Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Újabb fordulat Borsodchem-fronton

A Dow Jones kivételével valamennyi irányadó index emelkedett úgy Európában, mint a tengerentúlon. A Nasdaq annak ellenére tudott 2,5 százalékot erősödni, hogy a megjelent vállalati eredmények nem kecsegtetik pozitív kilátásokkal a szektor befektetőit. Az ipari termelés vártnál nagyobb mértékű csökkenése miatt az elemzők biztosra veszik, hogy a Fed a hónap végén ismét kamatot csökkent. Európában is - elsősorban a telekomunikációs szektor vezérletével - erősödtek a részvényárfolyamok, Frankfurtban 3,5, Párizsban egy százalékkal zárt magasabban az index. A BUX sokadik nekifutásra erősödő forgalom mellett áttörte a 8000 pontos lélektani határt, a hetet 1,7 százalékkal magasabban, 8058 ponton zárva.

Jelentős árfolyamkilengések jellemezték a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacát a héten. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy három papír is 15 százalékot meghaladó mértékben tudott erősödni. A múlt héten történelmi mélypontra került Graphisoft, amely 250 millió forintos jegyzett tőkével új cég alapítását jelentette be, 20 százalékkal drágult. A második helyezett Egis 18 százalékkal erősödött. Megszületett a megállapodás a gyógyszeráremeléssel kapcsolatban: az egészségügyi miniszter 4,2 százalékot engedélyezett február végi vagy március eleji hatálylyal. Bár a gyógyszergyártók kompenzálását az elhúzódó áremelés miatt nem tervezik, az optimista hangulatban a piac nem reagált a hírre. A harmadik helyen a Borsodchem futott be 15 százalékot meghaladó erősödésével. Utóbbi a CIB Banknak a tulajdonosok közötti felbukkanásának, valamint az osztrák tulajdonosok bejelentésének köszönhető, miszerint támogatják a jelenlegi menedzsment helyén maradását. Erős vételi érdeklődés mutatkozott a héten új arculattal előrukkoló Matáv papírjai iránt is, 1300 forint felett is köttettek rá ügyletek. A hét vesztese 5,3 százalékos gyengüléssel a lassan a tőzsde fekete bárányának számító Synergon lett, miután bejelentette, 700 millió forintos veszteséggel zárja a múlt évet.