Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Magyar név a Károly-díjon

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt héten Aachenben az egykori frank császárról elnevezett Károly-díjjal tüntették ki Konrád György írót. Az eseményről nagy terjedelemben számoltak be a vezető német napilapok. Összeállításunk a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Süddeutsche Zeitung, a Berliner Tagespost és a Tagesspiegel cikkei alapján készült.


Konrád György. A kontinens írói nevében Fotó: Reuters

Az 1950-ben alapított Nemzetközi Károly-díj kezdettől fogva szorosan kapcsolódott az európai egyesítés gondolatához. A díjat olyan személyiségek és intézmények kapták, akik joggal nevezhetők az európai integráció kulcsszereplőinek: köztük Robert Schuman, Jean Monnet, Konrad Adenauer és Jacques Delors. Szinte minden fontos nyugat-európai politikus megkapta már a Károly-díjat, melynek 50. évfordulóján, 2000-ben az igazgatóság Bill Clinton amerikai elnököt tüntette ki.
1990-ben a német lapok szerint csak egy ember jöhetett szóba a díj odaítélésénél: az akkori magyar külügyminiszter, aki példamutató módon maga kezdeményezte és indította el a vasfüggöny elvágását, ami nagy lépés volt az európai egyesülés felé. Az 1950-ben alapított Károly-díj éppen ilyen tetteket hivatott jutalmazni. Most, tizenegy évvel később Horn Gyula jelenlétében ismét egy magyar kapta a díjat: Konrád György író, szociológus. 
A Nemzetközi Károly-díj átadása néha igencsak fejtörést okoz a szervezőknek. Aachen főpolgármestere ugyan 1950 óta ugyanolyan aranyozott érmet akaszt a díjazottak nyakába, izgalmak azonban a mai napig is akadnak. 1988-ban például, amikor az akkori francia elnök, Francois Mitterrand volt soron, csak néhány nappal az ünnepélyes esemény előtt tűnt fel, hogy a kereken 4000 márka értékű, Károly-pecséttel ellátott érmén egy „t”-betűvel kevesebb van a kelleténél. Éjszakai műszakban is dolgozni kellett ahhoz, hogy elkészüljön az új érme. 
Tavaly Bill Clinton magas szintű biztonsági övezetté változtatta a várost. A bonyolult személyvédelem miatt még az a terv is meghiúsult, hogy a díjátadást szokott helyén, a városháza koronázási termében bonyolítsák le. Elég sok idegeskedés ez mindössze egy érem és 5000 márka miatt. De a Károly-díj valódi értékét nem az anyagi értéke adja - a világon az egyik leghíresebb politikai kitüntetésként tartják számon. 
Néha még a kitüntetettek személye is probléma forrása lehet: mi a teendő például a meglehetősen nagy növésű Beatrix királynővel, aki ráadásul arról híres, hogy nagyon kedveli a terebélyes kalapokat? Kérjék meg, hogy vegye le az elegáns fejfedőjét, és kicsit hajoljon előre? Az érmét már ötvenegy éve készítő Zaun ékszerész elegánsabb megoldással állt elő: zárral látta el a szalagot, így a főpolgármester megfelelő méltósággal tudta a királynő nyakába akasztani az érmét, akárcsak egy ékszert. 
Sajnos néha a kitüntetettek is kiesnek a szerepükből: Tony Blair brit miniszterelnök például 1999-ben köszönettel fogadta a tapsot, majd levette az érmet, és letette a földre a széke mellé, amit Aachenben sértődötten vettek tudomásul. 
Az idei választott megkímélte az aachenieket a hasonló kellemetlenségektől. Elődeitől emellett az is megkülönböztette, hogy a díjátadás előestéjén zavartalanul sétálgathatott a város utcáin, általában nem ismerték fel. Így van ez, amikor a kitüntetett nem populista személyiség, hanem elismert európai értelmiségi.
Roman Herzog, a korábbi német szövetségi elnök - aki egyébként maga is elnyerte már a díjat - ünnepi beszédében bátor döntésnek minősítette a zsűri idei választását. Eddig ugyanis csupán néhány író kapta meg a kitüntetést, akik - mint például Vaclav Havel cseh elnök - inkább politikusok voltak. Konrád a díj történetében az első entellektüel, bár igaz, hogy ő is politikai gondolkodó. Herzog a szellem és a kultúra embereként dicsérte Konrádot, akinek a művei a kelet-európai országokban a kommunista diktatúra hosszú évei alatt számtalan embert bátorítottak arra, hogy „merjen emelt fővel járni”. 
