Vissza a tartalomjegyzékhez


Pulitzer-díjas Elian sztorija

A New York-i Columbia Egyetem Pulitzer-bizottságának javaslata nyomán hétfőn hirdették ki (a Magyarországról elszármazott) Joseph Pulitzer amerikai zsurnaliszta emlékét őrző díj - a szakma legrangosabb kitüntetése - idei nyerteseit az újságírás és egyes rokon műfajok kategóriáiban. 

A szalagcímes hír műfajában a Miami Herald című lap gárdája kapta a Pulitzer-díjat (képünkön), azért a kiegyensúlyozott beszámolóért, amely arról szólt, miképpen rohanták meg tavaly húsvétkor az amerikai kommandósok azt a floridai házat, ahol a rokonok tartották a kis Eliánt. (E rokonok nem akarták visszaadni a kisfiút az őt követelő kubai apjának, de a washingtoni igazságügyi tárca erővel szerzett érvényt a gyermek visszajuttatása melletti hivatalos álláspontnak.) A címlapfotó műfajában szintén e kommandós akció, a gyermek hatósági elragadása szolgált Pulitzer-díjra érdemesített témának: a kitüntetést Alan Diaz, az AP hírügynökség fotósa nyerte, aki jelen volt a rajtaütésnél, és jó érzékkel örökítette meg annak döntő pillanatát.
A köz szolgálatának jegyében mutatott újságírói teljesítmény kategóriájában a The Oregonian című portlandi lap kapta idén a Pulitzer-díjat, az amerikai bevándorlási hivatal tevékenységében mutatkozó visszásságok feltárásáért. 
A leleplező-oknyomozó riportok alkotói közül a bizottság a Los Angeles Times újságírójának, David Willmannek ítélte a pálmát, a receptre felírható gyógyszerek közé sorolt veszélyes készítményekről szóló írásáért. (MTI)