Az egyenlőtlenségek mélyen be vannak ágyazódva a társadalomba - vetette fel Kósáné Kovács Magda a Miért nem lehet ma Magyarországon esélytörvényt alkotni? címet viselő konferencián, amelyre a Friedrich Neumann Alapítvány szervezésében került sor. Az esélyegyenlőséget elvben biztosító törvény érvényesítéséhez azonban a gyakorlatban mind személyes, mind társadalmi oldalról kifejeződő jó szándékra lenne szükség - derült ki a konferencia előadóinak hozzászólásaiból.
A Magyar Köztársaság Alkotmányának 70/A §-a kimondja: a törvény szigorúan bünteti az állampolgárok hátrányos megkülönböztetését faj, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerint. A konferencia szinte mindegyik hozzászólója egyetértett abban, hogy a felsorolásból hiányzik az életkor szerinti megkülönböztetés elítélése, valamint az is kiderült a hozzászólásokból, hogy a gyakorlat általában nem követi a törvényt, és a törvény által ígért büntetés sem foganatosítható. Mivel a bíróság előtt panasszal élő alperes nem hivatkozhat az alkotmányra, szükséges egy jogszabály, amely áthidalja a jogi űrt az alkotmány és a konkrét eset között, amelyre a sértett fél hivatkozhat a bíróságon. A helyzet rendezésére mind az MSZP, mind az SZDSZ benyújtott egy-egy antidisz-kriminációs törvényjavaslatot: a szocialisták részéről Kósáné Kovács Magda és Szili Katalin, a szabaddemokraták részéről Kóródi Mária és Hack Péter voltak a javaslat előkészítői. Hasonló törvény egyébként az európai országokban már létezik, sőt Romániában is előkészületben van. A két javaslat bizonyos pontokon eltér, de megegyezik egy független bizottság, az Egyenlő Bánásmód Bizottság felállításának szükségességében. „Nemzetközi szinten az általános szabályozás felé észlelhető elmozdulás” - mondta el Kardos Gábor, az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének docense. A parlamenti bizottság mégsem szavazta meg a törvényjavaslatot, amit a kormány részéről jelenlévő Szemkeő Judit azzal indokolt, hogy csupán a munka világára korlátozódnak a javaslatok. Az MSZP és az SZDSZ javaslatainak előkészítői ezt cáfolták, álláspontjuk szerint a javaslatokat egyszerűen nem olvasták végig.
Az esélyegyenlőségi törvény parlamenti vitáját követő előadások középpontjában elsősorban a nők helyzete állt. Kósáné Kovács Magda felszólalásában hozzátette: emellett a vallási alapon történő megkülönböztetés az, ami Magyarországon egyre elterjedtebb. A címben feltett kérdésre a politikus asszony válasza egyébként a következő: lehetne Magyarországon esélytörvényt alkotni. A konferencia több oldalról közelítette meg a nők esélyeinek javítását a társadalom különféle területein. Az első részben a törvényjavaslatok oldaláról, a másodikban a munkajog terén, a harmadikban a médiában betöltött szerepük alapján, az utolsóban pedig a törvény lehetőségeinek oldaláról.
A mindenki számára jól követhető média világa rendkívül alkalmasnak bizonyult a nők társadalomban betöltött szerepének demonstrálására. „A mai magyar média nem nőnek való, de férfinak sem, egyáltalán embernek nem való” - jellemezte a média belviszonyait Réz András filmesztéta, aki szerint a nők azért jól tennék, ha összeszednék magukat, hogy a helyzetüket előremozdítsák. „A közszolgálatban dolgozók munkáját a mindenkori parlamenti felállás határozza meg, de a kereskedelmi tévében dolgozni szintén méltóságvesztéssel jár. Ott ugyanis a nézőszámot szolgálják, ami markánsan különbözik a néző szolgálatától” - magyarázta a filmesztéta. Felszólalását Szegvári Katalin és Albert Györgyi előadásai követték. Mindketten egyetértettek abban, hogy a nők belekényszerültek egy sematikus szerepbe, amelyet a „fantáziátlan német modell” mintájára alakított ki a magyar média. A nyugati mintától eltérően a nők valamiféle hostess szerepet töltenek be férfi kollégáik mellett, tekintet nélkül a képzettségükre. A demonstrálásként bemutatott részletek különböző tévécsatornák műsoraiból voltak hivatottak alátámasztani Albert Györgyi rendkívül gyakorlatiasan megközelített álláspontját, miszerint nők nem vehetnek részt fajsúlyos, konfrontatív műsorokban. „Valamiért valakiknek előnyösebb a buta nő megközelítés, ami egyértelműen tetten érhető a műsorpolitikában. És a nők ezt eltűrik” - zárta szavait a riporternő.
Szegvári Katalin a reklámokat elemezte hasonló szempontból, és arra a megállapításra jutott, hogy „harminc felett a nők már nem számítanak célcsoportnak” - jóllehet az életkorral kapcsolatos diszkrimináció nem csak a nőket érinti. „Öregedő társadalomban élünk, mégis egyre fiatalabb korban írják le az embert” - hangzott az öszszegzés.