Vagyim Arisztov
Visszatér a bolsevik himnusz

Oroszország újból leváltja állami szimbólumait. Igaz, nem egyszerre, hanem fokozatosan: most éppen a himnusz és a fegyveres erők lobogója van soron. Putyin elnök december 4-ei tévészereplésében az állami szimbólumok mielőbbi törvényesítését, azaz speciális törvénnyel való védelmét szorgalmazta, mivel a mai napig legalitásuk alapját Jelcin elnök ukázai jelentették. Az orosz parlament a múlt hét végén megszavazta a sokat vitatott szovjet himnusz nemzeti himnuszként történő újbóli elfogadását. 

A szentpétervári katonai akadémia végzősei. Visszakapják a vörös zászlót Fotó: Reuters

Oroszország nemzeti himnuszának tíz éven át Mihail Glinka kiemelkedő orosz zeneszerző hazafias dala számított. E melódia sorsa már-már tragikusnak mondható. 1834-ben született, azonban csak a XIX. század végén fedezték fel, jóval a zeneszerző halála után. A kéziraton a következő felirat szerepelt: nemzeti himnusz-motívum. Ennek ellenére saját idejében nem vált belőle orosz himnusz. Ezt a szerepet akkoriban az Isten, őrizd a cárt kezdetű dal kapta. Glinka művére egészen az 1940-es évekig nem volt szükség, majd Moszkva városi himnuszaként vált ismertté. Oroszország állami himnuszaként csak 1990. november 23-án csendült fel az Orosz Legfelsőbb Tanács ülésszakán, melynek elnöke Borisz Jelcin volt. 
Akkoriban még létezett a Szovjetunió, és az Alekszandrov által komponált szovjet himnusz, amely első ízben 1944. január 1-jén hangzott fel a rádióban, felváltva az addigi Internacionálét (addig ugyanis az töltötte be a SZU himnuszának szerepét). Bizonyos források szerint Alekszandrov eredetileg nem nemzeti himnuszt írt, hanem a bolsevikok kommunista pártjának himnuszát - azonban éppen ez a zene vált a Szovjetunió himnuszává, és szolgált ilyen minőségben mintegy fél évszázadig. Szövegét, beleértve azt a mondatot is, hogy „Sztálin pártja - a nép ereje - a kommunizmus diadalmához vezet el bennünket”, Szergej Mihalkov szerezte, akinek két fia, Andrej Koncsalovszkij és Nyikita Mihalkov napjainkban közismert filmrendezők. Az Alekszandrov-féle himnusz egészen a Szovjetunió széteséséig betöltötte szerepét, majd ezt váltotta fel Glinka patrióta dala. Igaz, ez utóbbi változat nélkülöz minden szöveget: a tizenkétezer szövegvariáció közül egyiket sem fogadták el. 
A Glinka-himnusz sorsához egy érdekes történelmi paradoxon is fűződik. A patrióta dalt az akkor még Szovjet-Oroszország Legfelsőbb Tanácsa képviselőinek többsége elfogadta. Majdnem az összes képviselő kommunista volt. Mikor pedig Oroszország már nem volt szovjet, a Jelcin által fegyverrel szétkergetett Legfelsőbb Tanács utódja, a Duma úgy döntött, hogy visszaállítja „himnuszi státuszába” Alekszandrov melódiáját - vagyis a Szovjetunió himnuszát. A Jelcin ellenzékét képviselő Duma már első körben elfogadta a visszaállítást: Jelcin azonban ebbe nem egyezett bele, így hát a Glinka-féle dal számított továbbra is a hivatalos nemzeti himnusznak. A volt szovjet változat pedig nem hivatalos második himnuszként gyakorlatilag az ellenzék nemzeti szimbóluma lett. Gyakran felcsendült a Jelcin politikáját kritizáló tüntetéseken, valamint május 1-jén és a győzelem napján, május 9-én. Még gyakrabban volt hallható november 7-én, a szocialista forradalom pirosbetűs napján, amely 1991 óta Oroszország legfőbb ellenzéki ünnepévé vált - Jelcint azonban nem tudta legyőzni, egészen tavaly szilveszterig. 
Utódja, Putyin elnök fokozottan igyekszik a Duma, azon belül a baloldal kedvében járni. Az elnök számára rendkívül fontos a maximálisan stabil politikai helyzet, máskülönben minden arra irányuló kísérlete, hogy kivezesse Oroszországot a zsákutcából, kudarcra van ítélve. Putyin ennek érdekében komolyabb kompromisszumokra is kész, mint az antikommunista Jelcin. Ilyen módon Putyin kérését a Dumához, hogy ismerjék el hivatalos himnuszként a volt Szovjetunió Alekszandrov szerezte himnuszát, a baloldallal való kompromiszszumként és különböző politikai erők (valamint a mögöttük álló választók) egyesítésére irányuló törekvésként is lehet értelmezni. 
