Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Egérút Arafatnak

Súlyos, robbanásveszélyes helyzet alakult ki Izrael és a Palesztin Autonómia Hatóság között. A tavaly szeptember óta tartó, egyre intenzívebbé váló fegyveres konfliktus a legutóbbi napokban a totális háború veszélyével fenyegetett. A palesztin terror elviselhetetlen mértékig fokozódott: a csúcsot az egymásba érő robbantásos kamikáze merényletek, a zsidó települések ágyútűzzel való elárasztása és egy tízhónapos izraeli kislány hidegvérű meggyilkolása jelentette. Az izraeli biztonsági kabinet átfogó tervben állapodott meg a kérdés katonai úton történő megoldásáról, ám a cselekvés idejét az ammani arab csúcstalálkozó és a Föld Napja utáni időszakra halasztották. Az indoklás szerint nem kívánatos, hogy a háborús válságba a környező arab államok is bekapcsolódjanak, és ugyancsak félő lett volna, hogy az izraeli állampolgárságú arabok a Föld Napja alkalmából belháborút robbantanak ki. 


Sétáló bombák: Hamasz-aktivista szimbolikus kamikaze-felszerelésben Fotó: Reuters

Az izraeli katonai elképzelések végrehajtása egyelőre késik, Arafaték pedig az elmúlt napokban ismét békésebb húrokat pengetnek. Több pontból álló béketervet juttattak el az izraeli vezetéshez, amely szerint beleegyeznének egy biztonsági bizottság felállításába azzal a feladattal, hogy a térségben uralkodó erőszakot megfékezze. Simon Peresz külügyminiszter Nabil Sat palesztin nemzetközi együttműködési miniszterrel, valamint Saeb Erekat palesztin politikussal találkozott az athéni gazdasági fórumon, és megállapodtak a biztonsági együttműködés elkezdéséről. Az első találkozó szerda éjjel meg is történt.
A jelenlegi válság tavaly nyáron kezdődött, amikor amerikai nyomásra ismét tárgyalóasztalhoz ültek a felek, hogy egy utolsó kísérletet tegyenek a béke megteremtésére, még Clinton hivatali ideje alatt. Ehud Barak akkori miniszterelnök a palesztinok számára kedvező javaslatot tett, amelyben felajánlotta az Izrael által 1967-ben elfoglalt területek 95 százalékát, a maradék 5 százalékra pedig csereterületet javasolt. A megalakuló palesztin állam fővárosa Kelet-Jeruzsálem lett volna, a környező arab falvakkal együtt. Az óváros muszlim és keresztény negyede, valamint a Templom-hegy is Arafat kezébe került volna. Barak elfogadta, hogy százezer menekült települhessen Izraelbe, a családegyesítések keretében pedig továbbiak betelepítésére lett volna lehetőség. A többi menekültet Izrael anyagilag kárpótolta volna. A javaslatért cserébe a zsidó állam békét, a fegyveres erőszak megszüntetését és a palesztin uszítás felszámolását követelte. Jasszer Arafat, aki csak Clinton erőszakos nyomására fogadta el a Camp David-i meghívót, elutasította az izraeli javaslatot, és zöld utat adott a már korábban előkészített Al-Aksza-intifáda terv végrehajtásának. 
A kirobbantott fegyveres felkelésben a palesztin politikai-katonai paletta minden színárnyalata részt vett. Arafat legmagasabb szinten hozta létre az intifáda-bizottságot, amelyben nemcsak a vezető szerepet játszó Fatah, a Tanzim és a „17-es erő” (Force 17: Arafat volt Fatah-terroristákból álló elit testőrsége), de a Hamasz és az Iszlám Dzsihád is szerepet kapott. Az eszközökben nem válogattak. A fiatalok előre megtervezett kő- és gyújtóbomba-dobálási akcióitól a Tanzim milicisták fegyveres akcióin át a Hamasz és az Iszlám Dzsihád robbantásos merényletéig széles volt a repertoár. Céljuk az volt, hogy bebizonyítsák: Izrael irtóhadjáratot folytat a palesztin polgári lakossággal szemben, és a béke egyetlen útja, hogy a nemzetközi közösség fegyveres alakulatokat vezényel a térségbe, és rákényszeríti Izraelt a teljes kivonulásra. 


