Vissza a tartalomjegyzékhez

Szakonyi Dávid
Az előny Grespiknél

Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) vezetője bevonta a XV. kerületi Meixner iskola működési engedélyét. Tavaly nyáron - más indokokra hivatkozva - hasonló döntés született, ezt azonban a Belügyminisztérium (BM) megsemmisítette. Az iskola most is a minisztériumhoz fordult jogi helyzetük újbóli helyreállítása végett, a minisztérium azonban nem tartja magát illetékesnek az ügyben.


Csorba József iskolaigazgató. A tanítás lenne a legfontosabb számára Fotó: MTI

Az eddig nyilvánosságra került korábbi információk szerint az egész történet hátterében az áll, hogy a hivatalvezető a Scientológia Egyház rejtett módon történő beépülésére gyanakodott a fent nevezett iskolában. Sejtése alapján a „beépülés” úgy ment volna végbe, hogy az iskola ideológiai kötődését titokban tartotta a beiratkozó diákok előtt. Azóta kiderült, hogy ez a verzió egyáltalán nem fedi a valóságot; Grespik azonban mégis nekilátott az általa tudni vélt „összeesküvés” felszámolásához. 
Az FKH nyilatkozatai szerint azt állítja, hogy nem bírálták felül a BM legutóbbi döntését. Annak idején ugyanis a cégbírósági bejegyzést kifogásolták, valamint azt, hogy a kerületi polgármester felhatalmazás nélkül írta alá a működési szerződést. 
A hivatal ezúttal arra hivatkozik, hogy a XV. kerületi jegyző a működési engedély kiadásakor nem vette figyelembe a hivatal által felkért közoktatási szakértő véleményét, amely az iskola pedagógiai programját hiányosnak és jogellenesnek minősítette. A hivatal azt is kifogásolja, hogy az iskolába speciális ellátásra szoruló tanulókat próbaidőre is felvehetnek, s kitér arra, hogy az intézményben engedély nélkül foglalkoztattak két Erdélyből érkező külföldi állampolgárt (négy napig, mert szeptember 1-től volt szerződésük, miközben augusztus végén indult a tanév, és már akkor elkezdtek dolgozni). Erre vonatkozóan munkaügyi ellenőrzést rendeltek el, és négyszázezer forintra bírságolták meg az iskolát.
A tanintézmény segítségért a BM-hez fordult. A BM közigazgatási államtitkára azonban nem tartja illetékesnek a minisztériumot az ügyben. A kerületi polgármester és az iskola vezetői szerint is arról van szó, hogy Grespik zavart akar kelteni az intézmény körül a beiskolázás idején.
Csorba József, a Meixner iskola igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott, hogy nem lát racionális magyarázatot a hivatalvezető viselkedésére, hacsak nem azt, hogy Csorba feljelentést tett a hivatal és Grespik ellen túlkapásaik miatt, miután Grespik novemberben egy nap nyolc emberével rajtaütésszerűen megszállta az iskolát.
Csorba szeretné a BM illetéktelenségét hangoztató véleményét megváltoztatni, és úgy véli, hogy több helyen is törvénysértő a Grespik-féle határozat. Továbbá érdekesnek tartja, hogy a határozat megszületése mellett a normatív támogatást továbbra is utalja a hivatal. Szerinte ez a két mozzanat jogilag sehogy sem egyeztethető össze. Elmondta, hogy legrosszabb esetben újra kezdik az iskola bejegyeztetését. Sajnálatosnak tartják, hogy az FKH eddig is két és fél millió forinttól fosztotta meg az intézményt. „Ha ez így folytatódik, elképzelhető, hogy nem fogjuk tudni folytatni pedagógiai programunkat” - nyilatkozta az igazgató.