Vissza a tartalomjegyzékhez


Clinton elköszönt

Bill Clinton, az Egyesült Államok 42. elnöke csütörtökön főműsoridőben elhangzott tévés beszédben vett búcsút az amerikai polgároktól, mielőtt átadta hivatalát George W. Bush új elnöknek. „Lehet, hogy nem voltam a legjobb elnök, számomra mindenesetre a legélvezetesebb nyolc év volt” - idézte a Newsweek című amerikai magazin nemrég Clintont. A „nagy túlélő”, ahogyan sokan nevezik a most már volt elnöknek titulálható William Jefferson Clintont, valóban élvezte hivatalban töltött éveit, olyannyira, hogy egy szállóige szerint ha Clinton lett volna a Titanic a jéghegy süllyedt volna el. 

Szabó Ibolya Anna


Bill Clinton 2000 nyarán Moszkvában Vlagyimir Putyin vendége volt. Jelcinnel azért jobban kijött Fotó: Reuters

A közvélemény egyelőre csak találgatja, hogy Clinton mihez fog kezdeni az előtte álló években, az elnöki hivatalban eltöltött nyolc éve értékelése azonban már javában folyik. A legtöbb demokrata politikus mindenesetre úgy látja: Clinton túl fiatal és túl tevékeny ahhoz, hogy ex-elnöki szerepével beérje. 54 évesen áll fel az elnöki székből - éppen annyi idős, mint utódja, az újonc George W. Bush, annak idején Ronald Reagan pedig közel hetven évesen volt kezdő a pályán. 
Maga Clinton azt állítja, alig várja, hogy kikerüljön a reflektorfényből. Szándéka szerint visszatér a pénzkereső foglalkozáshoz: tervei között szerepel többek között egy könyv megírása. Ami a nyilvánosságból való kivonulást illeti, ez egyelőre nem biztos, hogy sikerül, hiszen továbbra is fenyegeti a veszély, hogy vádat emelnek ellene a Monica Lewinsky-ügy kapcsán tett hamis tanúvallomásért; hasonló vád miatt nem lehetetlen, hogy elveszti Arkansas állambeli ügyvédi engedélyét, és több polgári perben is érintett. 
Ami a túlélést illeti, abban Clinton valóban szerencsésnek, vagy inkább tehetségesnek bizonyult. Elnöksége során az impeachment-eljárásban bizalmatlansági szavazást tartottak személyéről, szinte állandóan vád alatt volt valamilyen ügyben (gondoljunk csak a Monica-ügyre vagy az arkansasi ingatlanügyekre), egyes politikai ellenfelei a „gonosz” archetípusát rajzolták meg benne, mégis: végig kitartott két elnöki cikluson át, míg ellenfelei sorra tűntek le a színről. Az biztos, hogy Clinton „túlélő, ha minden más vitatható is elnökségével kapcsolatosan” - jegyzi meg a CNN politikai főszerkesztője, Randy Lilleton. 
Lilleton szerint Bill Clinton tökéletesen megtestesítette azt az elnököt, akit vagy nagyon szeretni, vagy nagyon nem szeretni lehet, és akiben mind a két álláspontra bőséges indokot lehet találni. Abban azonban a legtöbb szakértő egyetért, hogy Clinton a kampányolás és a nyilvánossággal való kapcsolatteremtés mestere, aki a leköszönése előtti napokban tett „búcsúkörútján” is hangos ovációt tudott kiváltani azokon a helyeken, melyeket személyes vagy politikai fontosságuk miatt felkeresett, hogy elbúcsúzzon mindazoktól, akik segítették és támogatták őt.

A rugalmas elnök 

A Clinton nevével fémjelzett nyolc évről éppen annyi joggal elmondható, hogy kiugróan sikeres volt (tekintve a gazdaság fellendülését, a szegénység csökkenését, a nemzetközi politikai sikereket), mint az, hogy hatalmas kudarc, ha az egészségügyi rendszer válságát, a megalázó impeachment-procedúrát vagy a hadsereg állapotát tekintjük. 
Az elmúlt nyolc évben jelentősen csökkent az elkövetett bűncselekmények száma, amit azonban a volt elnök politikai ellenfelei inkább a demográfiai változásoknak tulajdonítanak (nevezetesen, hogy csökkent a bűnözésben legaktívabb korosztály létszáma), mint Clinton személyes sikerének. Az ellentmondásos megítélés más területeken is érvényes: demokrata politikus létére - akiket kritikusaik hagyományosan a nagy kormányokkal és az üzleti élet iránti érzéketlenséggel hoznak összefüggésbe - elnökségét a nemzet történetében az egyik legsikeresebb gazdasági korszak jellemzi; egy kis állam kormányzója volt, de szoros személyes kapcsolatokat tudott kialakítani a világ több vezető politikusával. Boldog vagy éppen kínos pillanatait gyakran élte meg a nyilvánosság előtt - nem ritka, hogy a két ellentétes érzelem 30 másodperc leforgása alatt váltotta egymást. Barátja és közel harminc éven át tanácsadója, Skip Rutherford azzal magyarázza Clinton rugalmas magatartását, hogy egész életében az árral szemben kellett úsznia, ami elnöksége alatt sem változott: az első naptól kezdve támadásoknak volt kitéve. 

