Vissza a tartalomjegyzékhez

Tihanyi Péter
A halál angyala
Exkluzív interjúk F. Tímea a Fekete Angyal családtagjaival, kollégáival, barátaival

Eddig 21 idős ember halálba segítését ismerte be a rendőrségen F. Tímea, a Nyírő Gyula Kórház 24 éves szakápolója. Így több emberen elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt őrizetbe vették, majd a bíróság letartóztatta. Az ápolónő, aki a gyanú szerint méregkoktélokkal végzett gyógyíthatatlan betegeivel, nem emlékszik valamennyi áldozatára, elmondása szerint legalább 15 ember haláláért lehet ő a felelős. Az eljárást nehezíti, hogy a vádemelés alapja az ápolónő beismerő vallomása, ami eddig bizonyítatlan. Az elmeszakértők is megkezdték a vizsgálatokat. 


Nyírő Gyula Kórház: egymásnak adják a kilincset Fotó: Somorjai László

Erzsébet asszony, az édesanya:

- Mi történt tulajdonképpen a lányával, mit tett Tímea Ön szerint, és miért?
- Kérem, ne bántson, hagyjon… ne bántson!
- Dehogy akarom bántani, inkább segítenék, ha tudnék, és ha elfogadja.
- Egész idő alatt azon jár az agyam, hogy miért… miért, ez lehetetlen… miért? Nem tudom, miért vall magára, nem tudom, miért teszi, mi történt vele. Nem hiszem el, hogy gyilkos. Huszonegy személyről állítja, hogy ő injekciózta halálba őket… mi történik itt? 
- Jó viszonyban voltak egymással a családon belül?
- Harmonikusan éltünk mind a négyen. Szerettük egymást, a férjem is, és Tímea öccse, Tamás is. Normális, hétköznapi család voltunk. 
- Tímeát szerették a barátai, barátnői?
- Igen, nem voltak ellenségei, senki nem utálta, úgy tudom. És kérem, írja meg: nem volt a lányom pszichopata, ahogy mondják, meg őrült vagy deviáns; mondjuk, volt egy kis nagyzási mániája. Elég nagyszájú, temperamentumos lány volt, de hát ez nem betegség: ha pszichopata lett volna, hogyhogy hat évig ezt nem vették észre?
- Gyakran beszélt a munkájáról, a kórházról, a betegeiről? 
- Nem, a benti dolgairól soha nem beszélt. Ezt a témát valahogy én sem szerettem. De azt tudom, hogy nagyon nagy felelősséggel dolgozott, tizenkét órákat meg huszonnégy órákat is. Most a vizsgára sem engedték elmenni, annyi volt bent a munka. Régebben elvégezte a szakközépet, és most tette volna le az érettségijét estin. 
- Szoktak beszélgetni?
- Szoktunk, bár az utóbbi időben keveset. Fáradtan, kimerülten jött haza mindig.
- Mit csinált Tímea a szabadidejében, mi volt a hobbija, milyen könyveket olvasott?
- Ha tehette, leginkább a tévét nézte, sorozatokat meg az amerikai filmeket, kórházas filmeket, meg mindent. Látja, azt nem is tudom, mit olvasott.
- Nem volt magányos?
- Nem mondhatnám. 
- Volt barátja, akivel szerették egymást?
- Pár évvel ezelőtt volt valakije, de mostanában nem. 
- Ki fogja védeni?
- Már több ilyen ismert sztárügyvéd jelentkezett, hogy ingyen elvállalná a védelmét, de egyelőre félünk tőlük, nem tudom, mit csináljak… nem tudom.
- Többször is múlt időben tetszett beszélni Tímeáról. Miért, esetleg most szégyelli?
- Akármi történt, ő akkor is az én lányom, és az is marad. Én most azt hiszem, hogy ez egy rémálom, és egyszer csak felébredek úgy, hogy csak egy rossz álom volt az egész. Nem hiszem el, hogy ezeket a borzalmakat Tímea elkövette, talán valaki rávette… drukkoljon, hogy kiderüljön… drukkoljon.