Az intifáda médiaváltozata: kődobáló tinédzserek Fotó: Reuters

A minta Koszovó, ahol a szövetséges csapatok elérték a szerb rendőri alakulatok kivonását a túlnyomó többségében albánok lakta tartományból, és az albán menekültek visszatérhettek szülőföldjükre. Ez Arafat számára igen előnyös lett volna, több okból is. Izraelnek ki kellett volna ürítenie az 1967-ben elfoglalt területeteket, a palesztin menekültek visszatérhettek volna a palesztin fennhatóság alá tartozó területekre, és megalakul a palesztin állam Kelet-Jeruzsálem fővárossal. Emellett Palesztina Jordániával és Egyiptommal is határossá válik, ami azt jelenti, hogy a palesztin kisebbség egyszerre többséggé válik, és maga mögött tudhatja a környező és a távoli arab országok fegyveres támogatását. Mindezt nem az Izraellel kötött megalázó béke következményeként éri el, hanem az intifádáé, a palesztin nép fegyveres felkeléséé a dicsőség. Arafat így nem kötelezi magát semmire. Nem ír alá békeszerződést Izraellel, és a fegyveres harc Palesztina egészének felszabadítására tovább folytatódik egészen az „Endlösungig”, az Izrael-kérdés végső megoldásáig. 
E célhoz azonban Arafatnak bizonyítania kellett, hogy Izrael terrorizálja a palesztin polgári lakosságot. Ez volt a hónapokkal előre megszervezett kődobálási akció célja. A Tan-zim fegyveresei a kődobálók háta mögül éles lőszerrel tüzeltek az izraeli katonákra, akik éles lőszerrel válaszoltak. A tűzharcnak esett áldozatul az a tízéves palesztin fiú, akit szándékosan küldtek a helyszínre. Operatőrök lefilmezték az esetet, amely a nyugati elektronikus és nyomtatott sajtó híreinek élére került. Arafat így akart a nyugati keresztény közvélemény zsidóellenességére rájátszani: íme, a zsidók nem javulnak meg. Ismét gyermekeket ölnek, mint azt korábban - rituális okokból - tették. Az autonómia területéről azonban nem kerülhetett ki olyan filmfelvétel, amely ennek az ellenkezőjét bizonyítaná. A kivétel a ramallahi lincselés esete, amelyért az olasz forgatócsoportnak bocsánatot is kellett kérnie. 
Arafaték tervei azonban nem váltak valóra, a palesztin erőszak túlságosan is markánsra sikerült. A tízhónapos kislány meggyilkolása és az öngyilkos merényletek éppen az ellenkező hatást váltották ki. Az izraeli arabok belső ellenállását megtörték az izraeli rendőri alakulatok. A Föld Napja erőszakos incidens nélkül zajlott le, az izraeli vezetés pedig válaszakcióiban példátlan önmérsékletet gyakorolt. A terrorizmus felelősei ellen alkalmazott akciói, a sebészi pontossággal, minimális áldozatokkal járó rakétatámadások, amelyek előtt telefonon értesítik a leendő célpon-tokon tartózkodókat, hogy hagyják el a helyiséget, nem váltották ki a Nyugat beavatkozásának igényét. Fordulópontot jelentett, hogy a Biztonsági Tanácsban az Egyesült Államok megvétózta a határozati javaslatot a nemzetközi egységek helyszínre küldéséről, miközben Izraelben eljutottak a totális katonai beavatkozás küszöbéig. A palesztin terror elviselhetetlenné vált. 
A politikai arénában még a baloldali Merec párt vezetője, Joszi Sarid is kénytelen volt figyelmeztetni Arafatot, és felhívni az erőszak beszüntetésére. A telepesmozgalom is radikalizálódott a legutóbbi napokban. A telepesek egyelőre csak anyagi károkat okoztak a palesztinoknak, ám már csak egy lépés választja el őket a fegyveres ellenállástól. Egy totális háborúhoz azonban, amelyben a palesztinok mindent elveszíthetnek, már nem fűződött stratégiai érdeke Arafatnak, így újra békésebb húrokat kezdett el pengetni. „Az erőszak nem megoldás, és csak a tárgyalásos út az üdvözítő” - ma így nyilatkoznak a palesztin politikusok. Mintha nem is ők álltak volna fel a tárgyalóasztaltól, mintha nem is ők kezdeményezték és lovagolták volna meg a legutóbbi erőszakhullámot. Így inkább tárgyalási javaslattal álltak elő. Üljön össze a biztonsági bizottság a fegyveres erőszak felszámolására. A gazdasági bizottság a palesztin területek zárlatát oldja fel, a politikai bizottság pedig alkalmazza a sarm-es-sejki szóbeli megállapodás különféle pontjait, s folytassa az időközi egyezmények végrehajtásával. Izrael adjon át újabb területeket a palesztinoknak, és akkor Arafat is begyűjti majd a jogellenesen kint lévő fegyvereket. Egy másik bizottság pedig újítsa fel a végső megállapodásról szóló megbeszéléseket is, azaz folytassák a tárgyalásokat, mintha mi sem történt volna.
Az egérúthoz a nyugatiak is hozzájárultak. Az amerikai külügyminisztérium szokásos félévi jelentésében megállapítja ugyan, hogy a palesztin erőszakban nemcsak az iszlám terrorszervezetek, de a Tanzim és a palesztin rendőrség alakulatai is részt vettek, ám a felelősség kérdését homályban hagyja. Nem lehet tudni - így szól a jelentés -, hogy e fegyveresek központi utasításra vagy pedig saját szakállukra cselekedtek. A Mitchell-bizottság is hasonló szellemben vizsgálja az eseményeket, annak ellenére, hogy világos bizonyítékok vannak Arafat és a palesztin vezetés szándékos bűnösségére a legutóbbi véres eseményekben. 