Putyin elismeri, hogy a társadalom nem kis része ellenzi a szovjet himnusz visszaállítását. Az orosz elnök viszont arra hivatkozik, hogy Oroszországban mindig is voltak olyan idők, „amikor a hatalom indokolatlanul keményen bánt a néppel”. A Szovjetunió fennállása alatt, véleménye szerint, nem csak a sztálini lágerek és üldözések értendők. Sok jó is volt - mondta Putyin, aki szerint nem kellene megosztani a társadalmat a régi himnusz helyreállításának kérdésével. 
Borisz Jelcin egyébként a napokban határozottan kijelentette, hogy ellenzi az Alekszandrov-féle zene visszaállítását, mivel annak szövegét annyiszor átírták már az elmúlt évtizedekben, hogy egy újabb (szám szerint negyedik) átírás komolytalanná tenné azt. A dallamra más szöveget énekeltek Sztálin alatt, megint mást Hruscsov, majd Brezsnyev alatt. „Ezekkel a dolgokkal nem kellene viccelni” - jegyezte meg Jelcin. 
Miközben múlt hét pénteken ezrek tüntettek a Duma épületén kívül, az orosz parlament alsóháza elsöprő fölénnyel megszavazta az Alekszandrov-féle szovjet himnusz újbóli használatát. Jelcin véleményével mit sem törődve, tehát ismét sor kerül némi módosításra - ezúttal szintén Szergej Mihalkov tollából. A liberális média természetesen hevesen kirohant a szovjet himnusz újbóli adaptálása ellen, azt állítva, hogy „tíz év alatt a Nyugat-párti demokraták ugyanúgy nem voltak képesek új nemzeti himnuszt találni, mint ahogy nem tudtak sem vonzó ideológiai programmal előállni, sem pedig a birodalmi tradíciók erejét megtörni”. 
Szolzsenyicin, Nobel-díjas orosz író szintén bírálta a szovjet himnusz dallamának bevezetését. Tekintettel az ország kétségbeejtő helyzetére, az állami jelképekkel kapcsolatos valamennyi határozat teljes mértékben helytelen - mondta a neves író, aki szerint nem kezdődhet állami jelképekkel az ország megmentése: „Erejük teljében meghaló férfiak számára teljesen mindegy, hogy milyen himnusz csendül fel a fejük felett - jelentette ki Szolzsenyicin. - A szegénységben elpusztuló millióknak sem segít semmit sem a kétfejű sas” - fűzte hozzá.
Ami pedig a vörös zászló, mint a fegyveres erők hivatalos jelképének visszaállítását illeti, a helyzet mindenféle közvélemény-kutatás nélkül világos. A vörös zászló az oroszok számára a második világháborúban aratott győzelem emlékével fonódik össze, ami egyike a szovjet-orosz történelem legkiemelkedőbb eseményeinek. Május 9. az egyetlen olyan ünnep - az újévtől eltekintve -, amely az egész orosz népet képes egyesíteni, függetlenül a politikai hovatartozástól.
Az ország nemzeti zászlaja pedig továbbra is a fehér-kék-vörös marad: ez utóbbi 1991. augusztus 22-én lendült a magasba, a kommunista puccs idején. Ezt a napot jelenleg az orosz föderáció állami zászlajának napjaként ünneplik.
Az állami címer kérdésében Putyin a kétfejű sas megmaradására tett javaslatot, amelyet még Jelcin vezetett be 1993-ban. Putyin arra hivatkozik, hogy ez a címer több mint ötszáz éves. Annak ellenére, hogy a kétfejű sas akkor jelent meg Oroszországban, amikor Jelcin leváltotta a szovjet hatalmat, még a kommunistáknak is tetszik - némelyeknek tetszett már 1917-ben is. Amikor a bolsevikok hatalomra jutottak, nem mindenki akart lemondani a régi cári sasról, amely a cár leváltása után elvesztett három koronát, egy jogart és egy országalmát. Egyesek annak idején javasolták is, hogy a sasos címer maradjon a Szovjetunió címere, az egyik mancsában sarlót, a másikban kalapácsot szorongatva, így jelképezve a dolgozók hatalmát. Az állami szimbólumok körül jelenleg folyó viták akár ehhez hasonló kompromisszumokhoz is vezethetnek.