam rá készülve, túl nagy véleménynyel nem voltam róluk, viselkedésük igazából nem rázott meg. 
- Molnár Robi viselkedése, vagy árulása sem?
- Az ő árulása érzelmileg valóban mélyebben érintett. Én őt mint tizenhét éves, nagyon tehetséges parasztgyereket fedeztem fel. Aztán később már lelkiismereti kérdést csináltam abból, hogy Robiból valóban legyen valaki, hiszen egy kis faluból kitörni ma elképesztően nehéz. A minap hallottam megbízható forrásból, hogy lelki válságba került, és teljesen összeomlott, de nemcsak emberileg, hanem mindenféle szempontból. Lehetséges, mivel ő alapvetően nem egy áruló típus. Borzasztóan sajnálom őt, és sejtem is, hogy árulásának mi volt a valódi mozgatórugója, de miután ez rá nézve kedvezőtlen információ lenne, nem mondok inkább semmit. 
- Ön sikeres emberként, sikeres ügyvédként lépett a politika színpadára. Ha tízéves politikusi karrierjének mérlegét megvonná, mekkora árat fizetett a sikerért, a népszerűségért, a hatalom gyakorlásáért?
- Ön abszolút nem ismer engem, ha ilyen kérdést tesz fel. 
- Miért mondja ezt?
- Mert én eredetileg azért mentem a nemzetközi jogi tanszékre, hogy politikus lehessek. Óriási karriert futhattam volna be, ha már fiatalon beléptem volna a kommunista pártba. Minden ajtó kinyílt előttem, csak éppen én nem tudtam a belső ajtómat kinyitni. Én egy olyan görög katolikus családból származom, ahol a nemzeti gondolatok különösen erős hangsúlyt kaptak. Édesanyám elleni árulásnak tekintettem volna, ha belépek a pártba. Noha édesanyám, aki imádott engem - én is őt - nyilvánvalóan megbocsátott volna, de számomra ez a lelki kényszer áttörhetetlen volt. Később láttam és tapasztaltam, hogy egy bizonyos fajta politikai karrier befutásához nem kell más, mint hogy belesüllyedjek a jellemtelenség mocsarába. Akkor elgondolkoztam azon, hogy milyen értéke lenne annak, tehát milyen árat kellene fizetnem, ha így jutnék pozícióba. Én akkor azt kértem a Jóistentől, adjon nekem egy lehetőséget, hogy hitem és a tehetségem szerint érjek el komoly eredményt anélkül, hogy a gerincemet meg kellene hajlítanom. Az Ő különleges kegyelmének fogom fel, hogy nekem ezt a lehetőséget megadta. Magamban néha kicsit ironikusan gondolok arra, hogy vajon nem teljesítette-e túl a kérésemet. 
- Ennyi nem kellett volna?
- Talán a megpróbáltatásból nem kellett volna ennyi. Hát ez az ára. Tudja, azon elképesztő módon megdöbbentem, hogy a gyermekem ellen is megtették, amit megtettek, holott ő annak a Fidesz-generációnak a tagja, amely most hatalmon van. Már régóta gesztust teszek gesztus után, hogy ez a polgári kormány fennmaradjon, ugyanakkor ez a polgári kormány mást se tesz - ezt én pontosan látom és érzékelem akkor is, ha nem mindig beszélek róla -, mint próbál olyan képtelen, kreált helyzeteket teremteni, olyan kelepcéket állítani nekem, olyan Fidesz-média sajtóvadászatot indítani ellenem, ha kell hamis vádakkal, ahol is én politikailag, erkölcsileg, de akár fizikailag is megsemmisülök. Beleértve azt is, hogyha rajtam nem találnak fogást, akkor az ártatlan gyermekemen, családtagjaimon próbálják ugyanezt. Az elmúlt tíz évben ez okozta a legnagyobb traumát. Olyannyira, hogy a jövőt illetően ezt egy figyelmeztető jelnek fogom fel. És úgy látom, hogy az egész politikai értékítéletemet újra kell gondolnom ennek fényében. 