Egy neve elhallgatását kérő kolléganő:

- Milyen ápolónőnek és milyen embernek ismerted Tímeát?
- Teherbíró volt, sokat tudott dolgozni. Szorgalmas is volt. Hol úgy tűnt, hogy szerette nagyon a munkáját, hol meg azt mondta, nem, de csinálta. Szerintem részben az hajtotta őt, hogy sokszor parancsolhatott, dönthetett emberek fölött. Meg aztán azért is hajtott szerintem ennyire, hogy elismerjük. 
- És elismertétek, szerettétek? Vagy nem?
- Talán elismertük, de nem szerettük igazán; olyan volt, mint egy tank. Zavart minket, hogy élvezte, hogy király-kodhat. 
- Hogyhogy nem tűnt fel nektek semmi?
- Voltak, amik furcsának tűntek mindig is, de semmi igazán rosszra nem gondoltunk, legalábbis én nem. Meg hát aztán itt tízszer meggondolják, mielőtt kirúgnak egy ilyen munkaerőt, mert a munkabér nem is bér, legfeljebb néha a jatt. Ez egy szegény kórház, ide csak csóringereket hoznak be, azokat is főleg meghalni. 
- Mik voltak ezek a furcsának tűnő dolgok?
- Sokszor adott önállóan, orvosi utasítás nélkül intravénás injekciót, meg úgy tűnt néha, hogy jóval nagyobb adag nyugtatót fecskendezett az infúzióba, mint amennyit kellett volna. 
- Senki nem tette ezt szóvá?
- Azt mondta, nem bírja látni, ha ennyire szenved valaki, inkább aludjon.
- Ennyi?
- Ennyi. Két vagy három évvel ezelőtt, mikor beöntést adott egy betegnek, valami mosószert tett a beöntésbe, tehát a vízbe. Akkor volt valami fegyelmi, de nem lett ügy belőle. Sokszor voltak furcsa mondatai is, de itt tényleg olyan sokan halnak meg, hogy soha nem tűntek föl ezek a mondatok. Persze biztosra most se állíthatom, hogy amikor másnap vagy harmadnap ilyenkor meghalt valaki, akkor ez a Tímea műve lett volna. 
- Mondanál egy példát ilyen furcsa mondatra?
- Az egyik kolléganő szerint egyszer, amikor éjszakára átadta Tímeának a beteget, azt mondta Tímea: megoldom én a beteg problémáját hamar, „nem fog fájni”. És másnapra a beteg hirtelen meghalt. Aztán, hogy különben is meghalt volna, vagy sem, ki tudja? 
- Volt barátja?
- Nem láttam fiúval. 

Juli néni, a szomszéd:

- Szerettem azt a kislányt. Ha reggel ment dolgozni, együtt mentünk a HÉV-ig. Volt, hogy elaludt csórikám, akkor szaladt: „Csókolom, Juli néni, nekem szaladnom kell” - aztán futott. Pár éve már, hogy éjjel ment mindig. Ilyenkor már fél ötkor elindult itthonról. A férjem imádta a kislányt, a kacagását: gyere be, Timi, kacagjunk együtt, mondta, legalább hízunk vagy fél kilót. Hát híztak is.
- Ez a kacagósdi mikor volt?
- Hát ennek már volt egy jó pár éve. Mostanában annyit dolgozik, hogy ritkán találkozunk. 
- Tímea mindig is molett volt?
- Mióta ismerem. Tavaly lefogyott vagy húsz kilót, de még így is molett maradt, de nem volt csúnya lány.
- Feketében járt?
- Hát feketében. De a lányomnak is, jöjjön csak ide a szekrényhez, csupa feketéje van, ő is ugyanúgy feketére festi a haját, mint a Timi, mert eredetileg sötét gesztenye ám. De festik. 
- Mondja, miért tehette, amit állít magáról, hogy harminc-negyven embert másvilágra küldött?
- Nem tudom elhinni, hogy rosszakaratból vagy pénzért. Azt meg bírnám érteni, hogy nem tudja látni, ha szenvednek. Annak idején az én álmom is az volt, hogy nővér legyek, aztán láttam azt a sok szenvedő, elfekvő öregasszonyt, és visszakoztam. Pedig akkor sokkal több pénzt kapott egy ápolónő, legalábbis az akkori kenyér árához képest. Szerintem sajnálta az öregeket. Tudja mit, én anya vagyok, meg tudom siratni, mert elszúrta az életét, elszúrta. Lehetett volna az én lányom is. Sajnálom az anyját, összeroppant. Kedves emberek a szülei, az apukája pincér, az anyukája meg Szentendrén van a BKV-nál. Most aztán biztos elköltöznek innen, mert nem bírják ezt lelkileg. Az egész család keményen dolgozott. Megfogták a pénzt, Erzsikének is sok mindenről kellett lemondani, hogy ezt a házat szépen megcsinálják. 
- Milyen lány volt Tímea, ugyanolyan, mint a többi vele egykorú? Nem volt túl magányos, túl félrehúzódó, vagy esetleg túl agresszív? Kikkel barátkozott?
- Ugyanúgy viselkedett, mint bármelyik kislány a környékről. Barátkozott ő mindenkivel, elmentek nyolcan-tízen moziba, strandra, kirándulni a hegyekbe. Öszszetartott az utcai brancs. Nem volt annak szerintem se nagyzási, se semmilyen hóbortja, normális gyerek volt az. 
- Azt mondja egy-két pszichiáter, hogy pszichopata volt.
- Nem hiszem el, ezt mi nem vettük észre. Udvarias, egyszerű, zömök kislány volt. Talán munkamániás, az lehetett, vagy hogy a végire aztán besokallt a nehéz munka miatt. Egyedül, mosdatás… éjjel, minden, negyven-ötven beteg… de nem tudom. Mondok magának valamit, de őszintén. Anyukám hatvanhét éves volt, amikor egyik napról a másikra roszszul lett, megtudtam, hogy gyomorrákja van. Három hónapig ápoltam otthon, aztán meghalt, de a kutyának sem kívánom azt a szenvedést, amit átéltem vele. Na, tudja mit, anyukám is kérte az utolsó hetekben tőlem…
- Hogyan? Azt mondta magának: lányom, csinálj velem valamit, szeretnék meghalni?
- Ahogy mondja, szó szerint, méghozzá sírva könyörögte. Egy pillanatra sem mertem egyedül hagyni, mert magára nyitotta volna a gázcsapot. Gondolkodtam ám én is. De nem csináltam meg.
- Ha ez most történt volna, és anyukája, tegyük fel, ebbe a kórházba kerül, és a kórházba kerülés után két nap múlva meghal, és később kiderül, hogy a gyors halálhoz Tímea „segítette”, mit tenne most, hogyan gondolkozna? … (Csend… Juli néni sír.)


