A nyomtatott és elektronikus sajtót elözönlötték az új miniszterelnökről szóló, ilyenkor szokásos életrajzok szakavatott szerzők, politológusok, újságírók tollából, amelyekből - valljuk be őszintén - nem nagyon rózsás kép kerekedik ki az új kormányfőről. Ariel Saron elsöprő győzelme azonban arra utal, hogy a 73 éves politikus személyisége az izraeliek többsége számára meggyőzőbb volt, mint a médiában róla sugallt negatív kép.
Hechs László
Ariel Saron 1928. szeptember 27-én született orosz bevándorlók gyermekeként Kfar Malalban. Hivatalosan lakóhelye a Jeruzsálem óvárosának muszlim negyedében álló háza, idejének nagy részét azonban a Negev sivatagban lévő birtokán tölti.
Kétszeres özvegy: első felesége, Margalit gépkocsibalesetben hunyt el, míg második feleségét, Lilit tavaly veszítette el. Három fiúgyermek apja, a legfiatalabbat, Gurt 11 éves korában terroristák lelőtték.
Hivatalos foglalkozása: farmer. A jeruzsálemi Héber Egyetemen szerzett jogi diplomát. |
Az életrajzok jelentős részének rövid summázata szerint Saron maga a megtestesült Gonosz: a portrékból megtudjuk, hogy a palesztinok gyilkosnak tartják. Eszerint már 17 évesen beállt a hadseregbe, hogy ezt a tevékenységét legális foglalkozásként űzhesse. Ő az alapítója és parancsnoka a hírhedt 101-es osztagnak, amely békés palesztin lakosokat mészárolt le az ötvenes években; az 1956-os szuezi hadjáratban a biztos halálba küldte katonáit. 1974-ben ő alapította meg a „szélsőjobboldali, gyülevész” Likud pártot, amely a későbbi oslói békefolyamat fő akadálya lett. 1982-ben ő utasította az izraeli hadsereget a libanoni agresszióra, majd részt vett a sabrei és satillai menekülttáborban végrehajtott vérengzésben, 1600 palesztin lemészárlásában. Egyesek bűnsegédként, mások tettestársként vagy felbujtóként határozzák meg, de akad olyan kútfő is, amely megelégszik azzal, hogy „komoly szerepet” tulajdonít neki e tömeggyilkosságban. Egy vizsgálóbizottság bűnösnek találta, és ez állítólag véget vetett politikai karrierjének. Attól kezdve csak másodrangú funkciókat tölthetett be. A legutóbbi Netanjahu-kormányban „telepítésügyi”, a megszállt területeken jogellenesen létesített zsidó telepek ügyeit intéző miniszter - állítják a palesztin források.
Az egymásnak is ellentmondó életrajzok nem nélkülözik a tudományos, zoológiai megközelítéseket sem. Több forrás egy madárfaj különleges egyedeként határozza meg az újdonsült miniszterelnököt. (Mielőtt a tisztelt olvasó találgatni kezdene, annyit elárulhatok, hogy nem a galambról van szó.) Ezzel szemben más források - a tudományosság alapvető kritériumainak fittyet hányva - „vérszomjas fenevadként” írják le, szakszerű osztályozás nélkül. Abban teljes az egyetértés, hogy „ragadozó állatról van szó, amelyik több mint hetven éve büntetlenül szedi áldozatait”. Megint más források több szempontú, gyakran egymásnak is ellentmondó megközelítéseket is alkalmaznak. Hol ragadozó madárnak (itt most szabad a gazda: a héjáról van szó), hol pedig buldózernek nevezik.
Nem ritka a mitikus, meseszerű elem sem. Egy neves szerző szerint (név és cím a szerkesztőségben) „vérszomjas farkasról van szó”, aki azonban - itt a lényeg - kívülről báránynak látszik. Ez azonban ne tévesszen meg bennünket, mert valójában ez a ragadozó csak belebújt egy korábban elejtett és szakszerűen megnyúzott bárány bőrébe. Célja természetesen, hogy leendő áldozatait megtévessze. Röviden: Ariel Saron nem más, mint „báránybőrbe bújt vérszomjas farkas”.
Az életrajzokat áttanulmányozva néhány szerény kiegészítést fűznék a fentiekben foglaltakhoz, amelyek még ezt a tartalmas és sokatmondó képet is tovább árnyalhatnák. Saját kutatásaim szerint Ariel Saron - bármennyire is hihetetlennek tűnik - teljesen természetes körülmények között született 1928-ban, egy palesztinai faluban. 1942-ben valóban beállt a Haganába, a nem hivatalos zsidó önvédelmi egységekhez, amely a zsidó falvak és városok katonai védelmét látta el a palesztin fegyveresek támadásaival szemben.