Megöltek egy Dzsihád-vezetőt

Újabb „telefonos kivégzést” hajtottak végre Izraelben csütörtökön. Ijjad Hardan, az Iszlám Dzsihád egyik vezetője robbant fel egy utcai telefonfülkében a palesztin hatóság területén fekvő Jenin városában, nem messze a palesztin katonai parancsnokságtól.
A harmincéves Hardan az Iszlám Dzsihád észak-ciszjordániai területi parancsnoka volt, és a jelentések szerint számos izraeli polgári és katonai célpont ellen elkövetett terrortámadásért volt felelős. Az ő nevéhez fűződött többek között a jeruzsálemi Mahane Jehuda piacon 1998-ban elkövetett robbantás, amelyben a két palesztin terrorista életét vesztette, és 21 civil lakos sérült meg. A két robbantót minden jel szerint személyesen Hardan irányította. 
Hardant több alkalommal letartóztatták, majd szabadon engedték a palesztin hatóságok, az izraeli részről ironikusan „forgóajtó-politikának” nevezett eljárásban. 
Egyes, főleg palesztin forrásból származó hírek szerint „kivégzése” Izrael és a Palesztin Hatóság közös munkája volt. A Jerusalem Post értesülése szerint a likvidálásról a merényletet megelőző éjjel sebtében összehívott biztonsági megbeszélésen döntöttek. Izrael egyelőre nem kommentálta az értesüléseket. Hardan ugyan letartóztatásban volt, de szabadon járhatott ki-be a börtönből, és rendszeresen használta azt az utcai telefonfülkét, amelyben felrobbantották. Az Iszlám Dzsihád a gázai Agence France Presse hírügynökséghez eljuttatott névtelen nyilatkozatában bosszút esküdött Hardan haláláért. 
A mód, ahogyan Hardannal végeztek, emlékeztet egy korábban elkövetett merényletre: 1996 januárjában a Hamasz bombakészítőjével, a „Mérnökkel” végeztek hasonló módszerrel, mobiltelefonba rejtett robbanószerkezettel. (Hetek)