Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Emelkedést hozott a Mikulás

Alan Greenspan beszéde után, amelyben az amerikai gazdaság lassulása kapcsán kamatcsökkentés lehetőségét is felvetette, száguldásba kezdtek a tengerentúli tőkepiacok. A Nasdaq történetének legnagyobb emelkedését produkálta közel 11 százalékos megugrásával. Jól teljesítettek a gyógyszer- és dohányüzletben érdekelt cégek részvényei is, mivel újra Bush esélyei jobbak az elnöki posztra. Mérsékelt emelkedést mutattak a nyugat-európai indexek, míg a török válság miatt mélybe döngölt fejlődő piacok valóságos szárnyalásba kezdtek: Hong Kongban 7, Moszkvában 9 szá - zalékkal erősödött az index. A BUX hosszú idő után először értékelhető forgalom mellett 7 417 pontig emelkedett.

Az emelkedésben szerepe lehet az újabb hitelminősítő cég felminősítésének, valamint annak, hogy a J. P. Morgan befektetési bank a magyar részvényeket a vásárláskor túlsúlyozásra ajánlotta. Az emelkedés motorjának a Matáv bizonyult, az eladói nyomás megszűnése után hatalmas forgalom mellett közel 14 százalékkal drágult. Száguldott a Mol és a Richter is, utóbbi erősödését az amerikaiakkal kötött hosszú távú licencszerződés is segítette. Jó hete volt a technológiai szektornak is: a Synergon ezúttal 14 százalékkal, a Graphisoft 5 százalékkal erősödött. Az első igazi internetes cég, a Virginia Kárpótlási Jegy Hasznosítóból Econet Informatikai Rt.-vé transzformálódott papír a lehetséges maximális emelkedéssel mutatkozott be 1569 forintról 2358 forintig emelkedve három nap alatt. A nagy vesztesek között a Prímagáz és az Egis említendő, előbbi rendkívüli közgyűlésen jelentette be, hogy részvényesei sem idén, sem jövőre nem számíthatnak osztalékra. Az Egis esetében a szerzői jogok megsértésének alapos gyanúja miatt indított pert „díjazták” az eséssel a befektetők. Az ÁPV Rt. a kedvezőtlen tőkepiaci helyzet miatt határozatlan időre elhalasztotta az Antenna Hungária részvények kibocsátását. Az érvényes jegyzéssel rendelkező kisbefektetők számára 5600 forintos jegyzési árral zártkörű részvénykibocsátást terveznek.