Vissza a tartalomjegyzékhez

Bohács Krisztina
A nagy álmaim úgy 70 éves koromban teljesültek...
Dr. Bánki Horváth Béla nyolcvanegy éves szenior úszó világbajnok

„Napjainkban keressük az igazi értékeket, keressük azokat, akik megtestesítik ezeket. Szerencsések vagyunk, mert itt élnek közöttünk olyan hús-vér emberek, akik megérinthetők, akikkel elbeszélgethetünk, akik igazi mércét, mértéket tudnak nekünk adni… 
A nagy örök küzdelem győztesei ők, a legnemesebb versenyben kerültek az élre, a legnemesebb ellenfélen - önmagukon - kerekedtek felül...” (Göncz Árpád)


Dr. Bánki Horváth Béla. „Egyszerűen csak szeretek úszni, és boldog vagyok, ha az ország eredményeit is javíthatom” Fotó: H. Ádám Andrea

„Az én korosztályomban, azaz a nyolcvan év feletti kategóriában kevesen vagyunk szenior úszók ma Magyarországon - mindössze talán négyen. Érdekes módon azok, akik a közelmúltban lettek szeniorok, teljesen abbahagyták a versenyzést. Azt, hogy én még mindig aktív versenyző vagyok, annak tulajdonítom, hogy nem úsztam ki magamat annak idején ifjú koromban. Voltam országos ifjúsági bajnok, öt éven át magyar válogatott kerettag, de akkoriban a sport inkább játékos természetű volt, nem olyan vérre menő, mint ma. Úgy érzem, maradt még energiám idősebb koromra is. A nagy álmaim úgy tíz éve, hetven éves koromban kezdtek teljesülni.”
***

„Sokan kérdezik tőlem, mi a titkom, mennyit edzek, hogyan élek, hogy még mindig ilyen jól tartom az eredményeimet. Nos, ami az edzést illeti, viccesen csak annyit szoktam mondani, hogy hetente hat és félszer úszom. Kíváncsi rá, hogy jön ez ki? Úgy, hogy kéthetente tartok egy pihenőnapot... Egyébként pedig semmiféle filozófiám nincsen. Egyszerűen csak szeretek úszni, és boldog vagyok, ha az ország eredményeit is javíthatom.”
***

„Életerős, munkás-paraszti családból származom - Orosházán születtem. Ott kezdtem úszni az ottani úszókapitány vezetésével. Akkoriban persze nem volt semmiféle stílusfejlesztés vagy edzésterv - a kapitány csak azt mondta meg, körülbelül mennyit ússzunk. Később Budapestre kerültem, dr. Csík Ferenc lett az edzőm, aki az 1936-os Berlini Olimpián 100 méteres gyorsúszásban volt olimpiai bajnok, majd dr. Wannie András szegedi származású úszókapitány. Mivel meglehetősen erőből úsztam, s a stílusom sem volt kicsiszolt, nem tartoztam a favorizált nagy versenyzők közé. A második-harmadik vonalban húzódtam meg, nem hajtottam ki magam - most talán ez a szerencsém.”
***

„A háború és a hadifogság miatt sajnos kénytelen voltam abbahagyni a versenyzést. Amikor Oroszországból hazatértem, edző voltam, de még hosszú évekig nem is gondoltam arra, hogy újrakezdjem. Ekkor találkoztam egy gyermekkori vetélytársammal - éppen gyerekeket hoztam be Hódmezővásárhelyről egy szegedi versenyre -, aki még ekkor is folyamatosan járt versenyekre. Gyermekkorunkban valahogy úgy alakult, hogy mindig jobb voltam nála egy kicsit, egy-két fejhosszal mindig legyőztem. Odaszólt nekem: »Ugye, most már nem mersz kiállni száz háton ellenem? Úgyis tudod, hogy legyőznélek!« Mit hoz a sors: most is megvertem. Nem sokkal, egy-két fejhosszal talán… Hát… (Béla bácsi könnyeit törölgeti…) Úgy tűnik, az életben is én nyertem… Holnapután temetjük ezt a kedves barátomat… Benkő Sándort. (…) Nos, így kezdtem én újra úszni.”
***