És aki túlélte az ápolást Fotó: Somorjai L.

Dr. Vadnai Mariann, a belosztály vezető főorvosa:

- Hogyhogy nem tűnt fel önöknek éveken át semmi Tímea körül?
- Mi kellett volna, hogy feltűnjön, nem értem. 
- Most viccelni tetszik?
- Ne haragudjon, egy olyan osztályon, ahol igen jól képzett belgyógyász szakorvosok dolgoznak, és ahol rendkívül súlyos állapotú, orvosilag menthetetlen betegek fekszenek, nem szoktunk gyanakodni, hogy a rendszerben valaki „szabálytalanul működik”. 
- A szabálytalan alatt azt érti, hogy valaki sorra gyilkolja az embereket?
- Kérem, akkor fogalmazzon így, ha az ápolónő vallomása bizonyítást nyert. Hisz még az is lehet, hogy blöff minden, és hogy csak egy rémtörténet az egész.
- Akkor miért mondta nekem az egyik nővér, hogy már régóta észleltek - enyhén szólva is - szabálytalan dolgokat?
- És mi lenne az indítékuk, hogy ezt előlem évekig eltitkolják, s majd egyszer csak miért jelentik? Ne haragudjon, hogy ezt kérdem vissza, de nem értem a logikát a kérdésében. 
- Főorvos asszony kérem, van egy koronatanú is, egy segédápoló. 
- Annyi a konkrétum, és nem több, hogy február 12-én, hétfőn megkeresett az osztályról egy segédápoló, és jelentette, hogy Tímea nővér munkájában valami olyasmit észlelt, ami jóval túllépte jogkörét. 
- Diplomatikusan fogalmaz. 
- Akkor folytatnám, ha megengedi. Én abban a pillanatban szóltam az igazgató úrnak, aki azonnal értesítette a rendőrséget, akik perceken belül el is indították a nyomozást. De azóta sem merült föl, hogy itt a nővérek sejtettek volna valamit évek óta, amit nem mondtak el senkinek.
- Nekem mást mondtak, sőt, Petőfi Attila alezredes úrnak is, de nem probléma. Már csak egy dolgot kérdeznék, s aztán megköszönöm, hogy a rendelkezésemre állt. Ugyanez a nővér mesélt nekem egy morbid beöntésről is. Két évvel ezelőtt…
- …igen, azt a mosogatószeres dolgot is rendbe lehet tenni, nem kell belőle elefántot csinálni. Az történt, hogy régebben, mikor még szappanos beöntést adtak székrekedésben szenvedő betegnek, szappan helyett valaki TIP mosogatószert rakott a beöntő folyadékba. Akkor ezt a dolgot lerendeztük osztályértekezleten. 
- Ez nem valamelyik nővér volt, hanem konkrétan Tímea.
- Nem tudom már megmondani, két évvel ezelőtt történt. Lehet, hogy a lányok fejében él még, és tudják, hogy Tímea volt, de mivel nem okozott károsodást, nem volt különösebb jelentősége. Kérem, objektíven írjon. 
- Úgy fogok.