Részt vett az 1947-es háborúban, hogy segítse a fiatal zsidó államot az ENSZ Közgyűlés határozatát semmibe vevő belső fegyveres palesztin felkeléssel és a környező arab államok jogellenes agressziójával szemben. Ő alapította 1953-ban a 101-es alakulatot, amely sikerrel szállt szembe a határon átszivárgó, a békés polgári lakosságot terrorizáló gyilkos bandákkal. Részt vett egy ejtőernyős alakulat élén a „Kádes” hadműveletben az 1956-os szuezi háborúban, 1958 és 1962 között pedig a szárazföldi fegyveres erők katonai iskolájának parancsnoka volt. 1964-ben az északi körzet katonai parancsnoka.
Saront természetesen a hatnapos háború is a hadszíntéren találta. Majd a déli körzetet irányította, sikeres harcot folytatva a gázai fegyveres csoportok ellen. A jeruzsálemi Héber Egyetemen jogi végzettséget, a brit vezérkari akadémián, Londonban hadtudományi diplomát szerzett. 1972-ben kilépett a hadseregből, és elindította útjára a Likud párttömörülést, amelyben több kisebb nemzeti és konzervatív pártot egyesített átfogó politikai keretben. 1973-ban reaktiválta magát; személyes bátorságának és katonai talentumának köszönhető, hogy az Egyiptom által elindított Jom Kippur-i háborút Izrael megnyerte.
1977-79-ben fontos szerepet játszott az Egyiptommal folytatott tárgyalásokban és a békeegyezmény előkészítésében. 1981-ben a Begin-kormány hadügyminisztereként javaslatot tett egy libanoni hadműveletre, hogy kiűzzék onnan a Jasszer Arafat vezette PFSZ-t, amely a libanoni határon át észak-izraeli békés polgári és katonai célpontokat támadott. A libanoni kormány nem volt hajlandó biztosítani az ENSZ Alapokmányban is előírt határok sérthetetlenségét, így Me-nachem Begin kormánya határozatban indította el (és nem Ariel Saron parancsára) az izraeli hadsereg csapatait a PFSZ bázisainak felszámolására.
Miután a palesztinok felrobbantották - szó szerint miszlikbe szaggatták - Libanon újonnan megválasztott köztársasági elnökét, Basir Gemajelt, teljes kormányát és a falangista párt vezérkarát, mert az békét kötött a zsidó állammal, a vezetőik halálán felháborodott falangista erők bosszút álltak a sabrei és a satillai menekülttáborban. Saron ebben - és itt is vitatkoznék fenti forrásaimmal - semmilyen formában nem vett részt. A Kahane-bizottság azonban elmarasztalta, mondván, hogy nagyobb gondossággal talán megakadályozhatták volna, hogy a falangista fegyveresek bejussanak a tábor területére. Ez „komoly felelősségnek” egyáltalában nem tekinthető. Saron többek között az amerikai Time magazinnal szemben nyert rágalmazási pert, miután egy New York-i bíróság megállapította, hogy alaptalan az amerikai lap állítása, amely őt tette felelőssé a libanoni vérfürdőért. Igaz ugyan, hogy honvédelmi posztjáról lemondott, de politikai karrierjének ez egyáltalán nem vetett véget. 1984-től kezdve valamennyi Likud-kormánynak minisztere volt.
Kereskedelmi és iparügyi miniszter volt 1984-1990-ben (nevéhez fűződik a szabadkereskedelmi megállapodás megkötése az Egyesült Államokkal), építésügyi és lakásépítési miniszter 1990-1992 között. 1996-ban infrastruktúraügyi miniszter, majd pedig külügyminiszter volt. 1998-ban, Netanjahu külügyminisztereként jelentős szerepet játszott a Wye-egyezmény megkötésében a palesztinokkal. Igaz ugyan, hogy „telepítésügyi miniszter” sosem volt, ezt azonban dőreség lenne felróni neki, mivel ilyen minisztérium a valóságban sosem létezett Izraelben. 1999-ben a Likud előbb ideiglenes, majd állandó elnökévé választotta. Feladata a választási vereséget követően a párttömörülés rekonstrukciója és rehabilitációja volt. 2001. február 6-án pedig Izrael lakossága miniszterelnökké választotta. Programadó beszédében nemzeti egységkormány megalakítására hívta fel a Munkapártot, Jasszer Arafatot pedig arra szólította fel, hogy hagyjon fel az erőszakkal, és térjen vissza a békés rendezéshez. A 73 évesen elért siker pillanatát csak egy dolog keseríti meg Saron számára, az, hogy felesége - az erdélyi származású, tavaly elhunyt Lili asszony - nem lehet mellette a győzelemben.