„Példaképeim között sokféle ember akad. Pillanatnyi képeim vannak róluk, melyek örökre megragadtak bennem, és egy életen át motiváltak. A legelső ilyen kép öreg tanítómesteremről él bennem, aki nagy szeretettel tanított úszni. Minden mozdulata, gesztusa belém vésődött. A következő emlékem úgy tizenhét éves koromból való, amikor a Holt-Körösön rendeztek versenyt, itt versenyeztem először háton, abban az úszásnemben, amiben aztán a legsikeresebb lettem. Akkor láttam ott egy férfit gyönyörűen úszni, úgy huszonöt éves lehetett, s amikor kijött a vízből, olajos barna bőrén, hatalmas deltáin csillogott a víz. Elgondoltam magamban: hej, ha egyszer én is ilyen jó hátúszó lehetnék… És már a következő évben országos ifjúsági bajnokságot nyertem. Aztán mikor Csík Ferenc keze alá kerültem, az ő stílusában gyönyörködtem, és nagy kiváltságnak tartottam, hogy élőben csodálhatom azokat a mozdulatokat, amelyekkel néhány évvel korábban olimpiai bajnok lett.”
***

„Egész ifjúkoromban tanárnak készültem. Minden bizonynyal azért választottam ezt a pályát, mert gyermekkoromban egy csapat diákot korrepetáltam a zöldellő kajszibarackfa alatt, s lám, év végén senki sem bukott meg matematikából. Agráregyetemre jártam, ugyanitt doktoráltam. Egész életemben tanítottam, a pályámat nagyon komolyan vettem, még az úszásnál is előbbre tartottam. Hosszú éveken át voltam vezető szakfelügyelő, Csongrád megyében sok tanártársammal oszthattam meg mindazt, amit én jónak, célravezetőnek tartottam. Nyugdíjazásom előtt több mint öt évig az Árpád Nevelőotthon igazgatója voltam. Hogy sikeres voltam-e tanárként? Nem tudom. Egy biztos, még mindig nagy kalappal köszönnek egykori tanítványaim.”
***

„Sajnos, az elmúlt esztendő kimaradt az életemből, már ami az úszást illeti. Három igen súlyos betegségen is átestem, amiből egy évben még egy is elég… Eltört a jobb térdem, majd ugyanebben a lábamban egy mélyvénás trombózis keletkezett. Ezt követően ősszel kivették a jobb vesémet… Ennek ellenére mindez egyáltalán nem csüggeszt el, mert most már egészségesnek érzem magam. Egyébként rögtön a veseműtétem után elkezdtem úszni, jelenleg is versenyekre készülök - az itthoni szenior versenyekre, s az idei nagy megmérettetésre, Mallorcára, a július elején tartandó Európa-bajnokságra. A nagyverseny ugyanabban az uszodában lesz, ahol egy szegedi világhíresség, Savanya Norbert búvárúszó világbajnokunk a tizedik világbajnoki aranyérmét nyerte a múlt év októberében. 
Megsúgom magának, ezen az Európa Bajnokságon három arany és egy bronzérmet szeretnék nyerni. Az a tervem, hogy elindulok az 50, 100 és 200 méteres hátúszáson kívül a 800 méteres gyorsúszásban is - hátha egy bronzérmet is kapok. Hogy sikerült-e a terv, meg tetszik majd tudni az újságokból. Tudja… egy igazi sportoló célja mindig a győzelem!”


Dr. Bánki Horváth Béla
1920. december 20-án született. 1938-ban 100 m-es hátúszásban országos ifjúsági bajnok. 1939-től 1944-ig magyar válogatott kerettag, magyar bajnokságokon 2., 3. helyezett. 1944-ben és 1949-ben NB I. o. vízilabda-játékos. Ifjúkori sportkarrierjét a háború és a hadifogság törte ketté. A versenyúszást 36 évesen hagyta abba, és 65 évesen kezdte újra szenior úszóként. Minden sportágat tekintve ő ma Magyarország legidősebb aktív világcsúcstartója és világbajnoka. Hét év alatt tizennyolcszor javította meg az Európa-csúcsot a 70 és 75 év feletti korosztályban. 

1991. Coventry 2 Eb-arany, 2 Európa-csúcs
1992. Indianapolis, Senior Úszó vb, 2 arany, 1 ezüstérem
1992. Indianapolis 50 m-es férfi hátúszás (38: 99), Európa-csúcs - vb arany 
1993. Sindelfingen 4 Eb-arany 
1994. Montreal, Senior Úszó vb, 1 arany, 1ezüst, 1 bronz
1994. Montreal 4 × 50 m-es férfi vegyesváltó - világcsúcs, vb arany
1994. Brisbane Senior Világjátékok 3 aranyérem
1995. 3 Eb arany, 1 bronz, 5 Európa-csúcs
1997. Prága, 5 Eb aranyérem, 200 m-es hátúszásban új Európa-csúcs 
1998. Portland, a világjátékok 50 m-es hátúszószámát új világjáték csúcseredménnyel nyeri 
1999. Innsbruck, világbajnokság - vb arany 50 m-es háton, ezüst 100 m-es és 200 m-es hátúszásban