Vissza a tartalomjegyzékhez


Edzőt buktatott a Fradi

Az Üllői úton elszenvedett 5-0-s vereség következtében Csongrádi Ferencet Várhidi Péter váltja a Videoton labdarúgócsapatának kispadján. A korábbi újpesti edző - akinek munkáját Herédi Attila és Tőkés László segíti majd - 2002. június 30-ig szóló szerződést kötött a székesfehérvári klubbal. 

Csongrádi menesztésére azután került sor, hogy a Videoton a bajnokságban egymás után négyszer vereséget szenvedett, és a 9. helyre esett vissza. 
„Elismerem, hogy az utóbbi időben gyengébben szerepeltünk, de ennek számos összetevője van. Sok volt a sérültünk, ezért nem tudtam azt a csapatot szerepeltetni, amelyik korábban eredményes volt - mondta Csongrádi. - Az is tény, hogy több esetben rendkívül balszerencsés körülmények között szenvedtünk vereséget, s ezekben játékvezetői tévedések is közrejátszottak. A jó kezdés után a vezetők kicsit magasra tették a mércét, úgy látták, hogy kitűnőek vagyunk. Szerintem a rám bízott feladat jelentős részeit megoldottam. Feltétlenül hozzá kell még tennem: több esetben felvetődött, hogy felállok. A vezetőkkel együtt végül úgy ítéltük meg, hogy most már mindenképpen váltani kell. Bízom abban, hogy a csapat megáll a lejtőn.”
Csütörtökön Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a jövő szerdai budapesti, Finnország elleni barátságos mérkőzésre. A névsor nem sokban különbözik a litvánokkal döntetlent hozó csapattól; az edző továbbra is előnyben részesíti a külföldön játszókat a hazaiakkal szemben. Kapusok: Király Gábor (Hertha BSC), Babos Gábor (NAC Breda). Védők: Korsós György (Sturm Graz), Hrutka János (FTC), Sebők Vilmos (FC Energie Cottbus), Mátyus János (FC Energie Cottbus), Juhár Tamás (Vasas), Fehér Csaba (NAC Breda), Radoki János (Ulm). Középpályások: Pető Tamás (Vasas), Halmai Gábor (Hapoel Tel-Aviv), Lisztes Krisztián (VfB Stuttgart), Dárdai Pál (Hertha BSC), Illés Béla (MTK), Lendvai Miklós (Beerschot), Hamar István (Netanya). Csatárok: Horváth Ferenc (Maccabi Tel-Aviv), Szabics Imre (Sturm Graz), Dombi Tibor (Utrecht). A szakvezető a hét végén még egy támadót hív be a szerdai összecsapásra, információink szerint Gera Zoltán (FTC) lehet a keret újabb tagja.

A Borsodi Liga 13. fordulójának műsora: 

szombat: 
Újpest-Dunaferr 16.45 
Lombard FC Tatabánya-Kispest-Honvéd 17.00 
Videoton-Vasas DH 19.00 
MTK Hungária-Matáv compaqSopron 19.00
Debrecen-Zalahús-ZTE 19.00
vasárnap: 
Győri ETO-Ferencváros 14.30