Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Széthullhat-e a manchesteri birodalom

A Charlton Athletic elleni 2-1-es győzelmével a Manchester United labdarúgócsapata karnyújtásnyira került az újabb angol bajnoki címtől. A vörösök anyagilag sem zárnak rossz évet, a klub profitja idén kimagaslóan megnőtt. Ennek ellenére fellelhetők aggasztó jelek is a Manchester háza táján, könnyen elképzelhető, hogy hamarosan véget ér a győzelmi széria is.


Támad a Manchester United az Old Trafford stadionban. Lyukas a kassza Fotó: Reuters

Kezdjük a pozitívumokkal. A világ leggazdagabb egyesületének éves adózatlan eredménye az első félévben 42 százalékkal 17,3 millió fontra nőtt, a klub forgalma pedig meghaladta a 70 millió fontot, ami 13 százalékkal emelkedett az elmúlt fél év során. Az Old Trafford stadion befogadóképességét 55 ezer 300-ról 67 ezer 700-ra bővítették, a csapat az összes (17) hazai mérkőzését telt ház előtt játszotta, összesen 1,1 millió néző előtt, amiből 28,4 millió fontos bevétel folyt be a klub kasszájába. A szponzori támogatás 11,1 millió fontot jelentett, az MU emellett reklámszerződést kötött a hazánkban is ismert telefonszolgáltató céggel, a Vodafone-nal, 30 millió font értékben.
A Manchester United a Nike sportszergyártó céggel is kötött egy 303 millió fontos, 13 évre szóló szerződést, de ez csak 2002 augusztusától lép életbe. Emellett a klub részvénye is erősödött: 7 százalékkal, 185 pennyre.
A sikeres gazdasági eredményeknek köszönhetően a Manchester United idén nyáron minden eddiginél nagyobb öszszeget kíván játékosok megvásárlására költeni. A Bayerntől elszenvedett BL-vereség másnapján tudta meg Sir Alex Ferguson, a csapat menedzsere, hogy a klub vezetése jövőre 60 millió fontot bocsát a rendelkezésére játékosvásárlás céljaira. A kiszemeltek már megvannak: az olasz Gianluca Toni (Vicenza), a holland Ruud van Nistelrooy (PSV), a cseh Pavel Nedved (Lazio), a francia Liliam Thuram (Parma) és honfitársa, Djibril Cissé (Auxerre).
A jelenlegi csapatkapitány, Roy Keane, akit évek óta csábítanak olasz klubok, aggodalommal tekint az MU jövőjére: véleménye szerint, ha csapata szerdán elbúcsúzik a Bajnokok Ligája küzdelmeitől, akkor könynyen széthullhat a gyakorlatilag már három éve együtt tartott játékoskeret.
„Nem is lehet kétséges, hogy egy müncheni búcsú esetén minden játékos elgondolkodik jövőjéről. Ez rám is vonatkozik - nyilatkozta az ír középpályás, aki hozzátette: Nagyon értékes futballisták szerepelnek a Unitedben, akiket eladhatnak. Mindenkinek félnie kell ettől. Ha kitelik az időd, akkor mindennek vége.” A legkapósabb manchesteri játékosnak David Beckham számít, aki egyben az angol válogatott csapatkapitánya is. A The Sun című angol bulvárlap héten közölt cikke szerint az idén gyenge eredményeket produkáló, és átalakulófélben lévő AC Milan vezetősége 70 millió fontért kívánja szerződtetni Beckhamet és az angol válogatott másik nagy tehetségét, a liverpooli Michael Owent.
A milánói gárda az elmúlt évben már kétszer is próbálta megszerezni a manchesteri sztárt, de reményeik akkor szertefoszlottak. Most abban bíznak, hogy Beckham nem tud megegyezni a 2003-ig szóló szerződés meghosszabbításáról a világ leggazdagabb klubjával.
A legnagyobb gondot a manchesteri vezetőség számára a jövőre visszavonuló sikeredző, Sir Alex Ferguson pótlása jelentheti. Ferguson utódjaként már több név is felmerült, David O’Learytől kezdve Sven Göran Erikssonig, legutóbb például Martin O’Neill, a Celtickel a skót bajnokságot megnyerő trénerről lehetett hallani mint lehetséges Ferguson-utódról.
A statisztikák alapján Sir Alex Ferguson számít a világ legsikeresebb edzőjének. 
A Manchester Unitedet 1986 óta irányító skót szakember - és együttese - a legutóbbi négy évben 63 százalékos győzelmi mutatót mondhat magáénak. Második lett Ottmar Hitzfeld (Borussia Dortmund és Bayern München) 62 százalékkal, míg harmadik holtversenyben Louis van Gaal (FC Barcelona) és Carlos Bianchi (Boca Juniors). Ferguson és Van Gaal együttesei voltak az elmúlt négy évben a leggólerősebbek, mindketten mérkőzésenkénti 2,1 gólos átlaggal büszkélkedhetnek, őket csak egy tizeddel lemaradva követik Ottmar Hitzfeld csapatai.