Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics L. Gábor
Mi épül a helyén

Megkezdődött a több, mint egy éve leégett Budapest Sportcsarnok bontása. Négy hónapig fog tartani a romok eltakarítása - 16 ezer tonna betont és 1800 tonna vasat kell ez alatt elhordani. Csak ezek után lehet elkezdeni az építkezést, s ha minden a tervek szerint halad, erre a nyár folyamán sor is fog kerülni. Az Ifjúsági és Sportminisztérium szerint vállalható a 2002 augusztusára kitűzött ünnepélyes átadás.

A tervek még nincsenek kész, azért egy-két részletet már tudni lehet. Lesznek komoly- és könnyűzenei koncertek, amihez nagyon jó akusztika fog járulni, ennek megfelelően az új csarnokot keresztben és hosszában is le lehet majd választani. Egy kétszáz méteres futópálya is épül, ekkora nem sok van a kontinensen. 
Wächsler Tamás lett a beruházás igazgatója - egészen új szerep a Fidesz-MPP volt katonai szakértője számára - elmondta, komoly kihívásnak tartja a feladatot, és ez az, ami inspirálja. A kormány biztosra megy. A XXI. századi létesítményt még egy miniszteri biztos is felügyeli, Fürjes Balázs. Fürjes szerint sokkal jobb lesz az új csarnok; ami viszont hiányozni fog, az az állandó korcsolyázási lehetőség. A miniszteri biztos szerint az új helyen is lesz állandóan jég - de ezt csak a nagy viadalok idején lehet majd használni -, a jégfelületet parketta vagy műanyag fogja takarni, amit szükség esetén néhány óra alatt le lehet majd fejteni róla. A régi BS alagsorában eddig - a leégésben nem sérült meg - folyamatosan működött jégpálya, de most ezt is lebontják. Hét szakosztály lehetetlenül el így. Ígéret már van, egy ideiglenes gyakorlócsarnokot építenek majd, és valamikor fel kell újítani a Kisstadiont is.
Az építkezés 23 milliárd forintba fog kerülni, amit a francia befektető csoport fog biztosítani. Ezért cserébe tizenkét évig ők lesznek a fő használók. Amikor a csarnok leégett, sokan keresték a megoldást, hogyan lehetne a helyzetet megmenteni. A vita is fellángolt arról, hogy miért nem volt biztosítva a létesítmény, és miből lesz újjáépítve. A biztosítás hiányának a feszegetése szépen abbamaradt, ugyanis közben kampány indult: gyűjtsünk pénzt a helyreállításra. Majd ez is abbamaradt. Az öszszegyűjtött pénz valahol van. Ma már, a beruházásnak ebben a szakaszában senki nem is kérdezi, hogy hol. Inkább örülnek. Végre eltűnik a kiégett monstrum és egy jobb fog állni a helyén.