Mónikával a csúcsra

Egyesek szerint Clinton egyszerűen vonzza a bajt, ami már elnöksége kezdetétől nyilvánvaló volt. Hivatalba lépése után szinte azonnal vihart kavart a hadseregben szolgáló homoszexuálisok jogai melletti kiállással, majd ott volt a wacói dávidista csoport megostromolt telepén kitört tűzeset, az arkansasi ingatlanügylet, az egészségügyi reform összeomlása, a szenátusbeli demokrata többség elvesztése, a titkos FBI-akták bekerülése a Fehér Házba és a többi. Az elnök azonban valahogyan mindig állva maradt, sőt pártja fokozatos gyengülésének ellenére is úgy tűnt, hogy ő maga egyre erősebb. Talán éppen hatalma csúcsán állt, amikor a Monica Lewinsky- botrány közbeszólt. Az ellene lefolytatott eljárás csak növelte támogatottságát, és ezúttal sem bukott el. 2000 decemberében a Gallup felmérése 66 százalékos támogatottságot mutatott, ami magasabb, mint eddig bármely leköszönés előtt álló elnök támogatottsága, amióta ilyen jellegű felméréseket végeznek, azaz 1952 óta. A 66 százalékos eredmény még Ronald Reagan és Dwight Eisenhower legjobb eredményeinél is magasabb. 
Az ok valószínűleg nem más, mint hogy Clinton legfőbb célja attól kezdve, hogy 1993 januárjában belépett a Fehér Házba, a gazdaság fellendítése volt, és ez sikerült is. Clinton hivatali ideje alatt az amerikai gazdaság nem egyszerűen erős volt, hanem nagyon erős. A volt elnök csapata ezt elsősorban a gondosan kidolgozott adópolitikának és a közpénzek megfontolt felhasználásának tulajdonítja, míg a Clinton-politikával elégedetlenek az internet robbanásszerű növekedésére mutatva szívesebben állítják, hogy az elnöknek egyszerűen szerencséje volt, mert a csúcstechnológia ezekben az években vált a nemzetközi gazdaság motorjává. Választási kampányában annak idején Clinton kiemelt jelentőséget tulajdonított az oktatásnak, arra hivatkozva, hogy Arkansasban már jó eredményeket mutathat fel ezen a területen. A Clinton-adminisztráció valóban sikerként könyvelhet el egy sor kezdeményezést az oktatás területén, ide értve az iskolák modernizálására és technikai fejlesztésére, a bevándorlók oktatására és a kétnyelvű oktatásra szánt összegeket. A republikánusok ugyanakkor arra panaszkodnak, hogy a kormányzat kezdeményezései túlságosan is Washington-központúak voltak. 

Igéret Jeruzsálemben

1992-ben Bush elnök Clintonnal szemben folytatott kampányában többször elhangzott, hogy Clinton egy kis állam sikertelen kormányzója; a Bush-adminisztráció emberei kétségbe vonták, hogy elnökként képes lesz megállni a helyét a nemzetközi porondon. Ennek ellenére Clinton egy sor nagyszabású béketeremtő vállalkozásba kezdett - nem eredmény nélkül, bár a végső szót a történelem még nem mondta ki a közel-keleti, a koszovói és az észak-írországi folyamatokról. 
Voltak azonban nehézségek is, hiszen az elnök Kínát érintő erőfeszítéseit éles kritikai támadások érték, és az arab-izraeli tárgyalások is állandó összeomlással fenyegetnek annak ellenére, hogy Clinton mindent megtett még a legutolsó pillanatban is, hogy a közel-keleti béke megteremtőjeként bekerüljön a történelemkönyvekbe, valamelyest ellensúlyozva ezzel a tekintélyét jelentős mértékben romboló Monica-skandalumot. Mindemellett Clinton olyan népszerűségnek örvend más országok politikusai részéről, ami egy hivatalától búcsúzó elnöknél viszonylag ritka - jegyzi meg a CNN szakértője. 
John Major volt brit kormányfő szerint például Clinton a „legpolitikusabb” kormányfő, akivel valaha is tárgyalt, olyan politikus, aki ösztöneiből fakadóan soha nem hagyja abba a kampányolást. A legtöbb politikai vezető irigyelte azt a módot, ahogyan Clinton képes volt a tömeggel bánni, több ezres hallgatóságot meggyőzni úgy, hogy minden egyes embert személyesen szólított meg. Ugyanakkor politikustársai nem annyira Clintonnak, mint inkább Alan Greenspannek, az Amerikai Központi Bank elnökének tulajdonítják az amerikai gazdaság látványos sikereit. 
Az európai vezetők egy része csalódottságának ad hangot Clinton nemzetközi tevékenységének mérlegét szemlélve. Még legközelebbi szövetségese, Tony Blair brit miniszterelnök is rosszallással szemlélte, hogy Koszovóban az amerikai elnök nem mutatott hajlandóságot a szárazföldi csapatok bevetésére. Jacques Chirac francia elnök, akivel Clinton szintén jó kapcsolatot alakított ki, ugyancsak nehezményezte, hogy Clinton nem volt hajlandó olyan politikát folytatni, amely esetleg ellenségeket szerezhet neki. Mindennek ellenére a legtöbb európai politikus értékelte azt az energiát, amelyet a volt amerikai elnök a közel-keleti békefolyamat tető alá hozásába befektetett. Clinton maga így nyilatkozott: „Mondják azt, hogy álmomban rajzoljam meg a Közel-Kelet térképét, és én megteszem.” Ennek az elhivatottságnak az egyik okára még az emlékezetes első Rabin-Arafat kézfogás alkalmával mutatott rá az amerikai elnök: még a hetvenes években járt egy baptista lelkésszel Izraelben, aki megfogadtatta Clintonnal, hogy bármilyen magas pozícióba jut is élete során, ne feledkezzen el Jeruzsálemről.