Konrád György élettörténete sok szempontból tükrözi a 20. századi európai eseményeket: 1933. április 2-án született Berettyóújfalun, egy zsidó vasáru-kereskedő fiaként. Családja nagy része a holokauszt áldozatául esett, ő maga egy svájci védelem alatt álló budapesti vöröskeresztes házban vészelte át a háborút. Konrád irodalmat, szociológiát és pszichológiát tanult, 1969-ben jelent meg első regénye, A látogató. Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című 1978-as tanulmánya, melyben a reálszocializmus szellemi kényszergazdaságát kritizálta, letartóztatást és tízéves publikációs tilalmat vont maga után. Az intellektuális réteg szerepének vizsgálata továbbra is meghatározó volt esszéiben, köztük az Antipolitikában (1986), és regényeiben, mint például A Városalapító (1977), melyben a budapesti Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben szerzett tapasztalatait írja le. A magyarországi demokratikus ellenzék alapító tagjaként Konrád kifejtette elképzeléseit a háború után fennmaradt két blokk közötti szakadék áthidalásáról, a Jaltában feledésbe merült Kelet-Európából, amely - az eddig inkább az atlanti térség felé orientálódó EU számára - a küszöbön álló keleti bővítés miatt új, kényes jelentőséggel bír.
Konrád György alkotásaiban egyaránt jelen van az író, az esszéista és a politikus, és mint ilyen, 1991-ben megalapítja a Demokratikus Charta polgárjogi mozgalmat. 1990-ben az európai hírű írót a Nemzetközi PEN Club elnökévé választják (1993-ig), 1991 októberében megkapja a német könyvkereskedők Béke-díját. További fontos regényei a Kerti mulatság, valamint a Hagyaték (1998) - melyeket Roman Herzog díjátadó ünnepi beszédében az emberi jogok megsértésének bármely formája elleni árnyalt tiltakozásnak nevez. 
Konrád feleségével, Lakner Judittal Budapesten él, de mióta 1997-ben a Berlini Művészeti Akadémia elnökévé választották, a berlini szellemi életnek is szerves résztvevője. 
Konrádot, aki az elmúlt évben többször véleményt nyilvánított politikai és kulturális kérdésekben, és nem tett lakatot a szájára a tekintetben sem, hogy ellenzi a jugoszláviai NATO-bevetést és a berlini holokauszt-emlékmű Eisenman által készített terveit, a német sajtó kitűnő választásnak tartja, mivel „már régen esedékes volt a Károly-díj körének kitágítása Európa politikai egyesítésétől a kulturális egység felé”. Aachen főpolgármestere, Jürgen Linden üdvözlő beszédében szintén határozottan síkra szállt az elhanyagolt európai kultúrpolitika megerősítéséért. Maga Konrád, aki az „államfő társaságában kicsit furcsán érezte magát”, Közép-Európáról vallott nézetei megerősítését látja a kitüntetésben.
Köszönőbeszédében Konrád utalt rá, hogy „az európai nemzet kialakulása a második évezred végén nem kisebb jelentőségű fordulat, mint amilyen a keresztény Európa kialakulása volt az első évezred végén”. Szerinte ennek a folyamatnak most nagymértékben ki kell terjednie kelet felé. Európa „egy kialakulóban lévő mű, úgymond maga teremti önmagát, és e teremtés mozgatórugója az egységesülési és elkülönülési törekvések dialektikája”. 
A díjat „a kontinens íróinak önhatalmú képviselőjeként” veszi át - jelentette ki, hiszen Európa már egységes volt, jóval a politikai szintű intézményesedés előtt. „Mi tartja öszsze Európát? Leginkább a kultúra, és benne a művészetek. A tőke és a tudomány a jövő felé mosolyog, és amerre csak tud, szertefolyik. Az embernek a múltjához, lakóhelyéhez való kötődése a művészetet hívja segítségül.” Konrád azonban óva intett a politikai intézmények lebecsülésétől, mert biztonságot adnak. Bár ő - fejtette ki - inkább az irodalom „harmadik tekintetével” szimpatizál, amely „a győzelemre elszántak áldozatául eső vesztesekre összpontosít”. Ebben az összefüggésben utalt arra, hogy véleménye szerint Európa bizonyos mértékben felelős a balkáni háborúért, mert meggondolatlanul hamar ismerte el az újonnan alakult államokat.
A kitüntetett ezután beszédében ismételten kifejezte kritikáját a NATO Jugoszláviával folytatott háborújával szemben: „Intő lecke, hogy demokratikusan felhatalmazott államvezetők egész kerekasztalának is módjában áll tévedni, kivált, ha tévedésük kockázatát nemhogy ők maguk nem, de jóformán még saját katonáik sem viselik, csak kívülálló személyek ezrei, akiknek esetleges halála az illetékes szóvivők szerint csupán sajnálatos, mellékes kárnak tekintendő.” Majd így folytatta: „Az együtt élő etnikumok konfliktusát karddal ezúttal sem sikerült megoldani. Érdemes megjegyezni, hogy két évvel ezelőtt Tony Blair a NATO légi bevetésének „békeoffenzívájáért” ugyanott vehette át a Károly-díjat, ahol most Konrád György. 
Mindezek ellenére Konrád optimista, és abból indul ki, hogy „előbb vagy utóbb valamennyi európai állam az Európai Unió valamilyen szinten társult tagja lesz, aminek jóvoltából megjelenik egy újszerű, többszintű nemzet, melyen belül az egyének szűkebb és tágabb hovatartozásai egymással egyeztethető valóságok lesznek”. A legfontosabb szolgálat, amellyel az írók ezt a közeledést elősegíthetik, és amit embertársaikért egyáltalán tehetnek az, hogy önálló nézeteik vannak, melyeket az olvasók „nem tudnak kiverni a fejükből” - mondta a díjazott író.