Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Élesedő küzdelem az olasz bajnokságban

A hét végén a 16. fordulóval folytatódnak az olasz Serie A küzdelmei. A listavezető AS Roma előnye már csak három pont a rivális Juventus-szal szemben.
A forduló rangadóját a két remek formában lévő csapat, a Fiorentina és a tavalyi bajnok Lazio csapata játssza vasárnap háromkor. A múlt héten a Perugia elleni győztes mérkőzésen kiváló teljesítményt nyújtó Zinedine Zidane, a Juventus francia játékosa bejelentette: 2005-ig Torinóban marad, majd befejezi pályafutását. „Úgy érzem, még négy-öt évig tudok ezen a szinten futballozni, és ezt az időt a Juventusban szeretném eltölteni - mondta a világ- és Európa-bajnok középpályás. - Már több alkalommal mondtam, s most megismétlem: soha nem gondoltam arra, hogy a Real Madridhoz szerződjek.” Zidane és a Juventus a következő játéknapon a Vicenza csapatával mérkőzik.


Francesco Totti, Andríj Sevcsenko küzd a labdáért. A mérkőzést a Milan nyerte 3-2-re a Róma ellenében Fotó: Reuters

A szebb napokat megélt Internazionale a sereghajtó Barit látja vendégül a San Siro zöld gyepén. A kék-fekete klub vezetőinek döntése alapján a következő bajnoki idényben is Marco Tardelli lesz a csapat vezetőedzője, annak ellenére, hogy a sztárokkal teletömött gárda csak a 12. helyen áll a bajnokságban. „Szeretnénk megnyugtatni a szurkolóinkat, hogy nagyon elégedettek vagyunk Tardellivel, ezért jövőre is ő irányítja a szakmai munkát - mondta Gabrie Oriali sportigazgató. - Több lapban is megjelent, hogy tárgyalásokat kezdtünk Hector Cuperrel, ez azonban nem igaz.”
Massimo Moratti, az Inter elnöke a francia l’Equipe-nek nyilatkozva elárulta, hogy a brazil Ronaldóra a 2001- 2002-es szezonban már teljes értékű futballistaként számítanak. „Már nem fáj a térdem, és az a célom, hogy ott lehessek majd a 2002-es világbajnokságon, ahol vissza akarok vágni a franciáknak, a legutóbbi vébédöntőben elszenvedett 3-0-ás vereségünkért!” - nyilatkozta a 24 esztendős Ronaldo.
Egyelőre várni kell Claudio Lopez, a Lazio argentin támadójának visszatérésére is, aki súlyos térdsérülése miatt közel három hónapja nem lépett pályára. Nos, a legfrissebb hírek szerint Lopez a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen ismét tagja lehet a római kezdőcsapatnak. „Optimista vagyok, a dolgok jól alakulnak - mondta a csatár. - Úgy tűnik, a kényszerpihenőm rövidebb lesz, mint hittem volna. Február 21-én a Real ellen mindenképpen játszani akarok.” A klaszszis csatár november 1-jén, a Brescia elleni bajnokin szenvedett térdszalagszakadást. Végül pedig az átigazolási hírek. Hamarosan csatlakozik az Interhez a francia Stephane Dalmat, akiért cserébe a brazil Vampetát bocsátja a klub az Olympique Marseille rendelkezésére. A Dinamo Kijev és az AC Milan elöljárói megegyeztek Kaha Kaladze megvásárlása ügyében, a grúz védőért 10 és 20 millió dollár közötti összeget fizetett ki a milánói egyesület. A címvédő Lazio 3,5 millió dollárért öt évre szerződtette a Velez Sarsfield 20 éves középpályását, Lucas Castromant.
A góllövőlista élcsoportja: 1. Sevcsenko (Milan) 13; 2. Batistuta (Roma) 10; 3. Sosa (Udinese) és Totti (Roma) 9; 5. Chiesa (Fiorentina) és Lucarelli (Lecce) 8; 7. Crespo (Lazio), Hübner (Brescia) és Trezeguet (Juventus) 7; 10. Bonazzoli (Verona) 6 gól.


A Serie A táblázata:

1. AS Roma 33 (28-12)
2. Juventus 30 (24-13)
3. Lazio 27 (26-17)
4. Fiorentina 25 (29-19)
5. Atalanta 23 (16-12)
6. AC Milan 23 (25-23)
7. Bologna 23 (19-17)
8. Udinese 22 (26-22)
9. Parma 20 (17-16)
10. Lecce 20 (19-24)
11. Perugia 19 (20-20)
12. Internazionale 18 (16-19)
13. Vicenza 16 (16-23)
14. Verona 15 (18-26)
15. Napoli 14 (19-24)
16. Brescia 13 (15-20)
17. Reggina 13 (12-27)
18. Bari 12 (13-24)