- Most is derűs, mosolyog, és egy erős ember benyomását kelti. Ezek után sincs Önben félelem?
- Egyrészt nem vagyok félős ember, másrészt van valami, amivel nem számolnak a Fideszben az ellenem létrejött, lejárató csoportok és az engem láb alól eltenni igyekvők. Ez pedig az, hogy úgy érzem és úgy tapasztalom, hogy a Jóisten védelme van körülöttem. Csak érdekességként mondom, többfajta hamis váddal kapcsolatos tényállást akartak körülöttem és családom körül kreálni. Ön nem is tudhatja milyen ügyekben, hiszen nem kerültek napvilágra. Amit a közvélemény tudhat, az csak a jéghegy csúcsa. Az Antall-kormány időszakában több mint száz pert indítottak ellenem. Gyakorlatilag mindegyiket kivédtem. Ma is mérhetetlenül sok eljárás folyik ellenem, ezeket is mind ki fogom védeni. Hatalmas segítség ebben a több évtizedes, sikeres ügyvédi múltam is. De felkészültem más, sok különböző lehetséges irányból várható támadásokra is. Az, hogy milyen szörnyűségek történnek és történhetnek még a jövőben, azt most Szabadi Béla mentelmi jogának felfüggesztése kapcsán is látom. Hiszen a célszemély itt is én vagyok. De itt sem tudnak velem mit kezdeni, mert sem a kisgazdapártban, sem a Fradiban, sem a minisztériumban nem foglalkoztam gazdasági ügyekkel, mivel nem vagyok közgazdász. Ezt a jogkört másokra hagytam. Egy szó mint száz, teljes meggyőződéssel állítom magának, ha nem bíznék a Jóistenben, akkor engem már a Sátán seregei aljas és ocsmány módon lesöpörtek volna a föld színéről. Mellesleg meggyőződésem, hogy az embernek úgy kell élnie, hogy bármikor készen legyen a halálra. 
- Miért, Ön készen áll a halálra?
- Én mindig készen vagyok. Ez ad derűt, állandó jókedvet nekem és optimizmust. Emiatt aztán, még ma is olyan bizalommal tekintek a jövőre, hogy bennem például a nyugdíjnak még csak a gondolata sem merült fel, még távlatilag sem. Pedig november 16-án leszek hatvankilenc éves. 
- Mi volt az a pillanat vagy politikai szituáció, mikor rájött arra, hogy az Ön és pártja elleni szalámizás, bedarálás mögött nem az MSZP, hanem a Fidesz áll? 
- Nem csinálok titkot belőle, a Fidesz valódi arcát, valóságos magatartását a családtagjaim elleni sajtó vadászhadjárat kapcsán ismertem meg. Ez a szégyenteljes támadássorozat a Fidesz-sajtóorgánumok segítségével történt és történik. Még pontosabban, ma a közszolgálati rádió vagy televízió olyan brutális és tisztességtelen magatartást tanúsít velünk szemben, ami a kommunizmus utolsó éveiben is elképzelhetetlen lett volna.
- Mondja Elnök úr, mindennek ellenére miért védi még ma is a koalíciót, miért nem száll ki belőle?
- Nézze, én elsősorban magyar vagyok, és csak azután kisgazda, és számomra meghatározó fontosságú az országom érdeke. Az ország számára a legfontosabb a politikai stabilitás fenntartása, az, hogy a kormányzati ciklusok négy évig tartsanak. Az országom érdeke az is, hogy a kommunizmust és posztkommunizmust végleg fel lehessen váltani a többpárti demokráciával. Hogy aztán ez a parlamenti demokrácia nem olyan, amelyet én megálmodtam az állampárt idején, az egy másik kérdés. Semmiképp nem szabad a többpárti parlamenti demokráciát lejáratni azért, mert most egy olyan kormányzat került éppen hatalomra - na jó, igaza van, az én segítségemmel -, amelyik a polgári demokrácia alapvető játékszabályait sem tartja be. 
