Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Ezúttal a Bayern cseréje volt a jobb

Három hazai és egy vendégsikert, valamint remek mérkőzéseket hoztak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásai. A Bayern és a Leeds igen kedvező helyzetből várhatja a két hét múlva sorra kerülő visszavágókat, a másik két továbbjutó helyért azonban még nagy csata várható.
A párharcok közül időrendben először a Manchester United-Bayern München találkozó ért véget, amelyen a vendégek kiélezett küzdelemben győzelemmel vágtak viszsza az angoloknak a két évvel ezelőtti, emlékezetes mérkőzésen elszenvedett vereségükért. Ottmar Hitzfeld legénysége végig taktikusan játszott, az edző érdemeit dicséri, hogy a győztes találatot is egy csere, Paulo Sergio lőtte a 84. percben. (Érdekesség, hogy az említett 99-es döntőt is a cserék döntötték el, Solksjaer és Sheringham, a hajrában pályára lépve egy-egy góllal fordította meg a veszni látszó találkozót.) 


Jobbról balra: Carsten Jancker (Bayern München), Paul Scholes (MU) és Wes Brown hármasa. Örömünnep a szigeten Fotó: Reuters

A manchesteriek közül hiába nyújtottak ezúttal többen is jó teljesítményt (itt elsősorban a két franciát, Barthezt és Silvestre-t lehetne kiemelni), ám a csatárok komoly veszélyt nem jelentettek Oliver Kahn kapujára, míg a németek a hazai védelem egy kihagyását is könyörtelenül kihasználták. Az idegenbeli győzelemnek köszönhetően a Bayern München a továbbjutás küszöbén áll, igaz, Ottmar Hitzfeld még mindig nagyon óvatos: „Nagyon kedvező helyzetben vagyunk, ez vitathatatlan, de még korai lenne a továbbjutásról beszélni” - vélekedett a Dortmunddal korábban már BL-t nyerő svájci edző. Majd hozzátette: „A manchesteriek idegenben is képesek bárkit legyőzni, óriási hiba lenne azt hinni, hogy már az elődöntőben vagyunk.”
A müncheni visszavágón eltiltás miatt biztosan nem lép pályára Bixente Lizarazu és Haszan Szalihamidzsics (Bayern München), manchesteri részről pedig David Beckham.
A Manchester-Bayern párharc győztese a Galatasaray -Real Madrid-duó nyertesével játszhat a döntőbe jutásért. Utóbbi két csapat Isztambulban fordulatos mérkőzést játszott kedd este. A félidőben még a Real Madrid vezetett 2-0-ra Helguera és Makelele találatával, a második játékrészben a törökök Fatih és Hasan Sas irányításával fordítani tudtak, az eredmény 3-2 lett a Galatasaray javára, így a továbbjutás kérdése továbbra is nyitott maradt, bár az idegenben lőtt gólokat figyelembe véve a tavalyi BL-győztes spanyolok esélyesebbek az UEFA-kupa címvédőjénél.
„Megmutattuk, hogy senkitől sem félünk - jelentette ki Mircea Lucescu, a Galata román mestere. - A visszavágón a madridiaknak kell támadniuk, taktikus, okos játékkal kiharcolhatjuk a továbbjutást.”
A Realhoz hasonlóan a Valencia is nyert helyzetből vesztette el az Arsenal elleni mérkőzését. A 41. percben lőtt Ayala-találatra a francia Thierry Henry válaszolt az 58. percben, két perc múlva pedig már Ray Parlour lövése is utat talált Canizares kapujába, így győztek a londoniak 2-1-re. Az Arsenal jó játéka meglepte a vendégeket, akik közül a két kulcsfigura, Gaizka Mendieta és a kiismerhetetlenül cselező Pablo Aimar is visszafogottabb teljesítményt nyújtott.
„A vereség mindig rossz, és szomorúságot okoz. A párharc azonban még nem dőlt el, hiszen kiharcolhatjuk a továbbjutást” - vélekedett Hector Cuper, a Valencia mestere.


Alan Smith a Leeds győztes gólját ünnepli. Fiatalos lendület Fotó: Reuters

A csapat támadóját, Juan Sanchezt meglepte az Ágyúsok jó teljesítménye: „Rendkívül kedvező benyomást tettek rám. Bebizonyították, hogy erős csapatot alkotnak. Nagyon meg kell izzadnunk, ha a visszavágón ki akarjuk harcolni a továbbjutást” - nyilatkozta Sanchez.
A Valenciánál lényegesen kedvezőbb helyzetben van a Leeds United csapata, amely 3-0-s győzelmének köszönhetően a legjobb eséllyel pályázhat a négy közé jutásra. A Leeds fiataljai szemet gyönyörködtető játékkal verték meg a spanyol bajnokság második helyén állomásozó Deportivo La Corunát, bebizonyítva ezáltal, hogy idei menetélésük a Bajnokok Ligájában nem a véletlen műve volt eddig sem.
„Fiatal csapatom a kezdő sípszótól kezdve éretten játszott. A meccs előtt az 1-0-s győzelemmel is elégedett lettem volna” - vallotta be David O’Leary, a Leeds menedzsere.
Bravúros teljesítményének köszönhetően a William Hill fogadóirodánál jelentősen megnőtt a Leeds esélye a végső győzelemre. A tippelők a Real Madrid és a Bayern München sikere esetén kaszálhatnak a legkevesebbet, a két gárda odds-a 11:4-hez, a rangsorban a Leeds (5:1), az Arsenal (6:1), a Valencia (13:2), a Manchester United (8:1), a Galatasaray (16:1) követi őket, míg a legkisebb esélyt a bukmékerek a Deportivo győzelmére adják, a spanyol bajnokra negyvenszeres szorzóval lehet fogadni.