Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics L. Gábor
Schumi a börtönbe vezet

Nem vicc szeretne lenni az eset, és semmi esetre sem hírlapi kacsa. Igen komoly bajban találta magát a népszerű autóversenyző. Egy aacheni ügynökség feljelentette Michael Schumachert. A vád: betörésre való felbujtás. 

A háromszoros Formula-1-es világbajnok korábban került kapcsolatba a céggel, amely többek között hasonmása menedzselési jogával is rendelkezik. A pilóta egy, a cég ellen indított per során - személyiségi jogaira hivatkozva - el szerette volna érni, hogy az ál-Schumi ne szerepelhessen nyilvános rendezvényeken, és reklámokban se helyettesíthesse. A bíróság azonban elutasította a keresetét. Érdekes módon az ítélet kihirdetése után nem sokkal az ügynökség irodájából eltűnt néhány fontos irat - csak a hasonmással kapcsolatos papírokról van szó. Anyagi kár nem keletkezett, és hagyományos betörésekre utaló jeleket sem találtak, így a rendőrség nem foglalkozott az esettel. Viszont az ügynökség sem hagyta annyiban a dolgot, és magánnyomozókat fogadott fel. Az eredmény nem kis fordulatot hozott. A magánkopók kiderítették, hogy az iroda éjszakai őrzését olyan cég vállalta el, amely - itt jön a lényeg - igen szoros üzleti kapcsolatban áll a német kedvenccel. Nem kell hozzá sokat gondolkozni, hogy kiderüljön - könnyen valószínűsíthető -, hogy az őröknek közük lehetett az iratok eltűnéséhez. Az ügyészség a nyomozók által begyűjtött bizonyítékok elemzése után döntött. Az aacheni ügyészség határozata szerint: betörésre való felbujtás alapos gyanúja miatt eljárást indított a jelenlegi világbajnok ellen.


Négy csapat nem ment át

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bejelentette, hogy négy Formula-1-es istálló nem felelt meg az úgynevezett karambolteszten. A FIA a csapatok nevét nem hozta nyilvánosságra. „Ha egy autó nem tesz eleget az előző idényhez képest szigorúbb biztonsági előírásoknak, akkor nem állhat rajthoz Melbourne-ben, március 4-én a szezonnyitó versenyen” - olvasható a FIA közleményében. A hírek szerint az egyik érintett csapat a BAR-Honda. A Benetton-Renault ugyanakkor cáfolta, hogy Jenson Button kocsija is fennakadt volna a rostán. (MTI)