- Ha most lennénk 98-ban, mit csinálna másképpen?
- Ugyanazt lennék kénytelen tenni ma is, hiszen az FKgP-t a párt elnökeként nemzetközileg el kellett fogadtatnom. Mikor én 82 esélyes képviselőjelöltünket visszaléptettem, tudtam, hogy ezzel az FKgP-t is gyengítem, de erősítettem a konzervatív, keresztény népnemzeti vonalat. És úgy gondolom, amikor a köztársaságielnök-jelölés kapcsán lelkesedéssel jelöltek a Kisgazda Országos Nagygyűlés tagjai szinte kivétel nélkül köztársasági elnöknek, és én azt visszautasítottam, akkor is egy nagy gesztust tettem a koalíció fenntartása érdekében. Sőt, a kétéves költségvetés elfogadása előtt tájékoztattam a miniszterelnök urat, hogy én természetesen tudatában vagyok annak, hogy utána hátba fognak minket döfni. Ezt természetesen mindenki tudta, nem csak én. Sokan felhívták rá a figyelmemet, de ettől függetlenül is tudtam. De mit tehettem volna? Azt mondhattam volna, hogy nem szavazzuk meg a kétéves költségvetést, akkor viszont beütött volna a krach. De én minden körülmények között a legfontosabbnak a négyéves kormányzati ciklus fenntarthatóságát tartottam.
- Még ma is azt tartja a legfontosabbnak?
- Igen, még ma is. Úgyhogy én semmilyen körülmények között a koalíciót fel nem mondom. A koalíció gyakorlatilag már csak a koalíció látszata, de nem mondom fel, mert ez a külső tényezőket illetően még mindig a stabilitás jeleként fogható fel. Legalábbis kifelé azt mutatja, de természetesen a következő választásokat illetően ma már kénytelen vagyok felhívni a választópolgáraim figyelmét arra, hogy a koalíciós partnerünk sajnos mást mond, és mást tesz.
- Hogyan képzeli el saját politikai jövőjét és pártja jövőjét? Mit vár 2002-től?
- A politikai mozgástér most jóval kisebb, mint korábban volt, hiszen a kétpólusú politikai rendszer kialakítására törekvők aljas módszerekkel, a megszerzett vagyon politikai hatalommá való átfordításával igyekeznek mindenkit maguk alá gyűrni. Úgy gondolom, hogyha nem tudnánk ezen erőkkel szemben egy olyan pozícióba kerülni, hogy mi lehessünk a mérleg nyelve, akkor a demokráciától még távolabb kerülnénk, mint voltunk akár a Kádár időszakban is. Ilyen módon az én személyes sorsom és politikai jövőm egymásba fonódnak. Ami pedig a személyem elleni jövőbeli machinációkat illeti, pontosan tudom, hogy felállították már azokat a stábokat, akik számítógépekkel azon dolgoznak, hogy különböző forgatókönyveket készítsenek arra, hogyan lehetne engem eltávolítani a kisgazdapárt éléről, vagy miként, milyen módon lehetne lemondásra kényszeríteni. Üzenem nekik, semmilyen módon. Ha netán mégis megtörténne, az csak a likvidálásom árán sikerülne, és erre az esetre már az utódlásomról is gondoskodtam. Ha viszont nem ilyen körülmények között likvidálnának, hanem a legközelebbi elnökválasztó országos nagyválasztmányunkon kell megmérettetnem magam más vetélytársaimmal szemben, ezt természetesen elfogadom, sőt az egyetlen járható és demokratikus útnak tartom. Persze akik minket támadnak, nem tudják, hogy mi nemcsak egy történelmi párt, de egy nagy család is vagyunk, és ennek a családnak a fejéül engem fogadnak el ma is szerte az országban. Így el sem tudják képzelni, hogy ez a párt nélkülem működőképes legyen. Ezért én úgy gondolom, hogy az FKgP és az én sorsom, az FKgP és az én jövőm elválaszthatatlanul öszszeforrt.