Dr. Szilágyi Mária kriminálpszichológus:

- Az eddig tudhatók alapján Ön számára mit mond ez a történet? Hogyan látja F. Tímea személyiségét?
- Én is kórházban dolgozom. Induljunk ki abból, mikor vállalnak nők állandó éjszakai munkát. Vagy ha kisgyerekük van, vagy ha nem tudnak beilleszkedni egy közösségbe, mert magányosak, mert nem fogadják el őket. Éjszaka egyedül van, nem kell alkalmazkodnia. Ha ennek a leányzónak nincs gyereke - márpedig úgy tudom, nincs -, vagy nincs olyan beteg hozzátartozója, akit nappal gondoznia kell, akkor valószínűleg az utóbbiról lehet szó. Másrészt az orvostársadalom nagyon szigorú, hierarchikusan felépített társadalom, a legtöbb orvosban, főleg a germán nevelési módszerek következtében kialakult a mindenekfelettiség - az úgynevezett omnipotencia - érzése. Például egy kezdő huszonöt éves orvos veszi azt a bátorságot és pimaszságot, hogy egy nyolcvanéves embernek azt mondja, aranyoskám meg ketteske meg hatoska… Az orvosok alatt vannak aztán a középkáderek, a szaknővérek, laboránsok, és máris a témánál vagyunk. Ők azok, akikre hatalmas menynyiségű munkát tesznek, de sem tiszteletet, sem fizetést, sem a döntéshozás élményét nem kapják meg. Pénzszűke miatt néhány kórházban a takarítónői munkát is velük végeztetik. Na most pont ez a középkáder réteg irigyli az orvosoktól ezt az omnipotens, „nagy fehér mágus” szerepet. Ahol egy nővérre abnormálisan sok beteg jut - pláne éjszaka, mikor az egész osztályon egy ápolónő van -, ezt a szerepkört átveheti egy ilyen hajlamokkal megáldott ember. Ehhez persze az is kell, hogy az ilyen nővér környezete megengedő legyen.
- Azaz?
- Azaz, ha a főnővér, az osztályvezető főorvos közvetett módon is, de megengedi, akkor kialakulhat az ápolónőben egy közel hasonló omnipotens érzés. És amíg nem fognak emberhez méltó fizetést adni, addig a legtöbb helyen - jogszabályok ide vagy oda - ezt hagyni fogják. 
- Akkor most egy egészséges emberről vagy egy paranoiás pszichopatáról lehet szó?
- Az az érzésem, ő mindenképpen paranoiás. A paranoia nagyon erős én-kitágítást is jelent, azt is jelentheti, hogy valaki egyre inkább hatalmat gyakorló ember benyomását akarja kelteni. Adott esetben azt is, hogy neki hatalma lehet, hatalma van élet és halál fölött.

Egy neve elhallgatását kérő laborasszisztens a kórházból:

- Ezt az ápolónőt nem ismertem, de a környezetet, ahol dolgozott, dolgozunk, igen. Szerintem hasonló dolgok máshol is megtörténhetnének. Harmincöt éve dolgozom a kórházban, a fizetésem, amit kézhez kapok, havi ötvenezer forint. Tavaly kaptam fizetésemelést, százötven forint volt. Ennyire még soha nem aláztak meg életemben, pedig három laborvizsgám is van pluszban. A jó képességű fiatalok elmennek innen, legtöbbjük például a Pannon GSM-hez az ügyfélszolgálatra, ott azonnal dupla fizetést kapnak harmadennyi munkáért. De hát én hova menjek, hatvanéves vagyok. Egy végső stádiumban lévő, hörgő betegeket ápoló, mosdató nővér ugyanannyit keres, mint egy kezdő takarítónő. Negyvenezret. Sokszor a nővérhiányt takarítónőkkel pótolják, mert abból a két nővérből az egyik nem jött be. Most már fölvesznek nővérnek nyolc általánossal is. Egy éjszakás nővérnek néha úgy kell viselkedni, mint egy orvosnak, mert ha éjjel fölkelti valamiért a másik épületben alvó ügyeletes orvost, megkapja a magáét. Azok is sokszor több munkát is vállalnak, fusiznak. Nem védem én azt a lányt, ha gyilkolt, kapja meg, ami jár neki, csak azt mondom, hogy ott fönt nem tudnak elszámolni százmilliárdokkal, erre az imázsra egymilliárd, arra meg kettő, mi meg tényleg, hát már majdnem úgy élünk, mint a barmok. 

***

Szájer József Fidesz-frakcióvezető, M1, „A Hét” című műsorban, február 18.:

- Egy új korszak kezdődött el a polgári kormányzás történetében, az, amikor is a munkánk eredménye beérik. Intézkedéseink úgy hozzák eredményeiket, hogy azok már nemcsak szép makrogazdasági mutatókban és megnyugtató számokban jelennek meg. Ezért ma Magyarországon nemcsak a közgazdászok hajthatják nyugodtan álomra fejüket esténként, hanem minden magyar állampolgár, így a pedagógusok és az ápolónők is…